T'Challa ~5

524 39 3
                                    

SheilaBarnesStark kérésére készült, Ez az ő könyvében is megtalálható T'Challa-9 címmel. Remélem tetszik és mindenkinek jó olvasást.

[Olvasó szemszöge]

Éppen a konyhában tanultam, miközben zenét hallgattam. Egyszer csak egy különös repülő ért földet a Létesítmény pázsitján. Kérdőn vontam össze a szemöldököm, hisz nem tudok egyetlen egy vendégről sem. Eltettem a fülesemet, felálltam és az üvegajtóhoz sétáltam. Az ajtókeretnek dőltem onnan figyeltem, hogy kiérkezett hozzánk. Elmosolyodtam, ahogy megláttam a vendégeinket. Biccentettem egyet Wakanda királyának. Elálltam az útból úgy

– Üdvözlöm ismét Amerikában T'Challa király.

– Köszönöm...

– T/N Stark és mindenről tudok. – Mosolyogtam T'Challára, aki először döbbenten nézett rám, majd csak fejét rázva sétált be a Központba. Vigyorogva intettem a gépen maradt Wakandainak, majd én is visszamentem a konyhába, hogy folytassam a tanulást. Újra elkezdtem zenét hallgatni, miközben a holnapi óráimra készültem.

Timeskip, mert T'Challa olyan aranyos, mint egy rakás kis cica

Nagy levegőt véve csuktam be a füzetemet, nyújtózkodtam egy sort. Megkocogtatták a vállamat, ijedten kaptam oldalra a fejem. Megnyugodtam, mikor T'Challát láttam meg. Mosolyogva nézett rám kissé felemelt kezekkel jelezve, hogy nem akar rosszat. Mára már véglegesen kivettem a füleseimet és felé fordultam.

– Bocsáss meg T/N nem akartalak megijeszteni. Baj lenne, ha tegeződnénk?

– Semmi baj és természetesen nem probléma. – Mosolyogtam rá, amit viszonzott. – Segíthetek valamiben T'Challa?

– Mikor megjöttem észrevettem a füzeteket és kíváncsi vagyok, hogy mire jók.

– Semmi különös csak az egyetemre kellenek.

– Egyetemen tanulsz?

– Igen, apa elengedett, hidd el ez számomra is meglepő volt. – Intettem a magam mellett lévő szék felé, hogy foglaljon helyet, elkezdtünk beszélgetni.

Timeskip, mert Shuri feltöltötte azt a bizonyos videót az internetre és Tony megtalálta

– ...és így megmentette a párduc a hercegnőt. – Fejeztem be a történet, miközben megsimogattam a kis lányom fekete fürtjeit. Hallottam, ahogy halkan nyílt az ajtó. Elmosolyodtam, mert csak egy ember közlekedik ilyen hangtalanul. Felálltam a kanapéról és érkező szerelmem felé fordultam, karomban a kis lányunkkal.

– Baba! – Kiáltotta Daia, mire döbbenten néztem rá, hisz T'Challa éppen a Fekete Párduc ruhájában volt. Eltávolította a maszkját és mosolyogva nézett a lányunkra. Kivette a kezemből és csókot nyomott Daia homlokára.

– Pontosan ahogy mondod napsugaram én vagyok Baba. – Mosolyogva néztem az én kis családomra.

Baba apát jelent xhosa nyelven

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora