Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)

❄️Clint ~3🎄

Ez a történet megtalálható SheilaBarnesStark első Oneshot-os könyvében. Tudom, hogy nem aktuális de most ehhez kaptam kedvet. Mindkinek jó olvasás. Ez egy újabb Parental oneshot lesz, mivel imádom Clintet, mind Bosszúálló, mind apuka.

[Olvasó szemszöge]

Szét vett az ideg, annyira izgulok. Már napok óta itthon kellene lenniük! Apa megígérte, hogy Karácsonyra itthon lesznek és együtt ünneplünk, de nincsenek sehol... Ami még nagyobb baj, hogy J.A.R.V.I.S. sem tud beszélni velük. Borzasztó volt egyedül feldíszíteni a fát. Levittem az ajándékokat és mivel nem volt jobb dolgom egyedül vacsoráztam meg az étkezőben. Különös volt, hogy a mindig beszélgetéstől, nevetéstől zajos étkező most csak az én evőeszközeimtől volt „hangos". Apáék még sehol nem voltak vacsora után sem, mély levegőt vettem majd elfeküdtem a fa előtt a szőnyegen. Általában itt szoktam tv-t nézni, mert a kanapékon és fotelekben nekem már nem szokott hely lenni. Tömegnyomort meg nem szeretnék csinálni. A tenyeremben támasztottam a fejem, úgy néztem meg a Reszkessetek Betörők! -et, elmosolyodtam, mert Tony miatt mindig ezt nézzük és már mindenki mondja a saját kedvenc részletét, amin Vasember eleinte morgolódott, de most már csak vigyorogva forgatja a szemét. – Boldog Karácsonyt J.A.R.V.I.S.- Mondtam két ásítás közben, majd a karjaimra hajtottam a fejem. Már félig aludtam, mikor a mesterséges intelligencia viszonozta a gesztusomat, mire halványan elmosolyodtam. Majd végleg elnyomott az álom.

[Clint szemszöge]

Majdnem hajnali egy volt, mikor haza estünk a bevetésről. már készültem, hogy a lányom leszid minket, majd sírva ölel meg mindenkit, amiért semmi bajunk nincsen. Azonban, amint beléptünk a nappaliba összeszorult a szívem és lehajtottam a fejem. T/N valóban várt ránk, csakhogy elaludt a földön. Az ajándékaink is a fa alatt voltak. Tényleg arra készült, hogy együtt ünneplünk, ahogy azt megígértem neki. Láttam, hogy a többiek is szomorúan húzták el a szájukat.

– De miért nem a kanapén várt minket? És miért nem takarózott be? - Kérdezte Tony, mire mindenki megvonta a vállát.

– Már biztos megszokta, hogy mindig onnan nézi a tv-t, mikor itthon vagyunk. - Gondolkodott el a Kapitány, amivel egyet kellett értenem. Mindenki elkezdett halkan beszélgetni, mire T/N felsóhajtott és megfordult, de nem ébredt fel.

– Hmm...apa...- Motyogta fél álomban, miközben az arcát félig megvilágította a fa díszítése. Nagyon szép lett a fa. Ahogy jobban megnéztem látszott, hogy különböző részekre osztotta és mindegyik egy-egy Bosszúállót szimbolizált. A tetején volt Steve, a csúcs dísz hasonlított a pajzsára. Szemem sarkából láttam, hogy ez megmosolyogtatta Amerika csillagos hősét. A szám elétettem a kezem jelezve a csapatnak, hogy halkabban beszélgessenek, nehogy felébredjen a kislányom. Aprót bólintottak, macskaléptekkel siettem oda T/N-hoz/-hez. Óvatosan felemeltem, hogy felvigyem a szobájába aludni, de amint felemeltem óvatosan kezdte kinyitni a szemeit.

– Apu...? - Halványan elmosolyodtam, puszit nyomtam a homlokára.

– Szia picim. Boldog Karácsonyt. - Többiek is közelebb jöttek és halkan köszöntek a lányomnak.

– Kérlek mondjátok, hogy még nem látátok az ajándékokat. Látni akarom a döbbent arcok, mikor kinyitjátok. -Mindannyian felnevetünk, egy újabb puszit nyomtam a homlokára.

– Nyugi kölyök ma már biztos nem fogunk az ajándékokkal foglalkozni. Legalábbis délig biztosan nem. - Mondta Tony az ölemben lévő lányomra vigyorogva. T/N bólintott egyet és közelebb bújt hozzám, szinte rögtön elaludt. Mosolyogva indultam el a többiekkel együtt fel a hálószobákhoz. T/N-t bevittem a szobájába. Mikor letettem, észrevettem, hogy erősen fogja a kezem. Mosolyogva ráztam meg a fejem és bújtam be az én kis angyalom mellé. Nyomtam egy utolsó puszit a hajába, majd engem is elnyomott az álom.

[Olvasó szemszöge]

Mikor reggel a hátamra akartam fordulni, hogy ki ropogtassam a hátamat, de valami pontosabban valaki feküdt mellettem. Mikor sikerült kidörzsölnöm a szememből az álmot, megláttam, hogy apa alszik mellettem. A hasán feküdt és az egyik keze lelógott az ágyamról. Vigyorogva néztem aput, az ajkamba haraptam, óvatosan felültem, felemeltem a párnámat. Már éppen azon voltam, hogy fejbe verem apát a párnámmal, mikor hirtelen megfordult elkapta a kezem és maga aláforgatott. Elkezdett csiklandozni, én pedig sikítva nevettem és kapálóztam.

– Fejbe akartad vágni szegény öreg apádat egy párnával? Nem szép, nagyon nem szép. - Kezdte komoly képpel, mikor már nem csikizett. Mély levegőket veszek és vigyorogva néztem fel apukámra. – Megtámadni a gyengét sem szép. - Próbáltam komoly lenni, de ez elég nehezen ment. Apa csak kérdőn vonta fel a szemöldökét. – Picim mond csak mióta is vagy te gyengébb? Hisz a keresztanyád tanított neked néhány fogást és mióta itt lakunk együtt edzel a fiúkkal is.

– Igaz is. - Mondtam és fordítottam a helyzetünkön és megöleltem apát. – Úgy szeretlek apa.

– Én is szeretlek picim. - Felálltam apáról és a kezénél fogva elkezdtem húzni. – T/N hova sietsz ennyire? - Szem forgatva mutattam az éjjeli szekrényemen lévő órára, amin az összes Bosszúálló képe világított jelezve fent vannak. Megrázta a fejét és kézen fogva sétáltunk le a nappaliba, ahol az összes Bosszúálló bögrével a kezében ült a szokásos helyén. Vigyorogva ugrottam a két második világháborús hős közzé, mivel köztük volt az összes takaró és párna. A lendülettől az egész kanapé hátra dőlt, mindenki elkezdett nevetni. Mikor lekerült a fejemről a takaró láttam, hogy apa mosolyogva néz engem, miközben mind két katona átölelt engem.