Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)

Dr Strange ~3

_HP_Anime_Foci_Fan kérésére készült. Remélem tetszik🙂

[Stephen szemszöge]

Gyűlölöm magamat. A baleset óta folyamatosan remeg a kezem. Újra a régi önmagam akarok lenni! Sokat szoktam sétálni és gondolkodni a megoldáson, de még mindig nem jöttem rá. A Central Parkban sétálgattam, amikor meghallom, hogy valaki gitározik és hozzá még énekel is. Csodás hangja van az ifjú hölgynek. Odasétáltam és végig hallgattam. Mosolyogva próbáltam megtapsolni a remegő kezem miatt elég nehézen ment. Elkezdte összeszedni a papírokat és megláttam, hogy hiányzik néhány ujja.
- Ez lehetetlen...- Motyogtam magam elé.
- Micsoda lehetetlen? - Nézet rám a smaragd zöld szemével. Hullámos barnás vöröses haja körbe ölelte kissé ovális alakú arcát. Csodaszép volt, de nem értem, hogy képes mosolyogni, mikor hiányzik néhány ujja.
- Uram minden rendben? - Oldalra döntött fejjel nézett rám.
- Igen. Minden rendben én csak nem értem. Gyönyörűen játszik a gitárján, annak ellenére, hogy hiányzik néhány ujja. Kérem ne vegye sértésnek.
- Semmi baj nem veszem annak. Általában megbámulnak, de nem szokott zavarni. Egyébként a nevem Lena Gravestone. - Kezét nyújtotta nekem, habozva fogadtam el. A kezem folyamatosan remegett.
- Dr Stephen Strange. - Elmosolyodott és megrázta a kezemet, de nekem nem sikerült levennem a szemem a kezéről.
- Nem zavarja?
- Mi, hogy megbámulnak? Hogy kevesebbnek tartannak miatta? - Én csak bólogatni tudtam. - Mint ahogy már mondtam Dr Strange megszoktam. Én nem érzem magam kevesebbnek.
- Hogy történt? - Kérdeztem a kezére utalva.
- Hegyet másztam és ott ragadtam az idegek egyes ujjaimban teljesen tönkre mentek és muszáj volt őket levágni. Eleinte nagyon furcsa volt, de ma már szinte észre se veszem, hogy kevesebb van. Az igaz, hogy többé nem megyek hegyet mászni, pedig nagyon szerettem. - Néz rám boldog mosollyal. Teljesen ledöbbentem rajta, hogy tud ilyen vidám lenni? Hisz elvesztette az ujjait!
- Nem sajnálja? Hogy többé nem mehet hegyet mászni. Az alapján, amit mondott nagyon szeretett.
- Nyugodtan tegezzhet. Néha hiányzik, de így legalább újra elővettem a gitáromat. Szerintem általános óta nem játszottam rajta. Dr. Strange tudja én a hátrányosságaim ellenére is képes vagyok teljes életet élni. Önnek is sikerülni fog, ha végre elfogadja, hogy ami történt meg történt. - Kedvesen mosolygott rám. - Ha szeretne beszélgetni valakivel, aki átment azon, amin ön. Én mindennap itt vagyok. Télen nyáron egyaránt.
- Nem beszélhetsz komolyan! Hogyan élhetnél teljes életet?! Én hogyan élhetnék teljes életet?!
- El kell fogadnia, hogy a múlton nem változtathat. Ezután képes lesz egy más, de teljes életet élni.
- Te...-Elkezdtem tőle hátrálni. -te nem gondolhatod ezt komolyan! - Kiáltottam rá és elfutottam a lakásomra.

Timeskip, mert Köpeny betakarja Morgant, mikor Wong és Strange vigyázz rá Pepper kérésére

Fogalmam sincs, hogy miért jutott eszembe Lena, de elmosolyodtam. Elnézést kell kérnem tőle. Hisz minősíthetetlenül beszéltem velem. Várjunk csak! Azt mondta, hogy télen nyáron kint van a Central Parkban. Elmegyek hozzá! Hátha még hozzám szól egyáltalán... Mikor odaértem egy portál segítségével, akkor lehunyt szemmel énekelt. Megköszörültem a torkomat, mire abbahagyta és felnézett rám. Elmosolyodott, levette a gitár tokot a padról és megütögette maga mellett az üres helyet.
- Hello Doktor.
- Lena én...... borzasztóan sajnálom...- Kezdtem lehajtott fejjel.
- Mégis mit? Hogy igazam lett? - Kérdezte egy kisebb vigyorral az arcán. - Remélem tudja, hogy amikor más és új életről beszéltem, nem pont erre gondoltam. - Mutat a köpenyemre. Elkezdtem nevetni és a füle mögé tűrtem egy tincset, erre a cselekedettemre elpirult. Észbe kaptam és elhúztam a kezem.
- Elnézést én nem is értem magam csak úgy jött...- Kezdtem elhabogni. - Semmi baj. Mi szél hozta erre egyébként?
- Lena nyugodtan tegezhetsz engem. Azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérjek. Az ahogy beszéltem veled az...
- Bunkó volt, igen.
- Pontosan. - Mosolyogtam rá. - Szeretném valahogy helyre hozni a hibámat. Mert igazad volt, miután elfogadtam, hogy a kezem soha nem lesz ugyan olyan, mint a balesetem előtt...
- Nyitott lettél a világra. Tudom én is ugyan így voltam vele. Amikor letéptem a hegymászós képeket a szobám minden pontjáról, megtaláltam egy régi felvételt magamról, ahogy gitározok. Ezért kezdtem el újra. Újra kezdtem, de soha nem felejtettem el, hogy ki voltam. - Közelebb ültem hozzá.
- Sokkal bölcsebb vagy, mint mások a te korodban. - Felnevetett és azt éreztem, hogy az ő nevetését akarom hallani egész életemben, ettől a pillanattól kezdve. Eszembe jutott, hogy hogyan tudnám kárpótolni.
- Lena tudom, hogy nem tettem még sokat azért, hogy megbíz bennem, de velem tartanál? Csak egy tíz percre. Utána visszajöhetsz ide. A szavamat adom.
- Menjünk.
- Komolyan? Mármint nagyon örülök neki, de biztos?
- Persze, de menjünk mielőtt meggondolom magam. - Ezen nevetnem kellett felálltam és Lenát is felsegítettem. Intettem köpenynek, hogy fogja be a szemét, amíg én nyitok egy portált.
- Késő most már kiszállni igaz? - A háta mögé álltam és átvettem a köpenyem feladatát.
- Csak egy kicsit. - Átléptük a portálon és egy hegy tetején álltunk. Elvettem a kezem. Lena a szája elé kapta sajátját.
- Te jó ég...- Suttogta meghatottan maga elé.
- Remélem tetszik. Gondolom mostanában nem szoktál ilyen látványt átélni élőben. - Megfordult és a nyakamba ugrott. Éreztem, hogy elindultak a könnyei.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Stephen annyira köszönöm. Nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked. - Egy puszit adott az arcomra, mire pír szökött az arcomra.
- Ugyan ez a legkevesebb, amit a viselkedésem után tehetem. - Leültünk a szakadék szélére. Együtt néztük a naplementét. Lena a vállamra hajtotta a fejét.
- Ilyen helyre bármikor elhozhatsz újra.
- Szabadon foglak majd Lena.