Tabu.

17 / 1

Már az irodája ajtaján felhangzó kopogás világossá tette Minerva McGalagony számára, milyen hangulatban van a kollégája. A férfi harapós arckifejezése és vádló pillantása, amivel végigmérte az igazgatónőt, miközben helyet foglalt vele szemben, tovább erősítette ezt a benyomást.

– Jó, hogy eljöttél, Perselus – kezdte, de ahogy kimondta, már bosszankodott is saját szavain, hiszen voltaképpen magától értetődő, hogy a férfi csak eleget tesz elöljárója felszólításának.

– Ezzel kapcsolatban nem vagyunk egy véleményen! – vágott vissza rögtön.

– Amiről beszélni szeretnék veled, meglehetősen kényes – szólt élesen –, és értékelném, ha nem nehezítenénk feleslegesen a dolgot szellemeskedő kommentárokkal.

Piton csak hümmentett rá egyet, amiből azonban nem derült ki, beleegyezik-e.

– Szeretnél egy csésze teát? – kérdezte McGalagony.

– Az iskola igazgatónőjéhez vagyok berendelve hivatalos megbeszélésre, vagy egy kis csevegésre jöttem a jó öreg Minervához? – kérdezte szarkazmussal, homlokát érdeklődően ráncolva.

– Főként az első, de alapvetően mindkettő – felelt, és felsóhajtott. Nem indult jól a dolog. Mielőtt egyáltalán a lényegre térhetett volna, Piton már a konfrontáció felé vette az irányt – de hát valójában nem is várt mást.

– Köszönöm, nem kell tea.

– Perselus, tudod, hogy becsüllek, és bízom benned. Ennek ellenére fel kell tennem neked néhány kérdést, amelyek valószínűleg nem fognak tetszeni.

Piton hűvösen figyelte az igazgatónőt, és összefonta a karját.

– Magam bátorítottalak, mi több, nyomatékosan felszólítottalak, hogy továbbra is tartsd fenn ezt a különleges kapcsolatot Hermione Grangerrel. Még most is tartom magam ehhez a kijelentésemhez, azonban úgy tűnik, néhány emberre ez olyan hatással volt, hogy kényszerítve érzem magamat ezt az intézkedést legalább egyszer alaposabban megvizsgálni. Remélem, megérted!

– Mintha rá lennél szorulva a megértésemre! – fújt Piton megvetően.

– Ne nehezítsd meg ennyire! – sóhajtott fel Minerva.

– Ne kerülgesd tovább a forró kását, és kérdezd meg, amiről úgy gondolod, hogy meg kell kérdezned – horkantotta.

Minerva mély levegőt vett. Nos, ha a diplomatikus kísérletei ellenére nem megy bele, hogy a dolgot valamennyire humánus csomagolásban tálalva kapja, akkor kertelés nélkül is megkérdezheti.

– Van intim viszonyod Hermionéval? – kérdezte, egyenesen a férfi szemébe nézve.

– Nincs! – felelt Piton, és nyugodt hangja szöges ellentétben állt a szemében lobogó dühvel.

– Szeretnéd, hogy legyen?

– Ahhoz semmi közöd! – felelt jegesen.

– De... – kezdte, aztán mégiscsak meggondolta magát, nem utolsósorban a férfi rémisztő pillantása miatt. – És nem is tervezed, hogy viszonyt kezdj vele, addig legalábbis, amíg a diákunk?

– Természetesen nem – mordult vissza.

– Nem is teszel semmit, ami bátorítaná, hogy ő tegyen lépést ebbe az irányba?

– Nem.

– Tehát esetleges változásokat, amelyek ilyen irányba mutatnának, semmiképp sem támogatnál? – akart megbizonyosodni még egyszer McGalagony.

– Nem, Minerva, magától értetődően nem! – felelt Piton ingerülten. – Beéred végre ennyivel?

– Ha az esti találkozásaitokhoz továbbra is a jóindulatúan kellene hozzáállnom, akkor többet kellene tudnom arról, hogy pontosan milyen fajta kapcsolat van közted és Hermione között.

– Kapcsolat? – szólt Piton elnyújtottan, és felvonta szemöldökét. – Természetesen tanár-diák viszony, mi más?

– Semmi egyéb? – kérdezte McGalagony szkeptikusan.

– Intelligens lány, ezért viszonylag kellemes beszélgetőpartner – szólt a tanár. – Ez már okot ad a gyanúra, hogy a bugyijába kívánkozom? – fűzte hozzá harapósan.

– Nem, természetesen nem! – felelt csillapítóan. – Kedveled?

Piton fáradtan csóválta a fejét.

– Igen, kedvelem... – kezdte végül csúfondárosan összehúzott szemmel.

McGalagony érdeklődve hajolt előre, nehogy bármit is elszalasszon abból, ami következik.

– ... körülbelül annyira, mint téged – fejezte be.

McGalagony elképedve nézett rá, majd elnevette magát.

– Szegény gyerek! – mondta vigyorogva.

– Befejezted végre a vallatást? – kérdezte Piton tréfásan –, vagy tervezel talán még egy kis kínzást, hogy legalább valamimegbotránkoztató dolgot beismerjek?

– Az biztosan izgalmas dolog volna – mormolta McGalagony.

– Hogy mondod? – kérdezte döbbenten.

– Azt mondtam, az biztosan siralmas dolog volna – füllentett ártatlanul pislogva.

– Mehetek, vagy van még néhány égetően fontos kérdésed? – fújt Piton.

– Pillanatnyilag nincs, de máskor esetleg lesz.

Piton felállt, odabiccentett az igazgatónőnek, majd az ajtóhoz ment.

– Perselus?

Türelmetlen pillantással fordult vissza.

– Kérlek, légy olyan diszkrét, amennyire csak lehetséges, ha minden jó szándékod ellenére a dolgok kicsúsznának a kezedből – mondta olyan mellékesen, mintha csak az időjárásról tett volna valami megjegyzést, miközben tűnődve figyelte teáscsészéjét. – Nagyon nem szeretnélek ugyanis felfüggeszteni az állásodból.

Piton hitetlenkedve bámult rá – úgy, mintha először át kéne gondolnia, tényleg jól hallott-e.

– Minerva! Mondd csak, mit hiszel te tulajdonképpen... – kezdte dühösen.

Egyetlen pillantás elhallgattatta. Képtelenség, hogy tudja, mi zajlik benne – de mintha volna egy hatodik érzéke, amivel megérezte, hogy van valami rejtegetnivalója.

– Megszívlelem – mondta végül, mielőtt feltűnő hevességgel elhagyta volna az irodát.

– Sok szerencsét, Perselus! – szólt halkan McGalagony az ajtóhoz, amit a férfi épp becsukott maga mögött.

_____


Hermionét szörnyű sejtelmek gyötörték, mikor aznap este a pince felé tartott. Megpróbálta elképzelni, hogyan zajlottak azok a beszélgetések, melyeket McGalagony a többiekkel folytatott, és gondolkodásának eredménye igencsak nyugtalanító volt.

Tonks és Harry, akikkel a délután folyamán már nem találkozott, este a vacsoránál enyhén sértődött, de szerencsére tartózkodó pillantásokat vetettek feléje, mintha azt akarnák mondani: „Nem helyeseljük ugyan, amit teszel, de úgy tűnik, te jobban tudod!"

Hermione boldog volt, hogy egyikük sem próbált meg újra „tisztázó beszélgetést" kezdeményezni – jelen állapotában erről tényleg le tudott mondani –, kiváltképp Harry iránta táplált érzelmeivel nem volt semmi kedve foglalkozni.

Ami ezzel szemben végtelenül jót tett neki, az Ginny megértő, meleg pillantása volt – igazi jótétemény volt tudni, hogy barátnője ismét az ő oldalán áll.

A legtöbb fejtörést az a gondolat okozta, vajon miként zajlott a beszélgetés Perselus és McGalagony között. Alig merte elképzelni, miként reagálhatott a bájitalmester egy iránta való „romantikus érdeklődését" firtató kérdésre. Remélhetőleg McGalagony diplomatikusan járt el, különben tényleg megtörténhet vele, hogy Perselus elküldi, hogy elkerülje a további bonyodalmakat – míg ha szerencséje van, előtte talán kap még egy adag főzetet, ami meggyorsítja a leszokást.

A gondolat, hogy megint csak úgy elküldheti, teljesen kikészítette. Nem csak szüksége volt a segítségére a gyorsított elvonás borzasztó hatásainak enyhítésére, hanem szabályosan szomjazta a jelenlétét. Habár világos volt számára, hogy a tegnap éjszakai helyzet kivétel volt, és ma várhatóan messze nem fog olyan szeretetteljesen bánni vele, mégis úgy érezte, hogy a férfi az egyetlen, aki képes enyhíteni lelki szenvedését. Örült, hogy hallani fogja a hangját, még ha az, amit hallani fog, javarészt biztosan barátságtalan lesz, és a szíve szaporábban vert a gondolatra, hogy láthatja a kifürkészhetetlen, sötét szempárt, amint ismét rá tekint.

Hermione Granger vágyódott Piton, a gusztustalan gonosz után – ez önmaga értelem által vezérelt, elemző része számára szinte hihetetlen felismerés volt!

A bájital, amit délelőtt végül mégiscsak megivott, lassan elvesztette hatását. Hermione már több mint egy órája furcsán sérülékenynek érezte magát, és a sötét gondolatok, amelyeket a nap folyamán sikerült félretolnia, már nem hagyták magukat olyan egyszerűen a háttérbe szorítani.

Az elképzelés, hogy most még bevegyen valamit, ami ezt az állapotot nemcsak fokozni fogja, hanem még bizonyosan meg is sokszorozza, erős szorongással töltötte el. Imádkozott, hogy Piton ne csak a kezébe nyomjon egy fiolát, aztán kiültesse az ajtó elé. De hát végtére is megígérte, hogy segít. Bízni akart benne, még ha egy halk, gyanakvó hang a fejében óva intette is ettől.

Hermione időközben megérkezett Piton lakása elé. Kételyei minden egyes lépéssel erősödtek, végül valami nagy és fenyegető dologgá álltak össze. A keze remegett, mikor bekopogott, és a pincefolyosó levegője hirtelen furcsán ritkának tűnt. Váratlanul hányinger is elfogta, míg az ajtónyitásra várt, s mikor végül Piton beengedte, elrohant mellette azzal a kétségbeesett reménnyel, hogy a nagy edény az elmúlt napokhoz hasonlóan a szokásos helyen áll majd – ami azonban hibás feltevésnek bizonyult.

Szájára szorított kézzel, pánikban nézett körbe, majd ahhoz az ajtóhoz sietett, amelyiknek a fürdőszobába kellett vezetnie.

Piton dühösen nézte, amint elrobogott mellette, de amikor felismerte a sietség okát, arcvonásai ismét ellazultak, kis időre még egy leheletnyi együttérzésnek is helyet adva.

Az öklendezés kihallatszó zajából úgy tűnt, mintha az akció tényleg halaszthatatlan lett volna. Mégsem bírta visszanyelni megjegyzését, mikor Hermione kis idő múltán újra felbukkant.

– Ki engedte meg, hogy használd a fürdőszobámat? – kérdezte ironikusan, mikor a lány sápadtan és láthatóan kimerülten újra megjelent.

– Szükséghelyzet volt! – szólt Hermione élesen. Láthatóan megijedt saját hangjától, de még akkor sem tudta elnyomni a hisztérikus felhangokat, amikor folytatta. – Csak addig maradtam bent, ameddig feltétlenül szükséges volt. Miért kell mindig a padlóba döngölnöd? – Az utolsó mondatnál szeme már árulkodóan nedvesen csillogott, miközben a hangja sírósra váltott.

– Vidám estének nézünk elébe! – morogta Piton. – Ülj le! – utasította, majd eltűnt a magánlaborjában.

Hermione megpróbált megnyugodni, mialatt a visszatértére várt. Hiszen megszokta már, hogy így bánik vele. Miért érezte ezt most ennyire elviselhetetlennek?

Mikor Piton visszatért, szó nélkül Hermione elé tartott egy kelyhet, aki megfogta ugyan, de tartalmát csak kételkedve nézte ahelyett, hogy megitta volna.

– Mi ez pontosan? – kérdezte gyanakvóan.

– Alapvetően ugyanaz, mint már két napja, mindössze néhány apró változtatással, a jelenlegi állapotodnak megfelelően – magyarázta nyugodtan.

– És milyennek ítéled a jelenlegi állapotomat? – kérdezte.

– Hisztérikus, túlérzékeny, ideges...

– Ez csak azért van, mert olyan kegyetlen vagy velem – suttogta Hermione. Szeme ismét megtelt könnyel.

– Nem, ez a hosszú hónapokig fogyasztott zseniális szerecskéd elvonása miatt van – szólt higgadtan. – Az, hogy kegyetlen vagyok veled, egyébként soha nem hoz ki ennyire a sodrodból.

– Most már igen! – felelt dühösen. – Tegnap óta... amióta te... – Elnémult, és tekintetét leeresztette a kehelyre, amit még mindig a kezében tartott.

– Mióta én mit... ? – kérdezte, és szavaiban félreismerhetetlenül ott volt a halk, fenyegető felhang.

– Mióta te... tegnap... a tisztáson... olyan volt... te olyan voltál... – küszködött a szavakkal. – Semmi! – suttogta végül kétségbeesetten, mialatt a könnyei visszatarthatatlanul útnak indultak lefelé. – Egyáltalán semmi!

– Igyál! – mondta Piton tömören, anélkül, hogy bármilyen látható módon reagált volna a célozgatásra.

Hermione ajkához emelte a kelyhet, de megakadt a mozdulat közben.

– Van benne megint Veritaserum? – kérdezte bizalmatlanul.

– Igen – sóhajtott Piton.

Hermione letette a kelyhet.

– Miért teszed ezt velem? – kérdezte színtelen hangon.

– Mert tegnap teljesen kikerültél a látóteremből, és semmi esélyt sem láttam, legalábbis semmi erkölcsileg elfogadhatót, hogy kitaláljam, min mész éppen keresztül – felelte. – Ez túl veszélyesnek tűnik, és ezért szeretném, ha ma Veritaserumot vennél be, hogy követni tudjalak, és ha szükséges, be tudjak avatkozni.

– Csak ki akarsz megint faggatni! – szólt vádlóan.

– Úgy tűnik, komoly nehézségeid vannak a megegyezésünk azon részével, ahol az irántam tanúsítandó bizalomról volt szó – mondta Piton hűvösen.

Hermione lehajtotta a fejét. Egy halk, megnyugtatóan racionális hang a fejében azt mondta, hogy értelmetlenül csinálja itt a felhajtást. Pár perce még azon aggódott, hogy a férfi csak úgy elküldi, és magára hagyja az elvonás minden felfokozott következményével. Most mégis felajánlja a segítségét, ő pedig tisztességtelen szándékot tételez fel róla.

Szótlanul emelte fel a serleget, és egyhajtásra kiitta a tartalmát. Mikor ismét Piton szemébe nézett, egy hajszálnyi elismerést vélt felfedezni benne.

– Hogy zajlott a megbeszélés McGalagony professzorral? – kérdezte Hermione nekibátorodva.

– Honnan tudsz róla? – kérdezett vissza a tanár élesen.

Hermione összerándult. Francba! Anélkül, hogy belegondolt volna, egyszerűen abból indult ki, hogy a férfi tájékoztatva lett az igazgatónő teljes maratoni megbeszélés-sorozatáról.

– McGalagony professzor említette, hogy beszélni fog veled – szólt habozva. – Velem is beszélt... és utána még Harryvel és Tonksszal...

Piton homloka dühös ráncokba szaladt, amikor mindezt felfogta. Erről Minerva neki természetesen semmit sem szólt – ez megint tipikus.

– Valószínűleg még örülhetek is, hogy azt az átkozott beszélgetést az egyszerűség kedvéért nem mindjárt a nagyteremben, az egész iskola előtt folytatta le – zsörtölődött.

Hermione némán nézett rá. Nem tudta igazán, hogy álljon a dologhoz, mennyire dühösen reagálna a további részletekre.

– Mit kérdezett tőled? – mondta sötéten Piton.

– Magyarázatot akart a tegnap esti viselkedésemre – felelte. Tájékoztatta Pitont, hogy pontosan mit mesélt el McGalagonynak.

– És beérte ennyivel? – kérdezte szkeptikusan.

– Nem.

– Nem. De mi volt utána? – támadt rá.

– Arról kérdezett, hogy hogyan viszonyulok hozzád. Azt válaszoltam, hogy tisztellek és csodállak, hogy nagyon hálás vagyok, és... – Hermione habozott.

– És? – kérdezte türelmetlenül.

– ...és hogy én téged... nos... hogy kedvellek egy kicsit – tette hozzá halkan.

Ettől a kijelentéstől Piton nem lett túlságosan lelkes.

– És hogy volt aztán? – kérdezte, miközben sötéten meredt Hermionéra.

– Azt mondta, oda kellene figyelnem, hogy a szimpátiám nehogy valami mássá alakuljon, és hogy te nagyon bonyolult és nehéz ember vagy.

A Piton szemöldökei közti dühös ráncok egyre mélyülni látszottak.

– ...és hogy az utóbbi időben tényleg az a benyomás támadt egyesekben, mindenekelőtt Harryben és Tonksban, mintha romantikus érdeklődést táplálnék irántad... vagy te irántam – folytatta halkan.

Piton mormogott valamit, ami gyanúsan hasonlított arra, hogy „szent szar".

– Mit feleltél erre? – kérdezte. – Egek, Hermione, ne kelljen minden szót harapófogóval kihúznom belőled! – vicsorgott rá.

– Azt mondtam, hogy nincs semmi, és ha volna is, ahhoz senkinek semmi köze – suttogta.

– Sokkal jobb lett volna, ha a mondat második felét megtartod magadnak – horkant fel Piton. – Hogy reagált erre?

– Azt mondta, amíg Harry és Tonks nem tudnak tényekkel előállni, addig féken tudja tartani őket, de ha már lennének kézzelfogható bizonyítékok, akkor cselekednie kéne.

Ennyi volt? – kérdezte Piton, miközben fél kezével a halántékát masszírozta, mintha fájna a feje.

– Megemlítette, hogy később még téged is ki akar kérdezni a „romantikus érdeklődés" témaköréből, és kifejezte abbéli reményét, hogy a délutánt ennek ellenére túl fogja élni.

– Romantikus érdeklődés! – horkant fel utálkozva a férfi. – Még valami újdonság, amiről tudnom kéne? – tette hozzá harapósan.

– Harry szerelmes belém.

– Tessék? – kérdezte Piton teljesen megdöbbenve.

– Ginny mondta.

– Ez egyre jobb lesz! – mondta Piton fejcsóválva.

Hermione tájékoztatta a Ginnyvel folytatott délelőtti beszélgetéséről.

– Na, ha ez nem ok az ünneplésre – vélte Piton szarkasztikusan. – Akkor megvan a tökéletes jelölt, aki megszabadíthat végre szüzességed nyomorúságától. Miss Weasley ezt is biztosan megértené.

Az, hogy Hermione erre könnyekben tört ki, legalább a javaslathoz mellékelt kaján vigyort letörölte az arcáról, még ha amúgy elég idegesen reagált is a lány viselkedésére.

– Fogalmam sincs, mi sírni való van ezen! – mondta durván. – Szeretni fognak, mit akarsz még?

– Téged!

– Hermione – mordult rá Piton haragosan. – Már egyértelműen tisztáztuk, hogy ez a baromság a korrepetálással és az előásott régi iskolai szabállyal tárgytalanná vált.

– Egyáltalán nem arról beszélek – zokogta Hermione.

Mikor Piton előtt világossá vált, mit is jelent ez, olyan áthatóan nézett a lányra, hogy annak uralkodnia kellett magán, hogy ki ne térjen a pillantása elől.

– Megőrültél? – kérdezte rekedten.

– Nem tehetek róla – felelt a lány szánalmasan.

– Mit akar ez jelenteni? – sziszegte. – Miről nem tehetsz?

– Hogy beléd szerettem – suttogta Hermione fejét lehajtva. Amint kimondta, teljesen világos lett számára, hogy ez az igazság. Mindaz, amit ma délelőtt érzett, hirtelen értelmet nyert.

– Csak beképzeled magadnak – felelt élesen.

– Nem, dehogyis – szólt, és nyomatékosan megrázta a fejét.

– A ködös agyad összekever valamit – fújt Piton. – Miután rám vagy utalva, mert segítek a leszokásban, valószínűleg azzal ámít, hogy így érzel irántam, de összecseréled a hálát a vonzalommal.

– Nem vonzalomról beszéltem! – felelt Hermione hüppögve. – Azt mondtam, szerelmes vagyok!

– Hát akkor azzal cseréled össze – közölte nyersen –, és most nem akarok erről az ostobaságról többet hallani!

– Akkor talán nem kellett volna beadnod ezt a rohadt Veritaserumot – zokogott Hermione.

Piton hirtelen mozdulattal felállt a székről, amin eddig ült, és elkezdett fel-alá járkálni. Minél tovább figyelte őt a lány, komor alakja annál fenyegetőbbnek hatott a szoba tompa fényében. Amikor szemében dühös szikrákkal ismét odalépett hozzá, Hermione hirtelen biztos lett benne, hogy bántani fogja.

Éles kiáltással csusszant a kanapé legtávolabbi sarkába, és összekuporodott, mindkét karjával a fejét védve, mintha a férfi meg akarta volna ütni.

– Mit jelentsen ez, Hermione? – sziszegett rá a tanár.

– Menj innen! – nyöszörögte.

– Hagyd ezt a színjátékot! – szólt nyersen a lányra, és megragadta a csuklóját azzal a szándékkal, hogy elhúzza az arca elől.

A lányból válaszul előtörő hangos, félelemmel telt kiáltás hatására gyorsan letett erről a szándékáról. Elővigyázatosan hangszigetelő bűbájt szórt a szobára, és úgy döntött, hogy másodjára óvatosabban fog eljárni. Időközben világossá vált számára, hogy már az elvonási tünetekkel került szembe.

– Hermione? – kérdezte, és nagyon igyekezett, hogy elnyomja magában a korábbi beszélgetésük miatt támadt ingerültséget. – Nézz rám.

A lány nem tett eleget a felszólításának, fejét karja közt még mélyebbre rejtette.

Piton kezét óvatosan a lány vállára helyezte, és rögtön vissza is rántotta, megijedve a lány reakciójának hevességétől.

– NEM! – kiáltotta Hermione. – NE BÁNTS!

Egy másodpercre felemelte a fejét, és Pitonnak sikerült egy pillantást vetnie az arcára. Kerekre tágult szemében a rémülettel teli kifejezés olyan mélyen érintette, hogy szinte örült, mikor a lány ismét karjai fedezékébe húzódott vissza.

– Nem akarok neked fájdalmat okozni, Hermione – szólt csitítóan. – Ne félj!

Szóbeli megnyugtatási kísérletének eredményeként a lány mindössze egy halk, kétségbeesett panaszhangot hallatott.

Hermione már jó ideje ült félelemtől összekuporodva a kanapén, anélkül, hogy bármilyen felismerhető okát adta volna szokatlan viselkedésének. Piton egyre erősebb késztetést érzett, hogy tartsa és megvigasztalja. Csak tehet valamit, hogy segítsen! Végül úgy döntött, tesz egy utolsó, drasztikus kísérletet – talán a kezdeti ellenállás után belátja majd, hogy nem akar semmi rosszat, mikor tényleg a karjába veszi.

Mellé ült a kanapéra és lágyan, de határozottan magához vonta.

Hermione őrült módjára védekezett: meglepő volt az erő, amit kicsi, törékeny teste mozgósítani tudott. Rúgott és ütött, harapott és karmolt, mint egy csapdába esett vad, és éles kiáltásai félreérthetetlenül mutatták félelme valódi mértékét.

Pitonnak még részben sem sikerült a lányt lefognia és ezáltal úgy tartania, hogy az nyugtatóan hasson rá, így egy idő után fel is adta a próbálkozást. Visszahúzódott, és kimerülten hanyatlott vissza karosszékébe, mialatt Hermione kiáltásai akadozó szipogássá csitultak, és a lány ismét a kanapé sarkába kuporodott.

Piton a következő órát azzal töltötte, hogy figyelte, ahogy a lány a sarokban ül, anélkül, hogy akár csak egyszer is felemelte volna a fejét. Percről percre dühösebb lett, leginkább attól, hogy olyan tehetetlennek érezte magát.

A terve, miszerint a helyzetet Veritaserummal sikeresen kontrollálhatja, füstbe ment. Minden alkalommal, amikor Hermionéhoz szólt, bármennyire óvatosan tette is, a lány egyértelműen pánikszerűen reagált.

Az egyetlen nyom, amire az igazságszérum segítségével bukkant, Hermione cseppet sem szívesen fogadott vallomása volt az iránta érzett állítólagos vonzalmáról – és ez lett egyúttal a másik oka folyamatosan növekvő haragjának.

Pont ez hiányzott még! Nem elég, hogy rendszeresen rajtakapta magát, hogy olyan módon gondol a lányra, ami igazából nem egyeztethető össze hivatásának erkölcsi követelményeivel – hanem még a lány is előáll ezekkel a lehetetlen gondolatokkal. „És a legrosszabb az egészben, hogy te mindezt még hízelgőnek is érzed, vén kujon", közölte vele belső hangja szívderítő spontaneitással.

– Pofa be! – morogta Piton bosszúsan, és Hermione a kanapé sarkának fedezékében röviden, ijedten felnyüszített.

A lány az ő támogatásának köszönhetően napközben viszonylag meg tudott birkózni a problémájával, mindazonáltal mostani állapotában az a veszély fenyegetett, hogy szokatlan viselkedése feltűnik másoknak is, és ez mindkettejüket lebuktathatja a megállapodásukkal együtt. Ráadásul abban a hitben volt, hogy efféle érzelmeket táplál a tanára iránt, és ez igazán időzítette bombává tette.

És mindennek a tetejébe már McGalagony is szagot kapott. Az elkövetkező időben Hermionét és őt is alaposan szemmel fogja tartani, csakúgy, mint Tonks és az az idegesítően fontoskodó Potter, aki állítólag mindezen felül még szerelmes is Hermionéba. Tulajdonképpen miért nyugtalanítja annyira ez a gondolat? Azok ketten ideális párt alkotnának, persze ha az ember eltekint attól, hogy Potter már a kis Weasleyvel jár.

Elképzelte őket egymás mellett: a jó oldal két fénylő harcosa, a hős Harry Potter, Voldemort legyőzője, és szuperokos barátnője, Hermione Granger. Ez a gondolat rögtön megvető horkantást váltott ki Pitonból, Hermione pedig még erre is ideges összerándulással felelt.

Ez nem mehet így tovább! Teljesen megőrjítette, hogy semmit sem tud arról, a lány milyen szenvedésen megy éppen keresztül. Valamit tenni fog ez ellen!

Habár nem helyes, és később sejthetően komoly szemrehányásokat fog tenni neki, de néha ezt egyszerűen le kell nyelni.

Elővette a varázspálcáját, egy másodpercig intenzíven az összekuporodott Hermionéra összpontosított, majd egy halk Legilimensszel behatolt az elméjébe.