Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)

Dr Strange ~1

Egy kicsit szívszorító lett az eleje szerintem.... Csak saját felelősségre olvassa el mindenki!
T/N: te neved

[Olvasó szemszöge]

Már három hónapja figyelem azt a furcsa házat. Már az előszoba is tele van értékesnek tűnő műtárgyakkal, láttam, mikor kinyitották az ajtót. Igen most jöhet, hogy én vagyok a rossz, mert más emberektől lopok. Engem az ilyen gazdag szemetek juttattak az utcára! Az apukám nagyon szép kézműves porcelán babákat csinált, akárcsak a nagyapám. Ez egy kis családi vállalkozás volt. Emlékszem, hogy kislány voltam még, mikor egy furcsa ember egy csomó pénzt ajánlott apának és nagypapának. Ők nem fogadták el mondván ezek a babák azért különlegesek, mert kézzel készül és nem egy gyár soron. Nekem egy kis asztalom volt az ajtó mellett igaz sem festésben, sem az összerakásban nem tudtam segíteni, de már akkor is nagyon szépen rajzoltam és gyerekként is nagyon élénk fantáziám volt, ami meg is maradt. Az az ember rám nézett és azt mondta, hogy gondoljanak rám. Kemény és makacs emberek voltak mindketten rám gondolnak legfőképp mondták, ezzel az úr távozott. Utána csak egyszer láttam, mikor kidobtak minket abból a kis műhelyből és a felette levő kis lakásból. A nagyapa sajnos szívrohamot kapott miközben engem ráncigáltak ki a műhely ajtaján. Pár évvel később apa nem bírta a terhet és leugrott egy magas épületről én akkor iskolában voltam. Akkor tudtam meg, mikor "haza" felé sétáltam és megláttam egy kirakatban a tv-t, amiben a hírek mentek. Utána nem mentem vissza az iskolába elég nehéz lett volna pénz nélkül fizetni bármit is.
Azóta az utcán élek és vagy sok ideig figyelek egy gazdag házat, lopok cuccokat és eladom őket vagy kilopom a gazdagok zsebéből, eddig nem kaptak el és nem most fognak. Ebben a házban két fura hapsi lakik, néha elmennek kajálni és húsz perc múlva jönnek vissza tehát tíz percem lesz találni valami értékes dolgot és eladni. Remélem ma is elmennek enni és akkor végre én is ehetek valamit, ami nem penészes vagy romlott, (igazából csodálkozom, hogy még nem kaptam ételmérgezést) mondjuk Doki sajtos melegszendvicse...hmmm...az nagyon finom...egyszer volt rá pénzem, de megérte arra költeni. Az incsiklandó melegszendvics gondolatáról az ajtó nyílássa rántott vissza a valóságba. Megvártam, hogy eltűnjenek a szokásos kis sikátor utcában, gyorsan az ajtóhoz siettem valamiért soha nem zárják be, gondolom nem gondolják, úgyhogy bárki betörne hozzájuk. Gúnyosan horkantok egyet, tipikus beképzelt gazdagok. Mikor belépek eltátom a szám és füttyentek egyet. Hát itt van mit ellopni. Elraktam néhány fura gyűrűt, követ, éppen egy vázát tennék el, mikor egy furcsa piros anyag a kezemre tekeredik és elhúz onnan.
- Mi a....- Mikor odanézek csak egy köpeny szerűséget látok. Elkezdtem rángatni a kezem, hogy kiszabaduljon- Eresz már el te öntudattal rendelkező ruhadarab!!- Lelökött egy fotelba, amiből én azonnal felálltam, mikor is elém lebegett és nemlegesen rázta a gallérját. Visszaültem, felemelt kézzel. - Oké, oké...itt maradok, amíg a gazdád haza nem ér. Így jó? - Erre bólogatott vagy valami olyasmi. Kinyújtottam a kezem. - T/N.- Oldalra döntötte a gallérját, mint egy ember a fejét. - Figyelj nem tervezek semmit. Tolvaj vagyok, nem egy tuskó. - Ahogy befejeztem egy sarkát nyújtotta nekem és megrázta. Ahogy visszaengedtem a kezem berontottak az ajtón. Kicsit összerezentem olyan volt, mint mikor kidobtak minket.
- Ki maga? - Kérdezte az a férfi, akinek a vállára azonnal rászállt a köpeny.
- É.... én...
- Tolvaj- Mondta a másik- Eltűnt néhány gyűrű és az elementál kövek is- Mondta miközben elég szúrósan méregetett, lehajtottam a fejem, most, hogy így előttük álltam (vagyis ültem) nem voltam olyan bátor és nagy szájú, mint általában.
- Bocsánat...- Motyogtam, elővettem a dolgokat, amiket elemeltem. A köpeny nélküli visszarakta őket a helyére, én még mindig lehajtott fejjel felálltam. A köpenyes fickónak odanyújtottam egy rajzomat, amin én voltam.
- Ezzel feltudnak jelenteni. - Még mindig nem néztem rá. Majdnem az ajtónál jártam, mikor a köpeny elterült a vállamon és visszafordított. Mind ketten összevont szemöldökkel és karokkal álltak előttem. Hatalmasat nyeltem, ami elég látványos lehetett, mert az, akin eddig a köpeny volt egy kicsit elmosolyodott, de utána ismét komor lett az arca.
- Mit csinált? -Kérdőn néztem rá, ezért gyorsan folytatta. - Mármint azon kívül, hogy elakart lopni néhány gyűrűt és elementál követ?
- Hát.... miután elkapott- Mutattam a vállamon lévő anyagra- Leültetett a fotelba, ahol maguk is láttak engem...egyszer álltam fel, de akkor elém állt és visszaültem és bemutatkoztam neki...- Mondtam egyre halkabban, csodálkoztam, hogy értették azt, amit mondtam.
- Valóban? Miért csinált ilyet? - Kérdezte a köpenyes kissé vidám hanggal. A köpeny már visszatért eredeti gazdájához.
- Hát, mert tolvaj vagyok, de nem egy faragatlan tuskó. Ezt neki is megmondtam. - Mire elkezdett hevesen bólogatni, ez egy kicsit megnevetetett.
- Nos azt hiszem, hogy ha már a köpeny tudja a nevét megtudhatjuk mi is? És azt, hogy miért lopott, vagyis próbált meglopni? - Kérdezte a kissé pocakos ázsiai férfi.
- Persze, T/N. Én csak azért akartam lopni, hogy...én...- Életemben most először csuklott el a hangom és lábadt könnybe a szemem. A köpeny oda jött hozzám és körül ölelt, halványan elmosolyodtam.
- Van hova menned? - kérdezte kedvesen az ázsiai. Én csak a fejemet ráztam. - Értem, én Dr Stephen Strange vagyok ő pedig Wong- mutatott maga mögé a fickó, akié a köpeny volt. Az ázsiai fickó (vagyis Wong) biccentett egyet. Viszonoztam a gesztust. Strange odalépett hozzám és átölelte a vállam és elindult a lépcső irányába.
- Gyere, megmutatom a szobád. - Hatalmasat kordult a gyomrom, halkan kuncogott. - Aztán szerzek neked valami harapni valót jó? - Bólogattam, lassan elértük a szobát.
- Köszönöm.
- Ugyan nincs mit pihenj le, rendben? Nem hiszem, hogy volt alkalmad normálisan kialudni magad. Szerzek valami ennivalót és aztán visszajövök. - Már majdnem kilépett az ajtó, mikor visszafordult.
- Ó és nem kell félned, nem fogokunk feljelenteni. - Erre elmosolyodtam, majd kilépett az ajtón én pedig elaludtam.

Timeskip, mert Wanda eltéríti a kissé ittas Clint nyilat, mikor dartsozik Tonyval és Vízióval

Sokat pislogva nyitottam ki a szemem, mert nagyon melegem volt. Ránéztem az órára és még csak reggel hat óra öt percet mutatott. Morogtam, hogy a New Yorki nyári meleg nem hagyj aludni. Eszembe jutott egy varázslat, amit Stephen alkalmazott tegnap este, hogy ne süljünk meg a melegben. Mivel amióta együtt vagyunk összebújva alszunk, ami nyáron elég nehéz lenne, ha nem hűsítenénk a szobát. Az egyetlen gond ezzel az volt, hogy a könyv, amiben a varázsige rejlett Stephen melletti éjjeliszekrényen pihent. Az a zseniális ötletem támadt, hogy átnyúlok szerelmemen és miután végre hajtom a varázslatot visszafekszek aludni. Igen ám csakhogy a párom amint elengedtem a kezét és nem feküdtem a mellkasán álmában is utánam kapott így nem tudtam mivel megtámasztani magam és ráestem. Ettől azonnal kipattant a szeme és felült, ezáltal én a mellkasáról az ölébe csúsztam.
- Öö...T/N drágám, te mit csinálsz? - Nem kellett felnéznem, hogy tudjam vigyorog, mint a vadalma. Felültem és szembe fordultam volna vele, ha hagyja, mert amint feltápászkodtam az ölébe húzott.
- Nagyon meleg lett és felkeltem ezért alkalmazni akartam azt az ügyes bűbájt, amit te is használtál este. Csak te- Böktem csupasz mellkasára- kihúztad azt a kezemet, amivel támaszkodtam, így rád estem és innen már tudod- Mondtam kissé piros arccal. Rám mosolygott és elkezdte cirógatni az arcomat.
- Igen innen már tudom. - Közben intett egyet a kezével és máris kellemes hűvös lett a szobában. Jólesően felsóhajtottam, miközben ő vissza feküdt az ágyba.
- Aludjunk még egy kicsit rendben? - Visszafeküdtem a mellkasára és egy aprót bólintottam. - Szeretlek T/N- Akartam mondani, hogy én is, de csak érthetetlen motyogás lett belőle. Stephen bele kuncogott a hajamba, majd elnyomott az álom.