Kedves idegenek (JK ff.)

21. Fejezet

A rövid repülőút után mindenki a szállás felé vette az irányt. Mint kiderült, Willnek van jogosítványa, ezért a bérelt autót is ő vezette. Végre nem nekem kellett mindenkit fuvaroznom... Azt hittem Oslo belvárosában leszünk valahol, de csodálkozva figyeltem, ahogy elhagytuk a nyüzsgést és egy falusias, természetbarát környezetre váltottuk a felhőkarcolókat. Természetesen itt is még a luxusvillák uralták a tájat, de sokkal szimpatikusabb volt, mint a belváros. Végül az egyik hatalmas épület udvarába kanyarodtunk be. Mikor megálltunk, még pont láttam, hogy a fiúk kiszállnak és már be is siettek az épületbe. Őket három nagyobb vendégházba osztották be, mi pedig a főépületbe kaptunk egy-egy átlagos kis szobát. Éppen kipakoltam a bőröndömből, amikor megcsörrent a telefonom. Oppa nevét pillantottam meg rajta és mosolyogva vettem fel:

-Na mi van Oppa, máris hiányzom? - kérdeztem nevetve.

-Természetesen! Csak hallani akartam a gyönyörű hangodat. - hízelgett, amiből pontosan tudtam, hogy akar valamit.

-Hagyjuk a mellébeszélést, inkább csak mond, hogy mi kell. - mondtam unottan. 

-Igazából csak azért kerestelek, mert megkívántuk a meleg kaját, de senki sem akar főzni és még Jin se, szóval gondoltam, ha van kedved átjöhetnél hozzánk és összedobhatnál valamit nekünk. Meg persze magadnak is! - mondta. Őszintén semmi kedvem nem volt "összedobni" egy nyolc személyes vacsorát... - Nem muszáj, ha nem akarod, csak most itt ülünk mind a heten és nagyon örülnénk neked. - próbált meggyőzni. Aranyos volt, ahogy rá akart venni és rájöttem, hogy már rég töltöttem időt a fiúkkal, úgy egybe, ezért belementem.

-Lefürdök és egy fél órán belül ott vagyok. Addig találjátok ki, hogy mit akartok enni és szerezzetek hozzávalókat. De valami egyszerűt és ne legyen koreai kaja, mert azokat alig tudom elkészíteni! - morogtam a telefonba.

-Imádunk Húgi! - mondta, majd letette a telefont. Csodás. Akkor ma megint keveset alszom. Éppen léptem volna a fürdőbe, amikor újra megcsörrent a telefonom. Idegesen mentem vissza.

-Mit akarsz még Suga?! - kiáltottam bele a telefonba.

-Elina vagyok, a főnököd. - szólt a doki a vonal másik végéből. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. 

-Ne haragudj, csak a fiúk zaklatnak. Miben segíthetek? - kérdeztem. 

-Van nálam pár eset, amit egy otthoni orvos barátnőm küldött és gondoltam odaadom, hogy megnézhesd őket és elmond a véleményedet. De ha nem érsz rá, akkor nem muszáj.

-Ó, de nagyon örülnék neki. Mikor menjek át érte? - kérdeztem lelkesen. Tudtam, hogy a kettő program nem igazán fér meg egymás mellett, de ez nagyon fontos. Végre kapok valami komoly feladatot. Szeretnék a dokinak bizonyítani. 

-Hát igazából az lenne a legjobb, ha most jönnél. 

-Rendben, akkor pár perc és ott vagyok. - mondtam, majd lepakoltam a cuccaimat és elindultam Elina szobájába. Mikor bekopogtam, csak kinyitotta az ajtót, a kezembe nyomta a mappákat, majd el is köszönt sietősen. Kicsit meglepődve tértem vissza a szobámba és kezdtem el fürödni. Miután végeztem, felhúztam egy melegítőnadrágot, egy fekete trikót, egy zöld pulóvert, majd magamra terítettem a kabátom és elindultam a vendégházak felé. Elég késő volt már és a legtöbb ember biztosan aludt, de egy helyen égett a villany és nagy zsivaj szűrődött ki az ajtó mögül. Legalább már tudom hova kell menni. Csendben nyitottam be, majd levettem a kabátomat és besétáltam a nappaliba. A fiúk valamin, nagyon vitáztak, ezért senki sem vett észre. Leraktam a mappákat a konyhapultra, majd leülve az egyik bárszékre olvasgatni kezdtem. Kijegyzeteltem néhány dolgot és átvizsgáltam az eseteket. Felállítottam egy diagnózist és leírtam a kezelési útmutatót is. Legalább háromnegyed óra eltelt. Mindennel végeztem, mikor ők még mindig elmélyülten bizonygatták az igazukat. Aztán Hope feleszmélt.