Kedves idegenek (JK ff.)

51. Fejezet

Az utolsó hét iszonyatosan lassan telt. Hatalmas szenvedés volt és az idő százszor lassabban telt, mint általában. Próbáltuk lefoglalni magunkat a munkával, de nagyon nehéz volt. Minél közelebb volt a hazajövetel, annál lassabb volt minden. Megbeszéltük, hogy nem megyek ki a reptérre, mert nagyon durva káosz lesz, amikor megérkeznek, így arra gondoltam, hogy főzök neki egy vacsorát és teremtek egy kis romantikus hangulatot. Aznap reggel nagyon lelkesen készülődtem a munkába és dudorászva öltözködtem. Váltottunk néhány üzenetet Kookkal, de pakolniuk kellett, ezért hamar elbúcsúztunk. Éppen, hogy beértem a kórházba, a főnővér Jiu sietett oda hozzám. 

-Rose kedves, tudunk kicsit beszélni? - kérdezte és már belém is karolt és elindultunk az öltözőkhöz. Furcsálltam, mert még soha nem beszélt velem ilyen kedvesen és általában lekezelően viselkedett. Amint beértünk, leültetett magával szembe és mosolyogva bámult rám. - A segítségedet kell kérnem! A lányom lebetegedett és kórházba kell vinnem délután. Az apja nem ér rá, ezért muszáj nekem intéznem mindent. Az esti műszakba vagyok beosztva és muszáj lenne segítened! Kellene még maradnod délután pár órát, menni fog? - kérdezte. Természetesen pont most kapok lehetőséget arra, hogy beilleszkedjek, amikor fontos lenne elmennem időbe, hogy tudjak készülődni. Nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. 

-Mikorra tudna visszajönni? 

-Ó nagyon hamar, tényleg csak pár óráról lenne szó! Jaj milyen jó, hogy megbeszéltük, örök hálám! - örömködött és még mielőtt bármit is mondhattam volna kisietett a helyiségből. Hát akkor ennyit a jókedvemről. Fogalmam sem volt, hogy mikor fogok elkészülni mindennel, amivel akartam. Napközben is csak ezen járt az agyam, miközben elláttam a betegeket. Kedvtelenül sétálgattam a folyosókon, amikor Dr. Rayannal találtam szembe magam.

-Szervusz Rose, épp ebédelni készülök, nem tartasz velem? - ölelt át. Finoman bólogattam, majd kabátomért elszaladva indultam le utána a recepcióra. Egy közeli kis étterembe ültünk le, majd röviddel a rendelés után meg is kaptuk az ételeket. - És mi újság, hogy vagy? Elég fáradtnak tűnsz, gondolom nagyon leterhelnek...

-Jól vagyok, csak kicsit nehezen alszom mostanában. De a munka nagyon tetszik! 

-Ez a kórház teljesen más, mint az eddigi tapasztalataid, de örülök, hogy megküzdöttél ezzel a kihívással. Vannak terveim, mert ez a kórházi élet nem igazán jött be. Nem tudom nyugodtan végezni a munkámat. Sokkal jobban tetszett a magánpraxis! Szóval úgy döntöttem, hogy nyitni fogok egy vidéki rendelőt távol a fővárostól. Tudom, hogy nagyon sokat mozgatlak minden felé, de ha van kedved, akkor dolgozhatnál megint velem az asszisztensemként. 

-Öhm... Nagyon kedves, hogy rám gondoltál! - nyögtem ki a szavakat. Meglepődtem a hallottakon. Alig dolgozom még a kórházba, de már megint munkát kéne váltanom. Kook élete jelenleg Szöulban van és nem hagyhatom, hogy most minden megint felboruljon... - Hol nyitod a rendelőt?

-Busanban. - válaszolt.

-Én tényleg hálás vagyok, hogy rám gondoltál, de sajnos most semmiképpen sem válthatok munkát. Ilyen messze sajnos nem tudok elmenni és nem akarom Jungkookot egyedül itt hagyni.

-Teljesen megértem! Nagyon érett gondolataid vannak. De annyit mindenképpen jegyezz meg, hogy ha esetleg kell neked állás Busanba, keress meg és azonnal adok munkát! Tudom, hogy Jungkook ott született és ha hazaköltözne veled, akkor már lesz is egy lehetőségetek. - fogta meg a kezemet és rám mosolygott. 

-Köszönöm Elina! - hálálkodtam. Ezután már csak egyszerű témákról beszélgettünk és eltöltöttük az időt. Hála istennek kicsit elterelődött a figyelmem az esti dolgaimról. Miután végeztünk elindultunk vissza a kórházba. Útközbe Elina épp azt ecsetelte, hogy az egyik betege mennyire pofátlan, amikor egy biciklis őrült gyorsan jött el mellettünk fellökve mindkettőnket. Én a kezemmel tompítottam, de a tenyerem tiszta horzsolás lett, Elina pedig egy másik emberre esett rá.