Loki ~4

857 55 18
                                    

Ez a történet lilyanabarton kérésére készült. Remélem tetszik. Mindenkinek jó olvasást kívánok.

[Loki szemszöge]

Gyűlölöm Odint és Thort is! Ez a két jó madár kitalálta, hogy a büntetésem első felét Midgardon kell töltenem, a Bosszúállók felügyelete alatt. Azoknak az idiótáknak kell majd szót fogadnom! Megbilincselve és morgolódva álltam Thor mellett ebben a felvonóban vagy miben. Mikor felértünk láttam, hogy a hősök csapata sem repes az örömtől, hogy itt vagyok. A katona mellett ott volt egy tizenéves lány. Ugyan olyan szőke haja és kék szeme volt mint a férfinak mellette. Érdeklődve vizslatott engem, szélesen elvigyorodtam. – Szépséges leány csak tán nem azért bámulsz így, mert tetszem? Nem szoktam ilyen hamar levetni ruháimat, de a te kedvedért lemondok gátlásaimról. Természetesen hasonló fizetséget várok cserébe. - Kacsintottam rá, a katona villámokat szóró szemekkel szegezett a falnak. A fiatal lány döbbenten pislogott.

– És én még azt hittem, hogy Tonynak van meg a maga stílusa. Bár mit is várok attól, aki kihordott egy nyolclábú csikót. - Tátva maradt a szám, ahogy a lány angyali módon elmosolyodott. A katona csak kuncogott és elengedett. Atyai csókot nyomott a szőke leány homlokára. Kérdőn vontam össze a szemöldököm. – Semmit sem értek.

– Még, hogy Thor meg ő nem rokonok. - Forgattam meg a szemeit.

– T/N...

– Jó oké rendben befejezem. - Emelte fel a kezeit. A Bosszúállók mentek a maguk dolgára, miután eloldoztak. T/N, akiről kiderült, hogy a katona lánya átment egy osztálytársához.

Timeskip, mert Loki jót röhög az Északi Mitológia című könyv történetein

Lassan egy fél év telt el. T/N elég sokat mesélt arról, hogy az emberek miként ismernek minket Asgardiakat. Igen különösnek tartottam, hogy azt gondolták van egy óriás beszélő farkas fiam és, hogy Odin lova is az én gyermekem. Bár az igaz, hogy azok a történeteket igen élveztem, amik a csínyeimről szóltak. Szerelmes lettem a katona lányába. Szerencsémre szerelmem viszonzásra lelt. Sajnos titkolnunk kell ezt, hisz a hősök csapata kiakadna, ha megtudnák. Utálom, hogy titkolnom kell! Odin szakállára, hisz szeretem T/N-t teljes szívemből, soha nem bántanám meg őt! A Bosszúállók lent vannak az edzőteremben, T/N az ölembe hajtotta a fejét. Onnan nézte a mozgó kép ládát, addig én a hajával játszva olvastam egy könyvet.

– Itt meg mégis mi folyik?!- Hallottunk meg egy dühös hangot. T/N ijedten ült fel, én pedig aggódva néztem a villámokat szóró kék szempárba. Viszont a többi Bosszúálló is mérgesen méregetett, legalábbis engem. – T/N! Válaszolj! Mit művelsz Lokival?!

– Apa...én...én megmagyarázom...tudod Loki nagyon kedves és megértő és...

– Kedves?! Megértő?! T/N ő egy bűnöző! Egy hidegvérű gyilkos aki két nap alatt 80 embert ölt meg! Nem is beszélve arról, amit New Yorkkal művelt!

– Nem is ismered! Nem tudod, hogy milyen!

– De igen pontosan tudom milyen! Te vagy az, aki az elméjére szállt rózsaszín köd miatt nem lát tisztán! Fel nem foghatom, hogy lehetsz ilyen naiv és felelőtlen. Azt hiszed, hogy szeret? Azt sem tudja, hogy ez mit jelent! - Könnyes szemmel ült mellettem, de láttam a szemében a haragot. Hirtelen felállt és farkasszemet nézett az apjával.

– Apa! Szeretem őt és ő is szeret engem! Ezzel mégis mi a baj?!

– Az, hogy ő egy gyilkos, aki nem való hozzád! Nem szeret, soha nem is fog! Hidd el, amint meglát egy sokkal dekoratívabb, érett nőt itt fog hagyni!

– Miért gondolod ezt?! Nem ismered Lokit! Csak azért mert Peggy és anya is elhagyott valaki másért ne gondold azt, hogy én is így járok! - Mindannyian a két veszekedő irányába fordultunk, döbbenten nézve egyikről a másikra. A Kapitány ökölbe szorította a kezét. Ahogy T/N kimondta az utolsó szót Rogers megpofozta. T/N a lendülettől a földre esett. Láttam, hogy a szája felrepedt és könnyek lassan folytak végig kipirosodott arcán. Steve lefagyott, majd a következő pillanatban közelebb lépett T/N-hoz/-hez.

– Kicsim én...- T/N távolabb húzódott tőle, majd gyorsan felállt, felkapta a dohányzó asztalon lévő motoros sisakját. Elrohant a döbbent Bosszúállók mellett és beszállt a liftbe. Stark gépe elmondta, hogy T/N motorra szállt és elhagyta a Tornyot. Steve megsemmisülten rogyott térdre. Ezzel szemben én lehajtott fejjel ültem. Szégyelltem magam, akárcsak a katona, felsóhajtott felállt és leült mellém.

– Mióta? - Csak ennyit kérdezett, jól tudtam, hogy mire gondol. Hangja halk volt és csendes.

– Pár héttel azután jöttünk össze, miután megjöttem.

– És szereted? - Nézett rám.

– Az életemet is odaadnám a lányodért. - Válaszoltam, miután bólintottam egyet. Elkezdte az orrnyergét masszírozni. Körbe nézve láttam, hogy rajtunk kívül senki más nincsen a nappaliban.

– Pocsék apa vagyok. - Felé fordultam, sóhajtottam egyet.

– Nem vagy pocsék apa, csak félted a lányod, ami érthető.

– Akkor is Loki! Megütöttem a lányomat! - Tenyereibe temette az arcát. Gondolkodóbba estem, összevontam a szemöldökömet.

– Megtennéd újra? - Kérdeztem tőle, nyugodt hangon, rám kapta a tekintetét.

– Tessék?!

– Ha nem lennél mérges. Megütnéd újra?

– Soha. - Nem várt, rögtön válaszolt. Ebből tudtam, hogy igazat mond. Halványan elmosolyodtam, biccentettem egyet.

– Akkor nem lesz baj. T/N megfog bocsájtani, ha akarod segítek megbeszélni vele a dolgokat.

– Köszönöm, Loki. - Mosolygott rám. – Igaza volt a lányomnak, valóban kedves vagy. - Halványan elmosolyodtam, ahogy visszagondoltam arra, hogy T/N hányszor mondta el nekem. Akárhányszor rosszul éreztem magam lemondta, hogy mennyire kedves, jószívű ember vagyok.

– Uraim azt hiszem, hogy ezt látniuk kell. - Szólalt meg J.A.R.V.I.S. hangja. Mozgó kép láda bekapcsolt. A képeken egy balesett volt. Arról beszéltek, hogy egy motorost elütöttek egy autóval. Összenéztünk Stevevel, majd idegesen nyeltem egyet.

– J.A.R.V.I.S. kérlek mond, hogy nem a lányom volt az a motoros.

– Annál egy kicsit jobb vagyok.

– T/N! - Egyszerre kiáltottunk és álltunk fel a Kapitánnyal. Szoros ölelésbe vontuk. Nevetve viszonozta a gesztusunkat. Ezek után a Kapitány bocsánatot kért T/N-tól és tőlem is. 

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora