Bucky ~6

1.1K 78 2
                                    

[Olvasó szemszöge]

Éppen a kedvenc könyvemet olvasom újra, szívemhez legközelebb álló olvasó helyemen, mikor Bucky ront be a szobám ajtaján.
- Tina! Segítesz?
- Persze, hogy segítek. Miben is? - Nézek rá kicsit értetlenül, ami megmosolyogtatta.
- Gyere velem. - Segít le az ablak párkányomból.
- Rendben...- Néztem rá még mindig értetlenül. Miközben sétáltunk hirtelen felém fordította a fejét.
- Megtanítsz használni a Tv-t kérlek? - Kérdezi kis fiús zavarában, könyörgően. Az ahogy rám nézett nagyon vicces volt. Rá kellett harapnom a számra, hogy ne nevessek a kérésén hangosan. Hevesen bólogattam, hogy igen segítek neki. Erre Jamesből kiszaladt egy megkönnyebbült sóhaj.
- Köszönöm nagyon hálás vagyok érte. - Idő közben elértük a szobáját. Eddig egyszer sem voltam a szobájában, ahogy elnéztem a kék és a fehér szín dominál nála. Leültünk az ágyára.
- Akkor....kezdhetjük? - Nézek bele az íriszeibe, de ez hatalmas nagy hiba volt, mert rögtön elvesztem bennük. Azok a kékségek magával ragadtak. Egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Majdnem összeértek az ajkaink, mikor hirtelen kinyílt Bucky szobájának ajtaja.
- Hé Barnes! Steve kérdezi, hogy jössz-e edzeni? - Szúrós szemmel néztem rá, bár látva Sam arcát szerintem James is.
- Tudod, mit haver én itt sem voltam oké? Ja és sok szerencsét, de azért óvatosan! - Kiáltotta nekünk a csukott ajtón keresztül.
- Tina...- Próbálta Buck keresni a szavakat. - az az igazság, hogy én...- Az ajkába harapott és mély levegőt vett. - Tina én szeretlek. - Vizslat engem egy óvatos mosollyal az arcán.
- Én is szeretlek...- Mondom egy fél perc fázis késéssel. Amint befejeztem a mondatot, egymás ajkainak estünk. Nagyon élveztem, méz édes ajkait. Az ujjai simogatását az arcomon. Levegő hiány miatt sajnos el kellett válnunk egymástól, de a homlokomat az övének döntöttem. Boldogan csillogó szemekkel, néztem az ő kéken fénylő íriszeibe.
- Atina....leszel a barátnőm? - Suttogta halkan, hiába csak mi voltunk a szobában. A nyakába ugrottam és a lendülettől hátra dőltünk, mind ketten egyszerre kezdtünk el nevetni.
- Ezt vegyem egy igennek? - Kérdezte reménykedve és kíváncsian egyszerre.
- Ez egy nagyon erős talán.
- Hát akkor muszáj lesz egy nagyon erős igent csinálnom belőle. - Mondja majd átfordít minket, így felettem fekszik, miközben az ajkaimra tapadt. A fém kezével az arcomat cirógatta. Egy kicsit felült és kérdőn nézett rám.
- Na jóóó...lehetséges, hogy egy erős igen...- Nézek fel rá mire szélesen elvigyorodott.
- Nem is tudod, hogy mennyire örülök ennek. - Hajolt újra felém és egy heves csók csatába kezdtünk. Nem tudom, hogy hány percig csókolóztunk, utána pihegve dőlt a mellkasomra.
- Azért megtanítasz használni a Tv-t? - Néz rám kis kutya szemekkel. Ezen muszáj volt nevetnem.
- Hisz megígértem nem igaz? - Mosolygok rá, mire az ő arcán is egy fél mosoly játszik.

Timeskip, mert Bucky a fém kezével vette ki a frissen sült kenyeret és Tony véletlenül hozzá ér a tűz forró tepsihez

[Bucky szemszöge]

- Megy ez! - Kiáltott fel Tina. Egy negyedóra alatt megtanított használni ezt a modern masinát, a zenecsatornára váltottam és felálltam az ágyból.
- Hölgyem szabad egy táncra? - Hajoltam meg, kinyújtott kézzel, mosolyogva.
- Ezer örömmel Őrmester. - Ezután segítettem neki felállni. Elkezdtünk lassúzni, a fejét a mellkasomnak döntötte. Több mint fél órán keresztül táncolunk, persze sokat nevettünk és beszélgetünk. Péntek szólt, hogy vacsoraidő van. Kézen fogva mentünk le az étkezőbe, ahol már mindenki ott volt. Sam vett észre minket és elkezdett fütyülni. Erre már mindenki felfigyelt és vagy tapsolni kezdték, vagy beszálltak a fütty koncertbe.
- Éljen ez ifjú gerlepár! - Kiáltott egyet Clint.
- Haver mégis mit csináltatok, nem hiszem, hogy ennyire vissza tudjátok fogni a hangotokat. Oké, hogy azt mondtam óvatosan, de azért nem pont így gondoltam.
- Sam, ha nem akarsz halott lenni, akkor inkább fogd be! - Morogtam neki és felöltöttem a Tél Katonás arcomat, hogy még ijesztőbb legyek. Sam nyelt egyet, ami miatt Tina elkezdett kuncogni mellettem és megszorította a kezem, hogy megnyugtasson. Én is megszorítottam. Leültünk a két szabad helyre, egymás mellett. Vacsora után a nappaliba mentünk és mivel péntek van ezért leültünk a szokásos filmezést megtartani. A filmben éppen csókolóztak, mindenki felénk fordult és elkezdtek vigyorogni, mint a tejbe tök.
- Csókot, csókot, csókot, csókot! - Szállt be mindenki Starkhoz a kántálásba, még a filmet is megállították, hogy nehogy bárki is lemaradjon róla. Tina félig az ölemben helyezkedett el. Felém fordult és elmosolyodott, közelebb húzódott hozzám és óvatosan az enyémhez tapasztotta az ajkait. Akárcsak az étkezőben most is mindenki tapsolt vagy épp fütyült. Egy idő után Tony elkiáltotta magát.
- Jesszus Barnes menj inkább szobára! - Mindenki csak nevetett rajta, mi is mosolyogva néztünk rá. Felkaptam az ölembe Tinát és elindultam a lépcső felé. Már a lépcső közepén jártam, mikor visszakiálltottam a nappaliban ülőknek.
- Nem is olyan rossz ötlet Stark! - Atina csak mosolyogva a fejét rázta, mikor rákacsintottam, hogy most még semmi olyasmit nem szeretnék.

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora