Pietro ~2

1.4K 69 7
                                    

T/N: te neved
K/Sz: kedvenc színed
F/T/N: fiú testvéred neve

[Olvasó szemszöge]

Nagyon örülök, hogy Romanoff és Barton ügynököktől tanulhattok. Bár nem értem, hogy az igazgató miért zargatja a Bosszúállókat velünk. Be kell vallanom, hogy nagyon örülök, hogy találkozhattok velük. Kimérten lépkedtem leendő ügynök társaimmal egyetemben a Bosszúállók Létesítménye felé. Nagyon okos döntés volt Starktól, hogy kiköltöztek ide a Toronyból. Mély levegőt vettem majd mivel senki sem mert hozzá érni az ajtóhoz benyitottam és elindultam befelé a többiek pedig utánam, mint a kis kacsák az anyjuk után. Láttam, hogy egyik Bosszúálló sem örül nekünk, de ez teljesen jogos volt, hisz megkaptak a nyakukba őt "kezdőt" (maradjunk annyiban, hogy katona voltam, szóval tudok egys mást). Egyenes háttal és magabiztosan álltam meg előttük.
Nem fogok megijedni tőlük-Rumlow után nem félek- nem azért vagyok itt, hogy körbe ugráljam őket -bár szívesen tenném, hisz megmentettek- ügynök leszek és ehhez méltóan kell viselkednem. Láttam, hogy a mellettem állok mind remegnek vagy éppen csodálattal néznek az előttünk állókra. Romanoff ügynök érdeklődve figyelt, hisz én nem csodáltam őket -legalább is nem mutattam ki- és nem is féltem tőlük. Vasember előre lépett és egy mosolyt varázsolt az arcára.
- Üdvözölöm, a leendő Shield ügynököket. Remélem sokat fogtok tanulni mind Nattől mind Legolástól. - Láttam, hogy Barton ügynök morgolódik, de a mellette álló Maximoff testvérek csak mosolyogtak rajta. Miután Stark elmondta, hogy mit merre találunk és hogy a laborja tabu (te azt csak hiszed zsenikém) Romanoff ügynök és a Maximoff lány elkísért engem a szobámhoz (hát persze, hogy a többi 10 lány közül Fury egyet sem küldött ide) nagyon furcsa volt, hogy mind ketten kedvesek voltak és azt mondták, hogy nyugodtan tegezzem őket. Máris jobb, mint ami a hadseregnél volt. A szobám elég modern volt és nagyon tetszett, ami meglepett, hogy egy csomag volt az ágyon. Kérdőn néztem a lányokra.
- Nem tőlünk van. Valami F/T/N küldte. Nem tudjuk mi van benne. - Mondta Wanda. A név hallatán én csak megrázom a fejem.
- Azt hiszem én tudom, hogy mi van benne. - Mind ketten érdeklődve néztek rám.
- Sajnálom, de ez magán ügy. Az idióta bátyám küldte. - Húztam el a végén a számat. Wanda csak megértően a vállamra tette a kezét, majd magamra hagytak. Bementem a szobába és megnéztem, hogy mit kaptam attól a drága embertől. A dobozban egy levél volt és egy K/Sz trikóvak együtt, ami megmosolyogtatot. A levélben pedig ez állt.

"Drága hugi,

Tudom, hogy sokszor nem támogattalak, amikor szükséged lett volna rám ezt én nagyon sajnálom, de én csak azt akartam, hogy erős légy. Nem tudok teljes szívvel örülni annak, hogy azzá váltál. Remélem tudod, hogy nagyon szeretlek és büszke vagyok rád. Tudom, hogy sok ilyen színű trikód van, de hátha így nem fognak elhívni randizni annyiszor.

Szerető bátyád,
F/T/N"

Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen levelet fog írni nekem. Beismerem, hogy a végére kicsordult egy két könnyem. A trikó hátulján az a felirat volt, amire számítottam, jót nevettem a bátyám hülyeségén, de ugyan úgy a helyére tettem ezt is mint minden mást. A levelet viszont kiraktam a falra az íróasztalnál.

Timeskip, mert Tony magára borít egy páncélt és még akkor is a Kapitányon viccelődik, mikor ő segíteni szeretne a zsenin

Majdnem fél éve tart a kiképzésünk. Legnagyobb bánatomra a Bosszúállók is ott vannak az edzéseken, amiket Nat és Clint tart nekünk, ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem lenne az a szélvész idióta. Amióta csak betettem a lábamat az edzőterembe folyton Printessának hív és folyton cukkol. Hiába kértem szépen, fenyegetem meg ő akkor is folytatja. Már szóltam Wandának is, hogy nagyon sajnálom, de egyszer én meg fogom folytani a testvérét, akkor csak annyit mondott, ha tudom mikor szóljak neki nyugodtan, szívesen segít nekem. Nat elmondta, hogy ma vegyek fel egy pulóvert is és úgy menjek le edzeni nem értettem miért. Azt mondta, hogy fagyos lesz a hangulat. Amint benyitottam megértettem miért mondta ezt, nem, hogy levették a fűtést, de még az ablakok is nyitva voltak (tél közepe volt szóval szépen repkedtek a mínuszok) plusz biztos voltam benne, hogy a fűtő berendezéssel hűtik a termet. Láttam, hogy Nat egy pillanatra elengedett egy fél mosolyt amiért bíztam benne, én csak biccentettem egyet és a többiek mellé álltam, akik majd megfagytak.
Már legalább három órája edzünk más fél órája a többiek is csatlakoztak, így becsuktuk az ablakokat és vissza kapcsoltuk a fűtést is. Nekem a pulóver miatt kezdett nagyon melegem lenni, de nem akartam levenni, ugyan úgy ütöttem a boxzsákokat, mint a többiek. Egyszer csak Clint lépett oda hozzám.
- T/N nyugodtan vedd le a pulcsidat, biztos megsülsz benne. - Bólintottam, majd a kulacsom mellé tettem. Visszasétáltam a zsákhoz és tovább püföltem azt. Nem vettem észre, hogy mindenki engem néz, pontosabban a trikóm hátulját.
- Printessa, ha tudom, hogy így érzel, akkor már rég elvittelek volna randizni! - Kiabált nekem Maximoff a terem túlsó feléről. Abbahagytam szegény boxzsák "roncsolását" és Higanyszál irányába fordultam.
- Mi bajod van Maximoff? Miért akarnám, hogy elhívj randizni és hogy értetted azt, hogy " ha tudtam volna, hogy így érzel..."? - Hallottam, hogy valaki készít egy képet.
- Azt hiszem, így- Mutatta nekem a telefonját Clint. A kép láttán elkerekedett a szemem és szégyenemben elpirultam. A fotón az én hátam volt. " Picsába!" Káromkodtam magamban, hisz ez az a trikó, amit a bátyám vett. Édes jó...én ebben jöttem le edzeni... Tátogni tudtam, majd hirtelen sarkon fordultam és kirohantam a teremből, a szobámig meg sem álltam. Öt perce próbáltam összeszedni, nyugtatni magam. Végül is a bátyám miatt beégettem magam a világ hősei meg valószínűleg a leendő munkatársaim előtt. Az oldalamon feküdtem egy olyan pózban, hogy a szobában lévő két tükör egyike velem szemben volt a másik pedig mögöttem így láttam azt a nyamvadt feliratot a hátamon.
Kapcsolati státuszom:
Szingli
Foglalt
Gondolatban Higanyszállal randizom☑️

Esküszöm, ha befejeződik a kiképzésen én kitekerem a tesóm nyakát. Ezt már neki is megírtam, azóta próbálja megtudni, hogy mégis mit csinált, hogy megakarom ölni. Kopogtak az ajtón én meg egy alig hallható Szabad-ot nyögtem ki. Megéreztem az ismerős fuvallatot, majd az íróasztalon termet a kulacsom és a pulcsim, az ágy mellettem besüllyedt.
- Azokat lent hagytad. - Suttogta Pietro. - Jól vagy T/N?
- Hát persze fantasztikusan vagyok. Csak éppen most égtem be a drágalátos bátyám miatt a leendő munkatársaim és a Bosszúállók előtt! - A kirohanásomon csak mosolygott.
- Hát a bátyusok már csak ilyenek. - Ezen nevetnem kellett, mert eszembe jutott az, amit Wanda mesélt, mikor kiderült, hogy Vízióval randizik és Pietro egy olyan pólót csináltatott, amin az állt, hogy
Van egy csodaszép húgom.
Egy ásóm
Egy fegyverem
Egy nagy kertem...
Ja és egy szikla szilárd alibim

Kezdem azt érezni, hogy a nagy tesóknak a pólók és trikók gyártása a mániájuk.
- Sajnálom...
- Mit?
- Hát, hogy csak úgy elrohantam.... Natasha biztos nagyon mérges rám...
- Nem dehogy, Natasha rám haragszik amiért elkiáltottam magam és emiatt elrohantál. Itt nekem kellene bocsánatot kérnem...-megvakarta a tarkóját- Ezért is jöttem fel, de nem csak a mostani miatt szeretnék elnézést kérni, hanem az előző összes húzásomért... T/N tényleg borzalmasan sajnálom csak teljesen megfogtál már az első pillanattól kezdve, hogy beléptél ebbe a kócerájba. Nem féltél és nem is csodáltál minket vagy ha igen nem mutattad ki. Én...azt hiszem szerelmes vagyok beléd.... Amikor megláttam a feliratot, úgy éreztem, hogy te is így érzel és el sem tudod képzelni, hogy mennyire boldog voltam. Fogalmam sincs, hogy miért kiáltottam oda neked csak úgy megtörtént. - És csak mondta és csak mondta. Úgy dőltek a szavak belőle, hogy azt lehetetlen lenne megállítani. Szerencsére van egy módszer, ami nagyon jól működik. Amikor láttam, hogy újra neki kezdene, gyorsan az ajkaira tapadtam. Piet azonnal visszacsókolt és csak a telefonom csörgése miatt váltunk szét. A bátyám hívott.
- Miért hív ilyenkor a tesód? Náluk még csak hajnali egy van. - Nézet az faliórámra Pi. Nekem, mint derült égből a villámcsapás jutott eszembe az üzenet, amit írtam neki. Elkezdtem kuncogni.
- Azt hiszem, hogy egy kicsit a frászt hoztam rá. - Erre kissé gonoszan elvigyorodott, majd végig döntött az ágyon.
- Hadd rágódjon még egy kicsit.
- Szeretlek Piet.
- Én is téged. - Lehelte az ajkaira majd ismét megcsókoltam.

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt