Loki ~7

579 45 4
                                    

ProtossLady kérésére készült remélem tetszik. Mindenkinek jó olvasást.

[Olvasó szemszöge]

Kicsit véresen léptem be a kicsi lakásomba a S.H.I.E.L.D. igazgatója ült a nappalimban. Félig felvont szemöldökkel néztem rá, letöröltem a vért.

– Kit kellene megölnöm? – Kérdeztem teljesen nyugodtan, nem ez az első alkalom, hogy Fury-nak el kell tűntetnem valakit. Elém tett egy aktát, megnéztem és szembe találtam magam New York lerombolójával. Vigyorogva néztem az adatokat.

Timeskip, mert Loki-nak egy ölelésre van szüksége

Egy sokat mutató K/Sz ruhában voltam egy bárban, ahol a Csínytevések istene is tartózkodott. Épp a tánctér közepén táncoltam és észrevétlenül egyre közelebb és közelebb araszoltam a célpontomhoz. Loki vigyorogva nézett rám, rákacsintottam. Közelebb jött hozzám és a derekam köré fonta a kezeit.

– Mit csinál egy ilyen szép fiatal hölgy egyedül?

– Nem találtam meg a jó partnert. – Kacsintottam mosolyogva, közelebb húzott magához.

– Én szívesen segítek azon, hogy ne legyél egyedül. – Suttogta a fülembe, mire kuncogtam egy sort. Együtt táncoltunk még egy pár órát, majd az utcán vártunk egy taxi-ra. – Különös egy teremtés vagy T/N. Egyedül egy bárban és még velem akarsz táncolni.

– Mit mondhatnék? Szeretek veszélyesen élni. – Mosolyogtam, észre vétlenül elővettem a késemet. Már épp torkon vágtam volna, mikor megfogta a kezem hátulról.

– Ejnye, ejnye. Hát szabad ilyen cselesnek lenni? – Kérdezte és a fülembe suttogott. Kiszabadítottam a kezem és újra megpróbáltam elvágni a torkát, de újra elkapta a karom. – Miért akarsz megölni kedves?

– Fury elég jól fizet a fejedért.

– Ó igen? Akkor megdolgoztatlak a pénzedért. – Nevetett fel és elkezdtünk verekedni. Mindketten ütöttük a másikat, bár Loki nem ütött akkorát, hogy fájdalmat okozzon. – Jó vagy, de ez így unalmas. – Mondta Loki, megfogta mindkét kezemet és közel húzott magához. – Így máris sokkal jobb. – Mondta kedvesen mosolyogva. Felhúztam a térdemet, hogy Loki legérzékenyebb pontjába rúgtam. Loki nyöszörögve engedett el. Megfogtam Loki arcát kicsit megcirógattam.

– Csak ne lennél ilyen jóképű. – Mondtam felsóhajtva majd bemostam neki egyet, Loki pedig elájult. Haza vittem a lakásba és erősen megkötöztem az egyik székhez. Elmentem volna aludni, de nem tudhattam mikor ébred fel a nem kívánt vendégem. Három óra elteltével Loki magához tért és kérdőn nézett rám.

– Miért nem öltél meg?

– Jobban örülnél, ha halott lennél?

– Egyáltalán nem csak megleptél. Azt hittem a bérgyilkosok mindene a pénz.

– Azt hittem az este alatt megtanultad, hogy nem vagyok egy mindennapi személyiség. – Mosolyogtam rá, amit viszonzott.

– Az biztos, hogy nem vagy egy egyszerű személyiség. – Elkezdtünk beszélgetni és hiába nem akarom elismerni rá kell jönnöm, hogy elkezdtem beleszeretni a hollófekete hajú istenségbe. Fájdalmasan sóhajtottam fel, az orrnyergemet kezdtem el masszírozni. – Mi a baj T/N?

– Nem tudom, hogy mit tegyek. Már nem vagyok biztos benne, hogy akarom-e Fury pénzét.

– Szóval nem akarsz megölni? – Nemlegesen ráztam meg a fejem. Mosolyogva állt fel magához ölelt és megcsókolt. Döbbenten kerekedtek ki a szemeim, ekkor Loki finoman megszorította a derekamat. Óvatosan viszonoztam a csókot, mire a fekete hajú belemosolygott a csókba. Leültünk a kanapémra, pontosabban Loki a kanapén ült engem pedig az ölébe húzott. Mosolyogva dőltem a vállának, miközben a hajammal játszott.

– Fury mindkettőnket ki akar majd nyírni. – Suttogtam halkan.

– Tudom, de vigyázni fogok rád. – Kuncogtam egy sort és ránéztem.

– Ezt nekem kellene mondanom nem igaz? Én vagyok a profi bérgyilkos.

– Igazad van, de nekem is meg vannak a trükkjeim. – Kacsintott rám vigyorogva, mosolyogva csókoltam meg, amit rögtön viszonzott.

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant