Brock Rumlow ~6

676 46 4
                                    

stwrr_girl kérésére készült, remélem tetszik. Mindekinek jó olvasást.

[Brock szemszöge]

Mikor Fury azt mondta, hogy a Bosszúállók fognak vigyázni rám elég szerencsésnek éreztem magam. Legalább idegesíthetem Wilsont, ha már egyszer volt lehetőségem elverni miért ne? Sajnos nem tudtam, hogy velem együtt más is beköltözött a hősökhöz. Ő nem volt más, mint T/N Wilson keresztlánya. Elég tökös csaj az biztos, az első dolga volt, mikor meglátott, hogy szépen arcon ütött. Mondván, ha Wilson nem tudja magát megvédeni, majd ő vigyázz Samre. Azóta elég sokszor eljött hozzám a cellának beillő szobámhoz. Sokszor vannak rémálmaim és T/N szobája van a legközelebb az enyémhez. T/N sokszor megy edzeni a Kapitánnyal és Romanoff ügynökkel, úgy hallottam, hogy egész ügyes. Éppen a falnak dobálom a labdámat, miközben azon gondolkoztam hogy tudnék megszökni. Hirtelen kinyílt az ajtóm és egy ideges T/N állt előttem.

– Nem hagynád azt abba?! – Mutatott a falra, majd a kezemben tarott labdára, szélesen elvigyorodtam.

– Mi az T/N nem tudsz a Kapitánnyal „fondüzni"?

– Nem te idióta! Tanulni nem tudok miattad! Holnap ZH vizsgám lesz az egyetemen! – Elkerekedett a szemem, elkezdtem a tarkómat vakargatni. Bocsánatkérően néztem rá, majd letettem a labdát magam mellé. T/N felsóhajtott majd kifordult az ajtóból.

– Hadd segítsek.

– Tessék?

– Hadd segítsek tanulni. Én is voltam egyetemen. Tudom, hogy könnyebb úgy tanulni, ha az ember felmondhatja valakinek.

– Te? Egyetemen? Ez most egy vicc ugye? – Mosolyogva vonta fel a szemöldökét és karba font kézzel dőlt az ajtófélfának.

– Komolyan mondom sport ösztöndíjjal voltam egyetemen. – T/N felemelte a kezét, majd kilépett az ajtón. Egy perc után viszont visszatért egy csomó füzettel a kezében. Ledobta a füzeteket elém, majd leült velem szemben az ágyra, felkuncogtam. Az ölembe vettem a füzeteket és elkezdtem kikérdezni T/N-t.

Timeskip, mert első látásra alig lehet megkülönböztetni Crossbones és Punisher „logóját"

Lassan két órája kérdezgettem T/N-t és mindenre tökéletes választ tudott adni. Viszont nem akart leállni, szerinte még nem készült fel eléggé. Lemondóan ráztam meg a fejem, összecsuktam a füzetet és az asztalomra tettem. Kivettem egy plusz takarót a szekrényből és elhelyezkedtem a földön.

– Brock, te mégis mit csinálsz?

– Hát a szobából nem mehetek ki és mindketten tudjuk, hogy túl fáradt vagy ahhoz, hogy felállj az ágyamról. Nyugodtan feküdj le aludni T/N, én aludtam már ennél rosszabb helyen is. – Mosolyogtam rá, majd lefeküdtem, a karomat a fejem alátettem. Hallottam a motoszkálást és azt, hogy valaki lefekszik mellém, kérdőn néztem T/N-ra/-re.

– A dolog az Brock, hogy most már nem kell. – Mosolygott rám T/N, majd puszit adott az arcomra. A párnát lerakta a földre és elfeküdt, majd hamar elaludt. Mosolyogva néztem rá és csókot nyomtam a homlokára. Ahogy lefeküdtem átöleltem a derekát, úgy húztam közelebb magamhoz. Nem érdekelt, hogy Wilson mit fog szólni ehhez. Az sem, hogy a többiek mit fognak szólni ehhez. Csak az érdekelt, hogy most a karjaimban tartom T/N-t.

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang