Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)

Sam ~2

[Olvasó szemszöge]

Három hete jöttem haza a frontról. Gyomorgörccsel léptem be a kis Washingtoni lakásom ajtaján. Örülök, hogy itthon vagyok, de valami megváltozott...nem is tudom pontosan mi csak már nem ugyan olyan. Mióta haza jöttem rémálmaim vannak. Mindig újra élem a csatákat, a puskák hangját hallom a fülemben, érzem a felrobbanó bomba löketét. Sikolyokat és könyörgést. Hirtelen ültem fel az ágyamban, kapkodva vettem a levegőt. Megtöröltem az izzadságban úszó homlokomat, megmasszíroztam az orrnyergemet. Kisétáltam a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Megmostam az arcomat megtöröltem az arcomat és észrevettem egy szóró lapot. Összeráncoltam a homlokom, majd megvontam a vállamat és beleolvastam. Van egy csoportos foglalkozás, amin más veteránok beszélgetnek. Holnap talán elnézek oda, bár nem hiszem, hogy sokat segítene.

Reggel izgatottan és kissé idegesen léptem be a veterán központ ajtaján. Beléptem abba terembe, ahol ezeket a megbeszéléseket szokták tartani és leültem a terem utolsó sorába. A fejemre húztam a kapucnimat, elég sokan lettünk mire elkezdődött.

– Üdvözlők mindenkit ezen a rehabilitációs csoportos foglalkozáson. Ahogy láttom van egy új tagunk- Fordult felém a foglalkozást tartó férfi, mire hatalmasat nyeltem.

– Szeretnél esetleg bemutatkozni? Nem hiszem, hogy találkoztunk már itt. - A többi itt lévő katona is az irányomba nézett. Néhányan kedvesen, míg mások elnézően mosolyogtak rám. Még jobban a szemembe húztam a kapucnit és nemlegesen ráztam meg a fejem. A férfi kedvesen mosolygott rám majd bólintott egyet. – Rendben semmi baj. Itt nem kötelező semmi sem. Ha úgy érzed készen állsz, akkor nyugodtan beszélhetsz, de addig is örülünk, hogy itt vagy. - Mosolygott még szélesebben. – Jól van most már hagyjuk szegényt. Ki szeretne kezdeni? - Ezek után mindenki sokat mesélt a saját tapasztalatairól. A férfi, aki ezt az egészet vezette sok hasznos tippet adott neki. A foglalkozás végén odasétáltam a férfihoz.

– Én öhm...sajnálom, hogy nem beszéltem csak.

– Sok lenne egyszerre. Semmi baj itt mindenki volt a te helyzetedben. Nem fogunk ítélkezni feletted. – Kérdezni szerettem volna, hogy tudsz-e valami biztos módszert rémálmok ellen? - Kérdezem felhúzott vállakkal.

– Sajnos azon csak az idő tud segíteni és persze, ha kiadod magadból. Persze tudom, hogy először nem könnyű. Főleg akkor nem, ha az ember nem rég tért haza a frontról. - Döbbenten néztem rá, mire felnevetett és a vállamra tette a kezét. Lehajtom a fejem, hajam takarásából felnéztem rá.

– Ennyire nyilván való?

– Az első héten én is csak így jártam az utcára vagy baseball sapka volt a fejemen. Már ha egyáltalán kiléptem a lakásból. - Elővett egy kis papír fecnit, kivett a zsebéből egy tollat. Felírt rá valamit és felém nyújtotta. – Tessék a számom, ha rémálom vagy bármi probléma van csak hívj, rendben? - Döbbenten néztem rá elvettem a számát tartalmazó parpírdarabot. Mosolyogva öleltem meg, majd siettem ki a teremből. Ezek után minden nap elmentem a veterán központba, a harmadik alkalomkor bemutatkoztam és elmondtam, hogy miként szereltem le, majd jöttem haza. Samnek igaza volt senki sem ítélt el, sőt sokat segítettek, kedvesek voltak. Sokszor maradok egy pár percet, hogy beszéljek Sammel. Egyre jobban kedvelem, bár még nem mertem teljesen megnyílni neki. Reggel egy kávézó teraszán ültem teát kortyolgatva, mikor egy kedvesen vigyorgó Sam ült le mellém. Félig felvont szemöldökkel néztem rá.

– Elnézést, de ismerem magát?

– Nem hiszem, de tudja maga egy tolvaj.

– Tolvaj? Mégis miről beszél uram?

– Az első pillantásával ellopta a szívemet. - Kacsintott vigyorogva, mire megforgattam a szemem, de azért felnevettem. – Komolyra fordítva a szót. Szeretem volna beszélni veled. - Felemeltem a kezeimet üzenve, hogy tessék itt vagyok. Sam egy kicsit helyezkedett, megköszörülte a torkát. – Szóval emlékszem, mondtad legutóbb, hogy hiányzik a futás és az edzés arra gondoltam, hogy futhatnánk együtt. Én minden reggel futok.

– Rendben benne vagyok, már alig várom, hogy lefussalak. -Kacsintottam egyet. Leraktam a tea árát az asztalra egy kis borravalóval együtt, miközben felálltam puszit nyomtam Sam arcára. Majd lassan haza sétáltam, hogy videó chateljek a szüleimmel.

Másnap reggel éppen bemelegítettem, mikor Samet láttam meg. Integetve sétált hozzám. – Szia T/N, hogy vagy? – Szia Sam. Hála a foglalkozásoknak egyre jobban. – Örömmel hallom. Akkor kezdhetünk? - Bólintottam egyet, majd együtt kezdtünk el futni. Tizenöt percig futottunk egymás mellett, majd Sam elkezdett lemaradozni, míg én maradtam a saját tempómban. Még tizenöt percen keresztül futottam, mikor megláttam Samet egy fa alatt ülni.

– Mi az katona kifulladtunk? - Sam kapkodva vette a levegőt, de azért felnevetett. – Mintha azt mondtad volna, hogy berozsdásodtál. – Mert be is. - Hitetlenkedve kapta rám a fejét. – Szégyelld magad! Menj és fuss pár büntető kört. - Mutatott abba az irányba, amerre futottunk. Felnevettem, majd leültem mellé, a vállára hajtottam a fejem és úgy néztem az egyre növekvő sétálok tömegét. Sam egy idő után összekulcsolta a kezünket, lenéztem, majd fel a szemeibe. Mosolyogva szorítottam meg a kezét és adtam puszit az arcára.