Kedves idegenek (JK ff.)

5. Fejezet

-Miért van az, hogy ahányszor látlak, mindig alul vagy öltözve? - kérdezte, én pedig megfordultam és egy pillanat alatt elszállt minden eddigi gondolatom.

Jungkookkal találtam szembe magam, majd könnyes szemeim láttán a mosoly eltűnt az arcáról. Leült mellém a peremre és ő is kinézett a városra.

-Gyönyörű, nem? Sokszor felmegyek az aktuális hotel tetejére, hogy lássam az esti fényeket. Mindig megnyugtat. - próbálta elterelni a figyelmemet és szóra bírni, de csak egy bólintást kapott tőlem. - Rose, ne haragudj, ha valami rosszat mondtam. Nem akartalak bántani. - mondta halk aggódó hangján, én pedig majdnem teljesen megnyugodtam. Jungkook hangja, már az elejétől olyan lágy és megnyugtató, már a videókon is észrevettem, amikor néztem őket. Látszott rajta, hogy bűntudata van, de fogalma sincs mi rosszat mondhatott. 

-Semmi baj, nem mondtál semmi rosszat. Csak feljött néhány emlék. Anyukám hívott így, de már el is felejtettem. - nyugtattam meg, majd eresztettem felé egy apró mosolyt, mire az arca megenyhült.

-Akkor hívhatlak Rosienak? Nagyon tetszik ez a becenév. - kérdezte lelkesen, amire nem tudtam nemet mondani.

-Ha szeretnél, nyugodtan. Egyébként, köszönöm a kabátot. Meg a pulóvert. Visszaadom őket ám. - mondtam, majd elkezdtem levenni, de Jungkook megfogta a kezemet és megállított.

-Bármilyen más esetben a világért sem állítanálak meg, hogy levedd a ruháimat magadról, de ha csak rád nézek megfagyok és nem akarom, hogy beteg legyél. - mondta egy vigyor kíséretében. - De hagyd csak, azt a pulóvert úgy sem használom már, tartsd meg. - erre a mondatára elmotyogtam zavaromban egy köszönömöt, majd beállt a csend. Jól esett, hogy nem voltam egyedül, de az is, hogy Jungkook nem kérdezősködött. Nem erőltetett semmit. Már egy ideje ott ültünk, amikor a csendet a gyomrom törte meg, mert egy hatalmasat kordult. Ebben a pillanatban csak mindketten nevetni tudtunk. - Csak nem éhes valaki? - mosolygott rám. Bennem pedig akkor tudatosult, hogy egész nap elfelejtettem enni és este is csak egy-két falat húst ettem. 

-Biztos azért van, mer ma nem nagyon ettem még. Kiment a fejemből - vörösödtem el, mire a mellettem ülő fiú felpattant és engem is magával húzott.

-Nos akkor el kell mennünk enni. Nincs vita. Úgyis én is megéheztem. - mondta, majd tovább húzott az épületbe. 

-De hát te az előbb ettél meg két púpos tányérnyi kaját, nem?

-Rosie, én mindig éhes vagyok... - villantotta rám a szemeit úgy, hogy tudtam, ezt a mondatot nem csak az ételre értette. Mikor beszálltunk a liftbe Jungkook megnyomta a -2. emelet gombját. Szóval elmegyünk valahova. Király. Késő este van én pedig éppen megszököm az egyik BTS taggal, akinek valószínűleg már rég aludnia kéne, hogy kipihenje magát a holnapi próbára...

-Hova megyünk? - kérdeztem.

-Az meglepetés! Az egyik kedvenc helyemre, ahova mindig a bátyámmal jártunk. - mondta lelkesen és mikor kinyílt a liftajtó sietősen elindult a parkoló hátulja felé. Mikor én is odaértem, egy gyönyörű Mercedest pillantottam meg. Az egész autó tökéletes volt. Szimmetrikus és áramvonalas. 

-Ez a te kocsid? - kérdeztem, de már körbejártam háromszor mire választ kaptam. 

Igen, de alig használom. Szeretnéd vezetni? - lengette előttem a kocsi kulcsát. Kapva kaptam az alkalmon és gyorsan kikaptam a kezéből a kulcsot és azonnal beültem az autóba. Jungkook átsétált a másik oldalra és beült az anyós ülésre. Már nem ugyanaz a ruha volt rajta. Sötét bő ruhákat húzott fel egy baseball sapkával és egy napszemüveggel. Biztos a csomagtartóban tart néhány ruhát, ilyen esetekre. Akkor jutott eszembe, hogy nem egy átlagos emberrel vagyok és simán felismerhetik az utcán. Gyorsan beütöttük a GPS-be a koordinátákat és már indítottam is az autót.