Kedves idegenek (JK ff.)

Epilógus

Kedves Olvasóim! Elérkezett a pillanat, hogy befejezzem a történetemet. Nagyon élveztem azt az időszakot, amíg írtam és remélem, hogy nektek is tetszett a történetem! Valószínűleg ezután is fogok még írni esetleg másik tagról, ha van kedvetek, majd nézzetek bele. Köszönöm, hogy velem voltatok és időt szántatok erre a kis sztorira, a szavazatokat és az érdeklődést. Ez volt életem első története és nagyon pozitívan álltam neki a befejezésnek. Mindenkinek jó olvasást kívánok!

10 évvel később

Hangos sírásra ébredtem a délutáni pihenésemből. Maximum fél órára bóbiskolhattam el és máris botrány lesz a vége. Felkeltem és sietve léptem ki a hálóból, majd mentem fel az emeletre. Igen, idő közbe elköltöztünk egy családi házba, mert kinőttük a pici lakást. Igazán otthonos ház volt két emelettel, így mindenki kényelmesen elfért. Időközben bővült a család. Minho egy éves volt, amikor megszületett a második kisfiunk Junho. Természetesen ő is az apja hasonmása volt. Két kisfiúval az élet igazán kalandos volt, főleg, hogy annyira aktívak voltak, mint Kook. Kiskoruktól kezdve imádták a zenét, így mindkettejüket beírattuk táncra és amíg Minho dobolni kezdett, Junho gitározni tanult meg. Igazán ügyesek voltak mindenben. A tanulással meggyűlt a bajunk, mert olyan lusták voltak, mint én, így a jegyeik nem voltak mindig olyan jók, de közös tanulással oldottam meg a problémát. Ha álmomból keltenének fel, akkor is tudnám a szorzótáblát kívülről... De hát ilyenek a fiúk. Kook igazán vagány fiúkat nevelt, az oviban is és az iskolában is mindenki beléjük volt szerelmes és még mindig rajonganak értük. Nagyon hasonlítanak, mintha ikrek lennének. Kook a lehető legjobb apja a gyerekeinknek, imádja őket és csodálatos felnőttekké fogja nevelni őket, természetesen velem együtt. A legtöbb idő, amit a 10 év alatt távol volt, az egy-egy hónap volt. Nem hagyott egyedül a gyerekekkel soha és bármilyen probléma merült fel, mindig számíthattam rá. Emlékszem amikor Junhonak olyan magas láza lett, hogy kórházba kellett vinni és Japánból repült vissza hajnalok hajnalán, hogy velünk legyen és Minhora vigyázzon, amíg én virrasztok a picivel. Így éltünk egészen addig, amíg Minho el nem kezdett iskolába járni, mert abban az évben, köszönhetően egy nagy közös bulinak a srácokkal, ahol fogyasztottunk alkoholt és Kook természetesen nem bírt magával, terhes lettem. És négy évvel ezelőtt, életet adtam egy kislánynak. Ő volt az első, akinél Kookkal megbeszéltük, hogy nem akarjuk előre tudni a nemét. Már amikor kiderült, hogy terhes voltam, olyan boldogok voltunk és sejtettem, hogy ő most kislány lesz. Mikor megszületett a kis Hana és Kook először a karjába fogta, megláttam azt a bizonyos nézést... Ahogy csak egy apa tud nézni a kislányára. Örök szerelem volt első pillantásra. Igazán más élmény volt, mint amit a fiúkkal tapasztaltunk meg. Minho és Junho is nagyon örült a kicsinek. Olyan törékeny volt, hogy Jungkook alig merte megfogni, de aztán ahogy növögetett, egy igazi kis díva lett. Mindenki azt mondta, hogy tiszta én vagyok személyiségre, külsőre ő is az apja volt, nem meglepő. Kookot egy mosollyal kenyérre tudta kenni, ugyanez volt a Sugával és a többiekkel is. Belibbent a szobába és mindenki elájult. Apropó a többiek. Hála istennek mindenki talált magának párt és családot alapított. Nagy meglepetésünkre szinte csak fiúk születtek a csapatban, egyedül Taenek lett a második baba kislány és most Jimin második babája is elvileg lány lesz, az orvosok azt mondták. Már csak pár hónap és megtudjuk. Az egyik kedvenc emlékem az, amit soha nem felejtek el, hogy tavaly Hana odament az apjához és kijelentette, hogy Seojunnal, Jimin kisfiával össze fognak házasodni. Kook félrenyelte az italát és hatalmas csodálkozó szemekkel nézte csöpp kislányát, miközben mindenki nevetett. Végül megbeszélte Seojunnal, hogy még várjon pár évet, így Hana még mindig hajadon. Előre félek, hogy a jövendőbeli barátai miket kell majd átéljenek férjem jóvoltából... 

Ahogy kiértem a nappaliba, Jimin már a lépcső aljánál várt engem. 

-Csak egy pillanatra mentem ki a mosdóba és mire visszaértem Hana már keservesen sírt, a fiúk meg az ablaknál álltak ijedten nézve rám... - vakarta a fejét.