Brock Rumlow ~5

537 36 3
                                    

[Olvasó szemszöge]

Bicegve haladtam a folyosón a lőtér felé. Imádok a Shieldnél dolgozni, bár még csak két éve lettem ügynök. Biztos megkérdezhetitek, hogy mégis miért bicegek. Egyetlen egy szó, Rumlow. Kezdő ügynök létemre összeraktak vele közelharcot gyakorolni, hát mondhatom nem sült el valami jól. Mint kiderült a drága Rumlow majdnem eltörte a bokámat. Az orvos szerint legalább három hónapig nem fogok tudni nem, hogy futni, de még sétálni is alig bírok. Beléptem a lőtérre legnagyobb bánatomra ott volt Rumlow és Rollins szerencsére nem vettek észre mert éppen lőttek. Amilyen gyorsan csak tudtam elsétáltam mellettük. Fogtam egy Smith & Wesson SW1911 E-Seriest, Glock-17 Gen4-et végül pedig egy MK-18 Mod-1-et vettem mind három fegyverhez vettem két tárat és beálltam.

– Na lám, csak lám a mi kis bicebócánk. – Szólalt meg Rollins, megforgattam a szemem és rájuk néztem. Rollins szélesen mosolygott, míg Rumlow kissé bűnbánóan nézett rám. Megtöltöttem az első stukkert, vettem egy mély levegőt majd elkezdtem lőni. Mikor kiürült a tár három másodperc alatt cseréltem, fegyvert cserélni szintén három másodperc volt. Mikor mind három fegyvert kivégeztem, jobban szemügyre vettem a célpontjaimat. Minden lövésem ugyan abba a pontba ment. Mosolyogva tettem le a fegyvereket és fordultam a tátott szájjal álló fiúk felé.

– Mi az Rollins csak nem lenyűgözött a bicebóca? – Kérdeztem ártatlan arccal, mire Rumlow elkezdett nevetni. Picit meghajoltam majd elindultam kifelé. Elég lassan haladtam, de már a folyosó felénnél tartottam.

– T/N várj! – Kiáltott utánam Brock, megálltam és felé fordultam. Kérdőn néztem rá, mikor megállt előttem, kissé kapkodva véve a levegőt. – Én...én sajnálom, ami történt. Mármint amit tettem...meghívhatlak egy kávéra? Vagy bármi másra? – Kérdezte a tarkóját vakargatva. Az alsó ajkamba haraptam és bólintottam egyet. Válaszomat látva szélesen elmosolyodott, megbeszéltük, hogy ma miután mindketten végzünk elmegyünk menni egy kávét. Az utolsó jelentést küldtem el Furynak, miközben zenét hallgattam, így eléggé megijedtem, mikor valaki megkocogtatta a vállamat. Szerencsére tartok az asztalomra ragasztva egy pisztolyt, mikor hozzám értek leszedtem és az asztalom mellett állónak szegeztem. Döbbenten tapasztaltam, hogy Brock ért hozzá a vállamhoz. Halvány mosollyal emelte fel a kezeit, kivettem a fülhallgatómat.

– Hát ha Jake-kel eddig nem féltünk tőled, elég ostobák voltunk.

– Úgy örülök, hogy ezt nem nekem kellett kimondani.

– Akkor mehetünk hölgyem?

– Szerencséd van épp végeztem, szóval igen. – Kikapcsoltam a gépet, majd az asztalra támaszkodva felálltam.

– Ennyire rossz? – Kérdezte aggódva, ahogy felajánlotta a kezét, hogy belé kapaszkodhassak. Hálásan néztem rá, elfogadtam, ahogy a vállamra dobtam a táskámat.

– Csak a nap végére szokott ilyen rossz lenni, de nyugodjon meg Brock jól vagyok.

– Lehet haza kellene vinnem téged és nem még további sétára.

– Eszedbe ne jusson így kimenteni magad Rumlow! Haza egyedül is tudok menni nem kell kísérgetni. – Elmosolyodott és bólintott egyet, egymás mellett sétálva, beszélgetve mentünk a parkolóig. Brock segített beszállni a kocsijába, hiába nem ismerjük egymást hamar megtaláltuk az közös hangot. Egy kis neve nincs kávézóig meg sem álltunk. Kávézás közben szintén nem fogyott ki belőlünk a szó, teltek a percek, majd az órák. Mikor elkezdett sötétedni Brock leparkolt a házam előtt, segített felmenni a lépcsőn.

– Én jól éreztem ma magam.

– Akárcsak én, szeretném megismételni, mit szólsz hozzá T/N?

– Nekem teljesen megfelel. Jó éjt Brock. – Gyors puszit nyomtam az arcára, viszont ez neki nem volt elég. Ahogy egy kicsit eltávolodtam tőle megcsókolt, egyik kezét a derekamra vezette, míg a másikkal az arcomat tartotta.

– Jó éjt T/N. – Súgta nekem, majd sarkon fordult, visszament a kocsijához majd elhajtott. Paradicsom piros arccal léptem be a házam ajtaján. Mosolyogva feküdtem le aludni, arra gondolva, hogy nem volt olyan rossz az a kis közelharc edzés.

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora