Kedves idegenek (JK ff.)

34. Fejezet

-El fogom fogadni az állást és elköltözök Koreába!

Amint kiejtettem a számon ezt a mondatot, az ágyam szélén ülő fiú konkrétan rám ugrott örömében. Szorosan átölelt és nyakamba fúrta arcát. Mosolyogva karoltam át én is őt, majd egy ideig így maradtunk. Aztán hirtelen valami nedveset éreztem a vállamon. Felemeltem a fejét, hogy lássam arcát és nagyon meglepődtem. Szemei könnyesek voltak.

-Szívem, most miért sírsz? -törölgettem meg szemét. Egyszer csak elmosolyodott. Kezdtem picit összezavarodni. 

-Csak boldog vagyok, hogy az enyém vagy! Úgy szeretlek Manó! - ejtette ki a bűvös szavakat a száján, amik megmelengették a szívemet. Hajába túrva húztam közelebb magamhoz és végre annyi stresszes nap és távollét után összeérintettem ajkunkat. Éreztem, hogy hiányoztam neki, ahogy átvette a vezetést és nyelvével bejutást kért. Úgy hiányzott már, hogy alig bírtam magammal. Végül elvált tőlem, de mikor folytatni akartam csókunkat, nem engedte.

-Mi a baj? - kérdeztem ijedten. - Valami rosszat tettem?

-Dehogyis Manó! Te nem tudsz rosszat tenni nekem olyannal, ami így kezdődik. - nevetett, miközben végigsimított a számon. - De most pihenned kell. Leestél egy fenevadról és megsérültél! És nem mellesleg holnap délután koncertem van. Márpedig, ha mi itt most bárminek is nekiállunk, az tuti elhúzódik legalább reggelig... - mondta kacéran. Elvörösödve hajtottam le fejemet kínomban. 

-Mindig úgy elrontod a romantikus pillanatainkat! - csaptam meg a vállát, amit egy szimpla nevetéssel díjazott.

-Alszol velem? A héten alig aludtam, mert nem voltál mellettem. - kérdezte.

-Nincs is választásom, hiszen már az ágyamban fekszel. - mondtam vidáman.

-Akkor ez el is dőlt! - jelentette ki, majd befeküdt a takaró alá és engem odahúzott magához. - Úgy szeretem a puha bőrödet. - puszilt bele vállamba. 

-Apropó, tényleg pihend ki magad, mert holnap lesz egy meglepetésem számodra! - fordultam szembe vele. Arcára kiült a gyermeki lelkesedés.

-Micsoda? Mond el! - kérlelt, de csak ingattam a fejem. 

-Szenvedj csak kicsit! Majd holnap megtudod! - nyújtottam ki nyelvem. Pimasz kis vigyorra húzta a száját és elkezdett csikizni. Én meg úgy vergődtem, mint egy partra vetett hal.

-Hagyd abba! - kiáltottam nevetve. Természetesen nem fejezte be, ezért, amikor nem figyelt, gyorsan megcsókoltam. Kezei megálltak és kicsit megszorította az oldalamat, majd elmélyítette a csókot. Hosszú percekig faltuk egymást, mikor elváltunk.

-Aludjunk, mert nem bírok magammal... - mondta szenvedő hangon. Elmosolyodtam, nyomtam egy puszit arcára, majd elhelyezkedtünk és lassan álomba merültem. 

Reggel izgatottan ébredtem fel. Ma megyünk fel a házba Kookkal. Oldalra néztem, szerelmem még aludt. Óvatosan kisöpörtem szeméből, fényes, gyönyörű, fekete haját és hálát adtam a jó istennek, hogy ez az angyal az én ágyamban alszik. Felvettem egy köntöst és elindultam le a konyhába. Még csak Mr. és Mrs. Marshall volt ébren. Együtt főzték épp a palacsintát. Nagyon aranyos látvány volt, ahogy egymást segítve, zenére rázva csípőjüket együtt főzőcskéztek. Önkéntelenül is elképzeltem, hogy Kook meg én is így tevékenykedünk a konyhában, már ősz hajjal hosszú évek múlva. 

-Jó reggelt Kedvesem! - szakította meg álmodozásomat Mrs. Marshall. - Jól aludtál? Jobban van a fejed?

-Jól vagyok köszönöm! - válaszoltam.

-Csináltunk palacsintát az egész csapatnak, egyél csak!

-Szabad esetleg felvinnem? Jungkook még alszik és gondoltam meglepem.