Kedves idegenek (JK ff.)

58. Fejezet

Jungkook szemszöge:

Azt hiszem, hogy ez az egyik legjobb RUN BTS forgatás. Rég szórakoztunk már ilyen jól a srácokkal és már fájt a hasam a nevetéstől. Mindig is imádtam a hyungokkal együtt szórakozni és nagyon boldog vagyok, hogy annak ellenére, hogy már mindenkinek van párja és Namnak ott van az a kis tündérlány, ugyanúgy tudunk egymásra időt szakítani. Szinte minden héten összeülünk csapatosan és a lányokkal együtt olyanok vagyunk, mint egy hatalmas család. És lassan még egy taggal bővülünk. Egyszerűen nem bírom már kivárni, hogy megszülessen a kisfiam. Már az esküvő óta madarat lehetne velem fogatni. Hetek óta készülök és már el is terveztem, hogy megtanítom táncolni és focizni és mindenre. Mindig túl lelkes leszek, de legalább Rosenak tetszik és együtt tudjuk tervezni a jövőt. Kicsit aggódom érte, mert tudom milyen veszélyesek a szülések, de biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes lesz. Minden meg fog változni és tudom, hogy nehéz lesz, de ez a baba csak még színesebbé fogja tenni a mindennapjainkat. Az én vérem lesz, a legkisebb Jeon. Éppen egy játékot játszottunk a gondolataim közben és arra lettünk figyelmesek, hogy Sejin sietve jön be és a rendezőhöz fordulva valami a fülébe suttogott. A rendező bólintott, majd mutatta a stábnak, hogy álljon le a forgatás.

-Jungkook idejönnél egy percre? - kérdezte, mire elindultam felé. - Srácok a mai forgatásnak vége.

-Mi történt Sejin?

-A lényeg, hogy maradj nyugodt. - kezdte el és azonnal tudtam, hogy valami baj van. Ezer féle verzió lefutott az agyamban, hogy mi történhetett, aztán elfogott a rettegés. Rose... - Néhány riporter elkezdte követni Roset. Ide tart, még pár perc, mire ideér, de nagyon fél és fájdalmai vannak. Lehet, hogy az idegesség miatt van csak, de már készen áll egy sofőr, hogy bevigyen titeket. Szerintem induljunk is. - terelt, de én fel sem tudtam fogni a mondatait. Baj van. Baja van a picinek. Annyit tudtam csak, hogy Rose mellett van a helyem és kettőnk helyett is bátornak kell lennem. Ha bármi bajuk esik, abba beleőrülök. Megölöm a riportereket. Másodpercet alatt rohantam ki a Bighit elé, hogy tudjak segíteni a feleségemnek. Kicsivel később hallottam az autónk hangját és azonnal odafutottam, amikor lefékezett. Roset nagyon feldúlt állapotba találtam, amikor kinyitottam az ajtót. Rám nézett könnyes szemeivel és megszakadt a szívem. Kisegítettem a kocsiból, amíg a testőrök visszatartották a fotósokat. Átkaroltam és igyekeztem tartani, hogy nehogy összeessen, miközben arca eltorzult a fájdalomtól. Aggodalmam a tetőfokára hágott, amikor beültünk a kocsiba és remegve hozzám bújt. Bármit megtettem volna, hogy segítsek rajta, de olyan tehetetlen voltam. Nem sokkal később beértünk a kórházhoz és, amikor kiszálltunk, a karomba kaptam Roset. Nem hiszem, hogy be tudott volna sétálni. Felraktuk egy ágyra, majd futottunk az orvoshoz és gyakorlatilag bárkit fellöktem volna, hogy minél előbb jobban legyen. Aztán megszólalt az orvos, hogy beindult a szülés. Szemeim kétszer akkorák lettek. Hiszen az még több, mint két hét nem? Semmit nem is hoztam be, nincs összekészítve a picinek táska. És én nem állok készen arra, hogy most legyek apa! Teljesen kétségbeestem, majd mikor a kezembe adták a kórházi ruhát, hogy beöltözzek, eszembe jutott, hogy valószínűleg Rose is meg van ijedve. Az egyik üvegajtón láttam a saját tükörképem és elszörnyedtem. Így nem mehetek oda hozzá.

-Szedd össze magad! Apa leszel, a feleségednek és a fiadnak szüksége van rád! - mondtam ki magamnak hangosan. Összeszedtem minden bátorságomat és gyorsan felöltöztem, majd átrohantam a másik szobába. Rose már az ágyon vajúdott, az orvosok és ápolók körbeállták. Odasiettem és megfogtam a kezét. Hálásan nézett fel rám és úgy megszorította a kezem, hogy szerintem eltört, de ha legalább egy kicsit is segítek neki ezzel, akkor egy szót sem szólok. Félresimítottam arcáról az izzadt tincseket és megpusziltam a homlokát. - Olyan ügyes vagy Manó! - szóltam hozzá. Furcsamód, még ilyenkor is olyan gyönyörűnek láttam, mint mindig. Ez a legszebb és legfájdalmasabb dolog, amin egy nő keresztül mehet. És ez a legnagyobb ajándék, amit adni tudnak nekünk. Pár perc után az orvosok megszólaltak, hogy valami nem stimmel a babával és császármetszést kell végezniük. Felfogni is alig volt idő, mert már mentünk át a műtőbe és beadták neki az érzéstelenítőt. Én ott maradtam a feje mellett és beszéltem hozzá, hogy nyugodt maradjon. Eltakarták a hasát, hogy ne lássuk a műtétet, tehát csak vártunk. Rosie tompa volt az érzéstelenítőtől, nézelődött, de én láttam, hogy még vannak fájdalmai. Reménykedtem benne, hogy mihamarabb vége lesz ennek az egésznek, mert nem tudom sokáig nézni, ahogy szenved. Mintha parancsba adtam volna e vágyamat, egy pillanat múlva sírás töltötte be a szobát. Mikor meghallottam, a szívembe melegség költözött és a világ összes problémája köddé vált. Végignéztem, ahogy az ápolók elvégeznek néhány vizsgálatot, majd bebugyolálják és az egyik elindult felém.