Kedves idegenek (JK ff.)

50. Fejezet

Három hét telt el. Már csak egy hét és hazaérnek a fiúk. Kook rettentően hiányzik. Az első hét volt a legnehezebb, hiszen épphogy elmentek és ráadásul nekem kezdődött a munka. A beilleszkedés még mindig nem sikerült, idegenként tekintenek rám a többiek és nem bíznak a munkámban és az sem segít, hogy a két testőr mindenhova követ... Dr. Rayannal alig találkozom, mert ő egy teljesen másik osztályon van, mint én. Engem sikeresen beraktak az intenzívre. Ennek az lett az eredménye, hogy volt már 24 órás műszakom sőt, még 36 órás is. Több munkát is vállalok, hogy a kollégáim lássák mennyire igyekszem. Mivel minden nap reggeltől estig dolgoztam, a beszélgetések ritkábbak lettek és ez egyikünknek sem tett jót. Volt, hogy napokig nem is beszéltünk, vagy csak néhány üzenetet váltottunk. A fiúknak is nagyon sűrűre csinálták a programokat, így szinte lehetetlen összeegyeztetni a dolgokat. Mindig hallom a hangján, hogy nagyon fáradt és csak azért van ébren, hogy megvárja, amíg telefonálunk. Minden sokkal egyszerűbb lesz, ha végre hazaérnek és magam mellett tudhatom. Nem is alszom igazán jól, mióta nincs velem. Társaságom sincs sok, csak az egyik kolléganőmmel szoktam többet beszélgetni. Ő már az elejétől kezdve aranyos volt velem és néha feljön meginni egy pohár bort. Őt nem érdekli, hogy kinek a barátnője vagyok és ez nagyon jól esik. Apropó a népszerűségem... Hát ma kell mennem interjút adni, ahol mesélek a kapcsolatomról. Komoly egyeztetés kellett erről is a menedzsmenttel, de végül úgy döntöttek, hogy elengednek egyedül. Ez természetesen se nekem, se Kooknak nem tetszett, de hát kik vagyunk mi, hogy beleszóljunk a saját életünkbe... Délután egy komplett csapat jött, hogy kisminkeljen és átöltöztessen, most is éppen a sminkben ülök. Eléggé izgulok, hiszen a fél világ engem fog nézni, de Sejin azt mondta, hogy csak az előre elküldött kérdéseket fogják feltenni és nem kell aggódni. Így hát mikor végeztek az öltöztetésemmel is, elindultam a kocsihoz, ami a helyszínre vitt. Természetesen a két testőröm ide is elkísért. A stúdióhoz érvén már minden tele volt az ARMYkkal. Némelyikük ujjongott, a többiek mindennek elhordtak, ahogy ez lenni szokott. Gyorsan besiettem, amíg a védelmezőim vigyázva rám meggátolták, hogy elérjenek a rajongók. Bent már nagy sürgés-forgás ment és mindenki készülődött a műsorra. Éppen, hogy lepakoltam máris egy tűsarkús platinaszőke hajú nő sietett felém. 

-Jaj Csajszikám hát megjöttél! - lépett oda hozzám és adott egy csontropogtató ölelést. - Én Siu vagyok, én leszek a műsorvezető. Olyan jó, hogy itt vagy! Tíz perc és kezdünk, úgyhogy készülj! - kacsintott rám, majd elviharzott. Igazi magabiztos nőnek tűnt, bárcsak én is tudnék ilyen lenni. Elmentem még mosdóba kicsit lehűteni magam. A tükör elé álltam és jól megnéztem magam. A szűk ruha és ez a szőrmekabát nagyon nem az én stílusom és ez a smink is teljesen megváltoztatja az arcomat. Mintha nem is én állnék itt. Értem én, hogy azt kell mutatni a világnak, hogy ártatlan és törékeny vagyok, de ez kicsit sok. Sajnos nem sok időm volt ezen agyalni, mert szóltak, hogy kezdődik a műsor. - Hölgyeim és Uraim, kérem köszöntsék hatalmas tapssal a lányt, aki elrabolta Korea golden maknae-nak a szívét, Rose Blacket! - kiabálta Siu. Ez volt a végszavam, elindultam hát a kamera elé. Hatalmas ujjongás és sikítozás töltötte be a teret. Közelebb mentem, majd megöleltük egymást Siuval és leültem a vele szembe lévő székre. 

-Sziasztok, örülök, hogy itt lehetek! - köszöntem kissé zavarba jőve. 

-Jaj de kis aranyos nézzétek, hogy pirosodik! - kiáltott fel a műsorvezetőm. - Na de tereljük el gyorsan a témát! Mesélj nekünk kicsit Rose, honnan jöttél és mit csinálsz mostanában?

-Hát Svédországból jöttem, Stockholmban születtem, de csak nemrég költöztem ide. Most ápolóként dolgozok egy kórházban. 

-Milyen szép munkát végzel! És jól tudom, hogy emiatt csatlakoztál a csapathoz? Mesélj egy kicsit milyen is volt a turné?