Bucky ~3

1.3K 72 16
                                    

Figyelem!! A sztori egyáltalán nem követi a filmeket a Tél Katonája után, tehát nem volt Polgárháború és nincsen az a fránya egyezmény sem. (Pietro sem halott) Kedves megértésüket köszönöm.

[Bucky szemszöge]

Fury összehívott egy gyűlést a legutóbbi Shieldes akció miatt. Nem értem, hogy mégis miért, hisz mikor felajánlottuk, hogy segítünk visszautasította mondván nem kér a Bosszúállókból. Tonyval elég döcögősen indult a viszonyunk, bár ahhoz képest elég hamar megbocsátott azért, ami 91-ben történt. Kicsit később keltem fel, mint szoktam, (ezer hála a rémálmoknak) így késésben voltam a megbeszélésről. Stark tuti az orrom alá fogja dörgölni, de ezt már megszoktam. Mikor betoppanok a teremben mindenki az ajtó felé kapja a fejét. Az igazgató elég szúrós szemmel méreget engem.
- Bocsánat a késésért.
- Ugyan Hajasbaba éppen időben érkeztél, Fury eddig ecsetelte a tökéletesen végre hajtott akciót. Most kezd izgis lenni a sztori. - Mondta Stark én meg a becenevemen csak morogtam egyet, bár még mindig jobb, mint Sam beceneve (Tony őt galambomnak vagy gerlének hívja). - Figyu, ha már úgyis késtél nem hoztál popcornt? Kíváncsi vagyok, hogy sülhetett el balul ez a fantasztikus akció. - A félszeműn kívül mindenki jót mulatott Tonyn engem is beleértve.
- Bocs haver majd máskor.
- Hát jó. - Vont vállat játszott csalódottsággal, én gyorsan leültem Clint mellé az üres helyre, hogy le ne szedje a fejünket.
- Nos, ha végre kimulatták magukat és mindenki hajlandó volt megjelenni - Itt elég nyilvánvalóan rám célzott- szeretném elmondani, hogy most mégis miért kell a segítségük. A rajtaütés sikeres volt, azonban nem tudtuk, hogy azon a Hydra bázison ember kísérleteket hajtottak végre. Legjobb tudomásom szerint egyik ott lévő alany sem szabad akaratából volt ott.
- Mit akar tőlünk? Segítsünk nekik megtanulni használni a képességeiket vagy? - Tette fel a kérdést jogosan a szélvész gyerek.
- Sajnos mire oda értünk minden fogva tartott meghalt a kísérletek során. Kivéve egyet. - Hatás vadász barom, gondoltam, mire Wanda egy halvány mosolyt engedett meg. Megint benne van mindenki fejében. A csapatból ez senkit nem zavart már megszoktuk- ahogy Tonyt is, bár őt nehezebben- Miután a kalóz elmondta, hogy egy alany túl élte a megpróbáltatásokat megjelent a képernyőkön egy fiatal nő képe. Vállig érő sötét barna -szinte fekete- haja, volt szilva kék szemekkel.
- Vele mit csináltak? - Kérdezte Nat.
- Ugyan azt, mint vele. - Mutatott rám az igazgató. Nekem lesápadt az arcom és egy hatalmasat nyeltem, úgy éreztem, hogy kiszáradt a szám. Mindenki aggódva nézett rám.
- Ezt- Emeltem fel a fémkaromat az asztalról- nem tették meg vele igaz?
- Nézze meg maga. - Felelte komoly arccal majd egy üvegfalból álló cellát látunk meg a képernyőkön. Benne pedig az előbb látott nő járkált fel-alá az ajtótól az ágyig, ahogy visszaindult az ágyhoz, a kamerák megmutatták a jobb kezét, ami ugyan olyan fémből akárcsak az enyém. Az előzőnél is jobban lesápadtam. Eszembe jutott a fájdalom, amit a felhelyezése és az egész okozott.
- Hogy tehették ezt vele?- Kérdezte Wanda a szája elé emelt keze mögül.
- És hogy...mármint hogyan....úgy értem a karját....- Stark próbálta megtalálni a megfelelő szavakat, de erre nincs szó.
- Nem tudjuk.
- Mi az, hogy nem tudják?!- Csattantam fel- Itt van legalább 24 órája és nem tudják?- Nagyon ideges lettem és rávertem egyet az asztalra (az igazi kezemmel).
- Akárki megy oda hozzá, hogy beszéljen vele befogja a fülét és azt motyogja, hogy...- Elindított egy felvételt, amikor ő ment be hozzá.
"Nem, nem én nem, én nem.... én nem...nem akarom...nem leszek gyilkos...soha, soha, soha, soha..."

- Ezt mondja addig, amíg el nem mennek onnan? - Kérdezi Steve mire egy bólintással válaszol a Shield feje. Megtudom érteni őt, borzalmas, amikor újra indítják az embert. Sajnálom őt, de nem tudom hogyan tudnék segíteni rajta.
- Bocsásson meg a kérdésért, de hogyan tudnék én segíteni rajta?
- Úgyhogy az egyik tudós elmondta, hogy a fémkart, akkor szerelték fel, mikor mi megérkeztünk.
- Tehát még nem tudja használni.
- Pontosan.
- Rendben segítek neki. - Mondom, majd felállok és elindulok hozzá. Még jó, hogy a biztonsági felvételeken látszik, hogy hol készülnek. Amikor odaértem nem is vett észre először. Mikor a szeme sarkából meglátott, teljes testtel felém fordult majd elkezdett hátrálni, befogta a fülét és ugyanazt kezdte mondani, mint a felvételeken is láttam. Óvatosan közelebb léptem a falhoz.
- Nyugi nem akarlak aktiválni. Semmi baj, mély levegő rendben? - Ahogy elkezdtem beszélni szorosan behunyta a szemét. Hiába tudtuk mind ketten, hogy ha látjuk, de nem halljuk, akkor nem hatásos, mégis megnyugtató. Mély levegőt vettem és megkocogtattam az üveget a fémkezemmel. Erre felkapta a fejét és érdeklődve figyelt engem.
- Látod? Az enyém is ugyan olyan, mint a tiéd. Nem akarlak aktiválni, hidd el tudom milyen szörnyű érzés.
- Hol vagyok? - kérdezte rekedt, kétségbe esett hangon.
- A Shield egyik bázisán. Ők a Hydra ellenségei.
- Miért vagyok itt?
- Azért hoztak ki, hogy segítsenek rajtad, hidd el azok közül, akik idejöttek hozzád, senki nem akar abba az állapotba taszítani. - Halványan rámosolyogtam, hogy oldjam a feszültségét.
- Miért zárták be ide? - Szegénynek könny csillogott a szemében.
- Nem rosszból, csak egy tudós mondta, hogy aznap kaptad a fémkart, mikor kihoztak onnan. Elmondod a neved? Engem James Buchanan Barnesnak hívnak, de hívj csak Buckynak. - Szélesebben mosolygok rá.
- Az én nevem.... Ariana. Ariana Pinewood.
- Nagyon szép neved van. - Erre már ő is elengedett egy halvány fél mosolyt- Ariana azért vagyok itt, hogy megtanítsalak használni azt. - Mutattam a jobb kezére. Hevesen elkezdte rázni a fejét. - Ne félj, azt szeretném megtanítani, hogy hogyan ne törj össze mindent, mint én csináltam. Stark elég pipa volt rám, mikor a kedvenc bögréjét törtem ripityára. - Ezen halkan kuncogott.
- Örülnék, ha megtanítanál használni. - Emelte fel a kezét és közelebb lépett hozzám. - De ha nem baj én kihagynám azt, hogy feldühítsek egy Bosszúállót. - Hangos nevetésben törtem ki és biztos vagyok benne, hogy a többiek is.
- Hát akkor- Odaléptem az ajtóhoz és kinyitottam azt, kinyújtottam neki a kezemet. Aztán kapcsoltam, hogy nem az ép kezemet kellett volna ezért gyorsan cseréltem. - Hölgyem- Kissé meghajoltam- ha megengedi elvinném ideiglenes otthonába, a motorommal. - Ariana hangosan felnevetett.
- Ön egy igazi úriember Mr. Barnes.
- Igazából őrmester, de azért köszönöm. - Most áldom az eget, amiért késtem, ez által nem Stevevel jöttem a kocsijával. Amikor kimentünk a mocimhoz, Ariana felpattant én pedig elé ültem, amint elhelyezkedtem. Megfogtam a kezét és összekulcsoltam a mellkason előtt.
- Bízz bennem, vigyázok rád.
- Bízok. - Nagyon megörültem, hogy ezt mondta gázt adtam és elindultam vissza a Bosszúállók Létesítményéhez.

Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora