Tabu.

20 / 1

Másnap reggel a nagyterembe lépve Hermione tekintete elsőként automatikusan a tanári asztal felé siklott, és persze Pitonon állapodott meg, aki már ott ült, és szokásos mogorva reggeli arckifejezésével meredt a kávéscsészéjébe. A férfi még nem vette észre a jelenlétét, ezért volt néhány másodperce zavartalanul figyelni őt – legalábbis amíg Ginny mellette elhaladva a fülébe nem suttogta: „Ne olyan feltűnően!” .

Hermione összerezzent, majd követte a Griffendél asztalához barátnőjét, aki kivételesen Harry nélkül érkezett.

– Hogy vagy? – kérdezte Ginny, és közben alaposan szemügyre vette Hermionét, amint az helyet foglalt mellette.

– Kösz, jól! – felelte. – Tényleg jól! – tette hozzá mosolyogva, amikor Ginny igencsak szkeptikusan nézett rá.

– Harry beszélt velem a délutánnal kapcsolatban – közölte Ginny, miközben teát töltött magának és Hermionénak. – Azt mondta, őt nem zavarná, ha én is ott lennék, de a döntést neked szeretné átengedni, ahogy én is.

Hermione olyan sokáig késlekedett a válasszal, hogy Ginny már észrevehetően ideges lett.

– Nekem sincs ellenemre, Ginny – felelte végül –, tulajdonképpen még szívesebben is veszem, ha ott vagy. Viszont ha Harry idiótán fog viselkedni a beszélgetés alatt, akkor én sem fogok lakatot tenni a számra, és szeretném elkerülni, hogy ezt rossz néven vedd.

– Rendben! – válaszolt habozás nélkül. – Minél őszintébbek vagyunk, annál jobb.

– Helyes! – mondta Hermione. – Hol találkozzunk? Amennyire csak lehet, szeretném elkerülni, hogy megzavarjanak vagy kihallgassanak minket megbeszélés közben.

– Akkor az lenne a legjobb, ha kimennénk a szabadba – javasolta Ginny.

– Talán tudok is egy alkalmas helyet – felelt Hermione habozva.

– Remek! – kiáltotta Ginny jókedvűen. – Akkor a délutáni tanítás után majd odavezetsz bennünket.

Mikor végzett a reggelivel és felállt, Hermione még egyszer a tanári asztal felé nézett, és pillantása rögtön találkozott Piton tekintetével. Szívverése felgyorsult, és hirtelen nyugtalan remegés terjedt szét a gyomra tájékán, ami akkor sem csillapodott, mikor fejét elfordítva viszonozta McGalagony üdvözlését, aki éppen akkor lépett oda a tanári asztalhoz.

Kifelé menet azon tűnődött, hogyan zajlik majd az estéje a férfival, és vajon ezután valóban vége szakad-e a találkozóiknak. Megesküdött magában, hogy mindent meg fog tenni, ami csak hatalmában áll, hogy ezt megakadályozza. Muszáj átverekednie magát a férfi ellenállásán, és végre meggyőznie őt az érzései valódiságáról.

A nap eseménytelenül és kifejezetten lassan telt el – bizonyára azért, mert aznap nem szerepelt bájitaltan az órarendjükben. Hermione örült, mikor délután végre túl volt az utolsó óráján is, és Harryvel és Ginnyvel kilépett a szabadba, noha az előtte álló beszélgetéstől meglehetősen tartott. Harry is hasonlóan érezhette magát, hiszen már reggel óta eléggé szótlan volt, és úgy tűnt, most is mélyen el van merülve a gondolataiban.

– Nos, hová megyünk? – kérdezte Ginny, mikor már kissé eltávolodtak a kastélytól.

– Le a tóhoz – válaszolt Hermione.

Ahogy továbbmentek, Hermione újra meg újra vizsgálódva körbenézett, amit Ginny homlokát ráncolva fogadott.

– Félsz, hogy követnek? – kérdezte óvatosan.

– Biztos, ami biztos – mormolta Hermione.

Harry és Ginny teljesen elképedtek, amikor Hermione hirtelen a bozótba vezette őket egy jobbról-balról egyaránt sűrűn benőtt ösvényen, és még jobban meglepődtek, mikor váratlanul egy tisztáson találták magukat.