Avengers Oneshots (Kéréseket Elfogadok)

Robert Downey Jr ~3

lilyanabarton kérésére írta ezt a történetet SheilaBarnesStark, köszönöm szépen, hogy én is megírhatom.  Figyelem, ahogy a fent említet író úgy én is megemlítem, hogy nagy lesz a kor különbség. Aki nem szereti, annak ezt a rész nem ajánlom. Mindenkinek jó olvasást.

[Robert szemszöge]

Egy hosszú forgatás után beültem egy bárba. Kértem magamnak egy italt és elkezdtem nézni a táncolók tömegét. Ahogy visszafordultam megláttam egy magányosan ülő fiatal hölgyet. Vigyorogva húztam le az kikért italomat és elindultam hozzá. Leültem mellé és mosolyogva néztem rá. Kérdőn vonta fel a szemöldökét és rám emelte kissé már ködös tekintetét.

– Miért iszik egy gyönyörű hölgy egyedül?

– Azt hiszem ehhez semmi köze.

– Ez igaz, de szeretnék segíteni. Hisz egyedül csak akkor iszik az ember, ha szomorú. - Csak mosolygott és egy aprót bólintott. Kértem mindkettőnknek egy italt.

Timeskip, mert Robert magassarkú nélkül nem Tony, hanem Tiny Stark

[Olvasó szemszöge]

Iszonyú fejfájásra ébredtem. A szemeimet alig bírtam kinyitni. Nyújtózkodtam egyet ijedten ültem fel, mert az én ágyam nem ekkora. Ha nyújtózkodom lelóg a kezem itt viszont még érte a finom anyag ért a karom. Kinyitottam a szemem és körbe néztem. Nyeltem egyet, hisz nem a saját szobámban voltam. Körbe néztem egy hatalmas szobában találtam magam. A ruháimat nem találtam sehol, de az ágy végében volt egy férfi. Édes istenem...nem hiszem el, hogy nem emlékszem az elsőre...-A tenyereimbe temetem az arcom. Mély levegőt vettem felvettem az inget. Gyorsan összegomboltam és elindultam lefelé, mivel a konyhából motoszkálást hallottam. Döbbenten néztem a tűzhelynél forgolódó férfit. Felém kapta a fejét, rám nézve elmosolyodott.

– Jó reggelt. Van fájdalom csillapító a pulton. Mondjuk szerintem előtte enned kellene egy pár falatot.

– J-jó reggelt.

– Ne félj tőlem nem harapok. – Kacsintott egyet a végén.

– Öhm...mit történt tegnap este?

– Nos te már a bárban voltál, mikor odamentem. Mindketten elég sokat ittunk, beszélgettünk aztán taxival idejöttünk.

– És...és izé...tudod...mi.

– Igen, ne félj. Azért annyira nem voltam részeg. - Mosolygott rám kedvesen és lehelyezett két nagy tányér palacsintát. Leült, mutatott a maga előtti székre, leültem vele szemben.

– Oké. Még egy utolsó kérdés reggeli előtt.

– Hallgatlak.

– Hol vannak a ruháim? – Figyelj, nagyon sajnálom, de én...egy kicsit szellősebbé tettem őket...- Beleharapott egy palacsintába. – Bocsi. Ígérem veszek egy másikat.

– Semmi baj. Felesleges, amúgy sem szerettem annyira. Egy régi szülinapi ajándék volt. - Kedvesen mosolyogtam vissza rá. Ahogy eszembe jutott, hogy a tegnapi ruhát anya vettem nekem. A mosoly lassan leolvadt az arcomról és kedvetlenül kezdtem el a palacsintát rakosgatni ide-oda a tányéron.

– Hé, minden rendben? - Kérdezte tőlem mindenki kedvenc Vasembere.

– Igen, persze minden rendben van csak...a szüleim kinyírnak, ha megtudják mi történt. És ez az egész helyzet...emlékszem, hogy mondtam miért iszok egyedül és...- A pultra hajtom a fejem. – Nem hiszem el, hogy azzal volt az első, akivel ki van dekorláva az egész szobám.

– Velem van kidekorálva a szobád? - Hangján hallottam, hogy mosolyog, szinte érzetem, hogy a tekintette égeti a tarkómat.

– Starkkal, de igen, mondhatjuk azt, hogy veled. - Néztem fel rá és valóban mosolygot. – Maradhatok egy kicsit? A szüleim üzleti úton vannak és nincs sok kedvem haza menni.

– Persze, nyugodtan. Nekem is kellemesebb lesz, hogy nem vagyok egyedül. -Ezután csendben folytattuk tovább a reggelit

Timeskip, mert Tony tejszínhabot nyom Bucky kezébe, majd megcsikizte az orrát

A kis „kalandunk" Roberttel négy hónapja volt. Az a hétvége sokszor megismétlődött. Mindkettőnknek jót tett a társaság, sokat beszélgetünk és viccelődtünk. Robert szerencsére értette a poént és nem sértődött meg egyetlen egy alkalomkor sem. Ahogy egyre jobban megismertük egymást összejöttünk. Boldog voltam mellette, elmondása szerint hiába vagyok Marvel rajongó velem eltudja felejteni, hogy híres. Éppen Robertnek írtam volna üzenetet, mikor apa kivette a kezemből. Ijedten nyeltem egyet, éreztem, hogy robbanni fog apa és utána nem sokkal anya is.

– Magyarázatot várok...- Jelentette ki fog csikorgatva, lehajtottam a fejem.

– Nincs mit magyarázni. Ott van minden a kezedben. - Pofon vágott, nekem pedig könnybe lábadt a szemem.

– Szerencséd, hogy anyád nincs itthon, de amíg együtt vagy azzal az emberrel nem merészelj ide visszajönni. - Felrohantam a szobámba és összeszedtem néhány ruhámat, beledobáltam őket egy sporttáskába. Beültem a kocsimba, elhajtottam Roberthez. Mikor odaértem bekopogtam az ajtón. Nem szerettem volna Downey előtt sírni. Mosolyogva nyitott ajtót, kicsit meglepődött ahogy meglátott engem.

– Szia hogy...- A nyakába ugrottam és sírva fakadtam. – T/N...mi a baj?

– Megtudta...a...az apám megtudta és kidobott.

– Jól van semmi baj...T/N itt bármeddig maradhatsz. Nem hagyom, hogy bajod legyen, ígérem. Gyere menjünk be és beszéljük ezt meg részletesebben. - Bólintottam egyet és együtt besétáltunk a nappalijába. Elmeséltem neki, hogy mi történt. Villámokat kezdett szórni a szeme, ahogy ahhoz a részhez értem, hogy apám felpofozott. Ettől függetlenül félig az ölében ültetett, így simogatva a hátamat, hogy megnyugodjak.

– Csak magamat tudom ismételni T/N. Itt bármeddig maradhatsz. Mondjuk a körülményektől függetlenül én örülök, hogy ideköltözöl. Legalább többször aludhatok veled a karjaimban. - Felnevettem, ami Robert arcára is mosolyt csalt. Puszit nyomott a homlokomra majd elrohant teát készíteni. Mikor elkészült a forró ital összebújva néztünk filmet a kanapén. Mindenki kedvenc Vasemberének kedvében jártam és a karjai közt feküdve néztem a tv képernyőjét.