Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)

Bucky ~13

SheilaBarnesStark Sebastian Stan Oneshot gyűjteményében is megtalálható lesz/ megtalálható ez a sztori. Remelem tetszik, mindenkinek jó olvasást mindenkinek🙂🙂

[Bucky szemszöge]

Nem tudom elhinni, Steve már megint verekszik valamilyen idióta tahóval. T/N-ra/-re nem is gondol! Értem én, hogy katona akar lenni, de a húgára kellene vigyáznia! T/N a napokban beteg volt és ha nagyon aggódik, akkor megint beteg lehet. Mély levegőt vettem és megigazítottam az egyenruhámat. T/N több nekem, puszta barátnál, bár biztos, hogy ő nem érez így. A testvére legjobb barátja vagyok, ha elmondanám mit érzek egy életre elveszteném mind kettejüket és ezt nem akarom. Némán sétáltam a monoklis legjobb barátom mellett, aki néha kicsit félve pislogott rám.

– Buck...minden rendben? Nagyon szótlan vagy.

– Nem Steve nincs minden rendben! T/N napokkal ezelőtt nagyon beteg volt! Nem hagyhatod otthon egyedül!

– De már sokkal jobban van.

– Nem ez a lényeg! - Csattanok fel és fordulok szembe az idősebb Rogerssel. – Tudod jól, hogy ha aggódik, akkor csak rosszabb lesz az állapota! - Steve lehajtotta a fejét, úgy állt előttem. Mély levegőt vettem átkaroltam a vállát és megnyugtatóan mosolyogtam rá. Újra elindultunk a kis lakásunk felé.

– Gyere menjünk haza. T/N már biztos vár minket. - Steve apró mosollyal az arcán bólint egyet és beszélgetve haladtunk haza, T/N-hoz/hez.

[Olvasó szemszöge]

Steve megint órákra eltűnt. Rettenetesen aggódom érte már teát is ittam, bár azt inkább a betegség miatt. Szerencsére este hat körül végre megjött Buckyval együtt. Az persze igaz, hogy Stevenek volt egy szép monoklija, de ettől függetlenül jól volt.

– Hála az égnek! Már úgy aggódtam! - Siettem hozzájuk, szorosan megölelgettem őket és puszit nyomtam az arcukra. – Steve miért kellett ezt tenned megint?

– Sajnálom T/N.

– Hogy vagy? - Kérdezte aggódva James.

– Hát a délután folyamán elég sokat köhögtem, de... jól vagyok.

– Rendben. - Nyomott puszit a homlokomra, és közel húzott magához. – Feküdj le, én főzök neked teát.

– Okés. - Bólogattam és már a kopottas kanapéra ültem volna le, mikor megláttam a két bögrét a kis asztalon. Felálltam és a kezembe vettem a két bögrét. Mosolyogva léptem be a kicsi konyhába.

– Bucky el kell mondanod neki.

– Tudom, de fogalmam sincs hogyan mondjam el neki, hogy holnapután Angliába kell mennem. – Lefagytam, kiejtettem kezemből a bögréket. A zajra mind ketten felém kapták a fejüket. Steve bűnbánóan nézett rám, míg Bucky szomorúan vizslatott. Közelebb akartam menni, de Buck felemelte a kezét. – Ne! Maradj ott, máris hozok egy seprűt és felsepregetek. Addig viszont ne mozdulj rendben? - Nem tudtam megszólalni, csak biccentettem egyet. James hamar rendbe tette a kupit, amit okoztam, nyakába ugrottam és elkezdtem sírni.

– Hé...T/N nem lesz baj. Minden rendben lesz. - Kicsit eltolt magától, a szemembe nézett. Letörölte a könnyeimet és az arcomat cirógatta. – Figyelj, arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Stark Expóra, de csak akkor ha jobban leszel. - Kacsintott rám mosolyogva, mire halkan felnevettem. – Na végre ez az T/N, akit ismerek. De most inkább pihenj le rendben? Máris viszem a teádat.

– Jó rendben máris megyek és lefekszem. - Elindultam a nappaliba.

– Ne felejts el betakarózni! - Kiáltott utánam Bucky és Steve egyszerre, mosolyogva forgattam a szemem.