Kedves idegenek (JK ff.)

22. Fejezet

Egy hét telt el azóta a fantasztikus éjszaka óta.  Éppen Stockholmban ültünk a kocsiban. Végre újra otthon lehetek, ráadásul most a fiúk is itt koncerteznek. Most viszont mindenki hotelbe megy. Pedig én nagyon élveztem azokat a hangulatos kis házakat. Volt is rá időm, mert egyszer sem aludtam a szobámban... Kookkal egyszerűen olyanok vagyunk, mint két mágnes. Ha egy kicsit is távol kerülünk egymástól, már kétségbeesetten keressük a másikat. Imádom, hogy ennyire igényli a társaságomat. Most is kaptam egy kis egyágyas szobát, de nem hiszem, hogy sok időt fogok ott tölteni. Azon is gondolkodtam, hogy majd ha elmegyek apához egyszer ebédre, akkor ott is alhatnék egyet. Már ha persze megjavulnak köztünk a dolgok. Átgondoltam az egészet többször és már egyáltalán nem neheztelek rá. Mivel késő délután szállt le a gép, ezért mindenki csak bedől majd az ágyba és holnaptól kezdődik a nagy hajtás. Holnap lesz a főpróba a szerdai koncert előtt és a fiúk nagyon stresszesek, mert az egyik koreográfiát nem tudják előadni tökéletesen. Én észre se veszem a hibákat, de őket nagyon frusztrálja az egész. Éppen pakoltam ki a bőröndömből, amikor egy halk kopogás után a doki jelent meg az ajtóban. 

-Rose szeretnék veled megbeszélni valamit! - mondta, miközben leült az egyik fotelba. 

-Miben segíthetek? - kérdeztem, majd én is leültem az egyik székre. 

-Holnap lesz egy konferencia Göteborgba, amin minden neves orvos jelen lesz és én is meghívást kaptam. Will fog elvinni engem, majd hazahozni. Rád bízom a fiúkat a próba utánra és szeretném ha mindenkivel te foglalkoznál. Ez csak egy próba és estére itt is leszünk. - magyarázta.

-Rendben persze, akkor majd foglalkozok mindenkivel én. Remélem jól fogtok szórakozni a konferencián. Érdekesen hangzik. - mosolyogtam rá. - De én holnap ebédre elkéretőztem, szóval csak később tudok odaérni a próbára. Az első felében biztos nem leszek ott.

-Semmi baj, majd odaérsz, amikor sikerül. - válaszolt. Örültem egy kicsit, hogy mindenkivel én foglalkozhatok, mert ilyenkor mindig olyan jókat szoktam velük beszélgetni külön-külön is. Pár perc beszélgetés után elköszöntünk, majd miután befejeztem a pakolást, bedőltem az ágyba és azonnal elaludtam. 

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki cirógatja az arcomat. Lassan kinyitottam a szememet, aztán megpillantottam a barátomat. Mikor látta, hogy felébredtem elmosolyodott, majd egy puha csókot nyomott az ajkamra.  

-Jó reggelt! - köszöntem nyújtózkodás közben. Kook beült mögém az ágyba és magához húzott.

-Jól aludtál? - morogta a nyakamba. Finoman harapdálta a bőrömet, aminek hála csak hümmögve tudtam neki válaszolni. - Milyen kis szótlan vagy! - nevetett hangosan.  

-Mindig kinevetsz! - kiáltottam tettetett sértődöttséggel és kiszálltam az öléből. Elindultam a fürdő felé, de az ajtóban még visszafordultam: - Mikor indultok a stadionba?

-Egy óra múlva, amikor te apádhoz. Apropó, elvigyünk? 

-Hm, az jó lenne. - mosolyogtam rá. Olyan jó volt látni, ahogy az ágyamban ült és ártatlanul nézett rám. 

-De lassan mennem is kell, mert még RM akar valami megbeszélést tartani. - húzta a száját, majd felkelt és elindult az ajtó felé. Nem hagyhattam, hogy csak így kisétáljon, vágytam a figyelmére.

-Pedig pont akartam mondani, hogy esetleg csatlakozhatnál, de ha ennyire nem érsz rá, akkor mindegy... - fordultam meg és léptem be a fürdőbe. Pár pillanattal később hallottam, ahogy becsukódik az ajtó a hátam mögött. Visszafordultam, de beleütköztem Kookba.

-Azt hiszem a megbeszélés még várhat. Talán van még egy kis időm... - mondta csábosan, majd sietősen elkezdte lehámozni rólam a ruháimat és kezdetét vette a "zuhanyzás".