Kedves idegenek (JK ff.)

40. Fejezet

Furcsa izgatottsággal pakoltam össze a ruháimat és még néhány dolgot, amit mindenképpen magammal akartam vinni így elsőre. Felhívtam Sugát, aki tapsikolva ujjongott a vonal másik végén és azt mondta, eljön értem mielőtt indul a gép. Egy kicsit szomorú is vagyok, mert ez egy korszak végét jelenti és végleg elköltözöm a szülői házból, de apa azt mondta, hogy telik az idő és egy szülő mindig felkészül az ilyenre. Ő már készen áll elengedni engem. Meglepődtem rajta, hogy mennyire éretten kezeli a dolgot. Miközben pakolásztunk, a dokit is felhívtam, hogy megkérdezzem a véleményét a költözésemről. Azt mondta, hogy mindenképpen tartsunk majd néhány skypeos foglalkozást, ha odaértem, de minden rendben lesz. Órákig válogattuk a ruhákat és még néhány tárgyamat, majd amikor végeztünk, apa odaállította a bőröndöt és még leültünk egyet vacsorázni.

-Biztos vagy benne, hogy elég erős vagy ehhez? Nem baj, ha még vársz egy kicsit. - szólalt meg két falat között.

-Itt az ideje, hogy továbblépjek, mert már túl sokat szenvedtetek miattam. Lett már annyi bátorságom, hogy elmenjek és szembenézzek Kookkal.

-És bevállalod, hogy bármikor történhet veled hasonló eset a jövőbe? Ő egy sztár, aki valószínűleg egész életébe híres marad és mindenki, aki a környezetében fog élni, érezni fogja ezt. Hajlandó vagy ezt az áldozatot meghozni? - tette fel a kérdést, ami a legfontosabb volt a költözés szempontjából. Egy pillanatra elgondolkodtam, de eszembe jutott Jungkook és a döntés adta magát.

-Készen állok rá! Jungkookkal szeretném építeni a jövőmet, bármi történjék is. - válaszoltam határozottan. 

-Hát tényleg felnőttél... - mosolygott rám apa. - Nagyon büszke vagyok rád, hogy eddig eljutottál és remélem tudod, hogy anya is az lenne.

-Köszönöm apu! - mentem oda hozzá és megöleltem. Utána még folytattuk a beszélgetést és órák múlva, amik csak úgy elrepültek, hallottuk a kopogást. Itt volt az idő. Kicsit könnyezve álltam meg az ajtóba és búcsúztam el a háztól, majd kiléptem az ajtón és elindultam a kocsihoz, ami rám várt. Apa berakta a cuccokat a csomagtartóba, majd megállt a kocsi mellett.

-Vigyázz magadra Kicsim! - ölelt át.

-Te nem jössz ki a reptérre? - kérdeztem kétségbeesetten.

-Akkor csak nehezebb lenne... Ha bármi van, hívsz és ott vagyok!

-Vigyázunk rá uram, heten is! - szállt ki a kocsiból Suga és kezet fogott apával. Még egy jó szoros ölelést váltottunk, majd beszálltam az autóba és integetve elhagytuk a házat, ahol felnőttem. Most kezdődik hátralevő életem első napja. - Jól vagy Húgi?

-Igen, csak nehezebb volt eljönni, mint gondoltam... Hiányozni fog ez a hely. - búslakodtam.

-Ha honvágyad van, bármikor hazajöhetsz. És akár még Kookot is hozhatod! - próbált felvidítani. 

-Elsával beszéltél? - néztem rá. 

-Igen megbeszéltük a dolgokat és szégyelli magát, de még nincs bátorsága felhívni téged azt mondta. Szóval gondolom pár nap múlva majd csörögni fog a telefon. - magyarázta. Ezután csend telepedett az autóra. Mikor odaértünk a reptérre, egy külön bejárón mehettünk be és felszálltunk a gépre. Suga ragaszkodott, hogy mellé üljek és első osztályra vett nekem jegyet. Miután elfoglaltuk a helyünket, el is kezdtem gondolkodni, hogy miként fogok megjelenni Kook előtt. Ötletem se volt... Csak úgy hívjam fel, vagy jelenjek meg az egyik próbán? Pár perc gondolkodás után úgy döntöttem, hogy itt az ideje bevonni az én kedves fogadott bátyámat is az ötletelésbe is.

-Yoongi Oppa, kérdezhetek valamit?

-Persze csajszi, csupa fül vagyok! - fordult felém és még a telefonját is elrakta.