Kedves idegenek (JK ff.)

17. Fejezet

Szombat reggel van. Már hatkor felkeltem, hogy elkészítsem apa reggelijét. Két napja kiengedték. Azóta az ágyat nyomja és én gondoskodok róla. Néha Lucy is beugrik, de a munka oroszlánrészét én végzem. Főzök, mosok, takarítok. Egész nap meg sem állok. Nagyon sok itthon a munka. Apa leginkább alszik vagy olvas, szóval ritkán zavarom. Nem beszélünk sokat. Ugyanolyan feszült a hangulat. Ma lesz először egy kis szabadidőm, hogy találkozzak Elsával. Olyan rég láttam már, annyi megbeszélni valónk van. Miután elkészültem a reggelivel, elindultam az emeletre, apa szobája felé. Kopogtam egyet majd beléptem. Letettem az asztalra az ételt, mert láttam, hogy apa alszik még. Egyenlőre jól van. Csendben kisétáltam és bementem a szobámba. Kookkal minden nap beszéltem. De napközben szinte folyamatosan üzeneteket váltottunk. Iszonyúan hiányzik már. Írtam neki, hogy felébredtem, de ő még biztosan alszik szóval nem vártam választ. Elfoglaltam magam és bekapcsoltam a szobámba a Tv-t. Kilenc óra körül elkezdtem készülődni. Ránéztem a telefonomra, de szerelmemtől még mindig nem kaptam üzenetet. Furcsálltam, mert ilyenkor már mindig fent szokott lenni. Végül a hideg északi időjárás miatt egy vastag, bő, fehér kötött pulcsit vettem fel egy farmerrel és egy magas szárú bakancsot. Az itteni ősznek fele se tréfa. Felhúztam a legmelegebb kabátomat és elindultam. Amint kiléptem az ajtón, megéreztem, hogy mennyire hideg van. Ilyenkor mindig olyan morgós vagyok a rossz idő miatt. De Elsa már ismer szóval nem baj. Épp a Maggie's felé tartottam, amikor megláttam barátnőmet az épület előtt. Odafutottunk egymáshoz és jó szorosan megöleltük egymást. 

-Úgy hiányoztál csajszi... Menjünk be, mert befagy a seggem, ha még két percet itt állok! Jó szarul nézel ki amúgy... Mint akin átment egy vonat. Karikásak a szemeid és pirosak. - panaszkodott Elsa, majd mindketten felnevettünk. Hiányzik egy lány barát, amikor össze vagyok zárva hét fiúval... Beültünk az ablak mellé és kértünk két forró teát. - Na mesélj csajszi, milyen az élet azzal a hét félistennel? - kérdezte lelkesen. Már az első héten beszámoltam neki, hogy kikkel turnézok. Bár azt nem tudja, hogy mi van köztünk Kookkal. 

-Fantasztikusan szép helyeken járok. És a fiúk nagyon aranyosak. Sugával beszéltem tegnap és mesélte, hogy mennyire aggódtak apáért, meg értem. Nagyon kedvesek. Igazi egyéniség az összes. Minden percét élvezem ennek a turnénak. Az egyetlen ami zavar, hogy mintha eltávolodtunk volna apával egymástól. Nem beszélgetünk már annyit és nem viccelődünk. Apropó megismertem Lucyt is...

-Jaj hallottam, hogy ott nagyon nagy a boldogság... Édes istenem, miért nem nekem adatott meg a lehetőség, hogy a kedvenc bandámmal együtt mehessek. Ugye szerzel majd nekem aláírásokat és bemutatsz nekik? - könyörgött a barátnőm, mire csak nevetni tudtam. 

-Úgyis fogunk ide is jönni, szóval majd bemutatlak. - kacsintottam rá. - Apropó, valamit el kell mesélnem. - mondtam, de nem igazán figyelt rám. Valamit az ablakból nézett az utcán. - Hahó! Föld hívja Elsát! - kiáltottam neki és meglengettem előtte a kezemet. Ő lassan rám nézett.

-Rose ne ijedj meg, de egy fekete kapucnis alak bámul minket a szembe lévő járdánál egy kocsinak dőlve. Te tudod ki az? - kérdezte. - De ne feltűnően nézz oda! - suttogta. Én oldalra pillantottam és jobban megnéztem az alakot. Nagyon ismerős volt. Aztán egy pillanat alatt leesett. Nem hittem a szememnek. Az az alak Jungkook volt. Lazán támaszkodott a kocsira és karba tett kézzel várakozott. De mit keres ő itt? 

-Úristen! Ez ő! - mondtam, majd felálltam.

-Kicsoda? - kérdezte kíváncsian Elsa. Nem tudtam válaszolni neki, mert fénysebességgel indultam meg barátom felé. Mikor már csak az úttesten kellett átmenni, egy pillanatra megálltam, hogy megvárjam a többi autót. Ő felkapta a fejét és elmosolyodott. Kitárta karjait és várta, hogy odaérjek. Belekatapultáltam magam a nyakába úgy, hogy majdnem hanyatt esett. Lábaimat átkulcsoltam a derekán és csak lógtam rajta.