Kedves idegenek (JK ff.)

48. Fejezet

Ahogy közeledtünk a házhoz egyre jobban izgultam. Nehéz lesz eléjük állni, de meg kell oldanunk a problémát felnőttek módjára. Jungkook a kezemet szorongatva igyekezett elterelni  figyelmemet azzal, hogy különféle sztorikat mesélt, hogy mikor gyerek volt és elveszett a bevásárlóközpontba mindenki őt kereste. Úgy szerettem ezt az oldalát, amikor jobb kedvre akart deríteni és törődött velem. Megmutatta, hogy mennyire érett felnőtt lett és, hogy milyen elszánt, ha a családjáról van szó. Aztán még mielőtt feleszméltem volna, már ott is voltunk a háznál. Remegő kezeimet megpuszilta még utoljára és kinyitotta az ajtót. Ahogy beléptünk, csend honolt a házban. Mintha egy vihar előtti csend lett volna... Rossz előérzetem támadt.

-Megjöttünk! - kiáltotta el magát barátom olyan hirtelen, hogy összerezzentem. - Bocsi Manó! - kuncogott egyet. Ez a hang most igazán megnyugtató volt. Aztán előkerültek. Először Kook szülei jöttek elő a nappaliból, majd apáék jelentek meg a lépcsőnél. És végül Junghyun jött be a kertből. Némi félelmet éreztem amikor megláttam, amit barátom azonnal észrevett, ezért szorosan mellém állt és karjával átfogta a derekam. Éreztem rajta, hogy megfeszült. Előjött a védelmező ösztöne, ami jelen esetben számomra nem volt probléma. Felnéztem rá, majd némán tátogtam neki, hogy "Minden oké!". 

-Üljetek le kérlek. - szólalt meg Mrs Jeon. Mindenki helyet foglalt a konyhába és elkezdődött a kínos csend. - Először is, szeretnék elnézést kérni tőled Rose! Mélységesen szégyellem magam, hogy egy pillanatig is megfordult ez a fejemben! Megtévesztett minket az alkohol... Kérlek fogadd el a bocsánatkérésem! - könyörgött Mrs Jeon. - Mi mind nagyon sajnáljuk! - beszélt a többiek nevében. 

-Kislányom... - kezdte apa, de azonnal elpityeredtem. Ő is szipogott, ebből tudtam, hogy ő is sír. - Úgy sajnálom... Erre nincs mentség. Soha többé nem kételkedem benned egy pillanatra sem! - kért ő is bocsánatot. Odasétált hozzám és lenézett rám. - Megölelhetlek? - kérdezte óvatosan. A haragom sokat enyhült és a megható bocsánatkérések miatt én is meghatódtam. Felálltam és átöleltem apukámat. 

-Köszönöm, hogy bocsánatot kértetek, sokat jelent nekem. Kell egy kis idő, hogy megemésszem, de nagyra értékelem a szavaitokat! - jelentettem ki és így is gondoltam. Nem haragudhatok. Végül a tettes állt fel a helyéről és elindult felém. Szemeim kétszer akkorák lettek, de mielőtt odaléphetett volna hozzám, Jungkook elém állt és visszalökte. 

-Ne merj a közelébe menni! - köpte a szavakat magából. Bátyja fejét lehajtva lépett távolabb. 

-Én csak azt akartam mondani, hogy kérlek ne gyűlölj életed végéig. Amit tettem az megbocsáthatatlan... Csak nem szeretném elveszíteni a testvérem. És remélem, hogy egyszer majd a jövőbe fátylat tudunk borítani erre a szörnyű incidensre. Tényleg nagyon nagyon sajnálom! - mondta. 

-Idővel megbocsátok Junghyun. - válaszoltam. A kínos csend újra rátelepedett a helységre és nem igazán tudta senki, hogy mit kéne mondani ezek után. 

-Azt hiszem lassan indulnunk kéne. - vakarta meg Kook a fejét. Mindenki helyeselt és utána elindultam az emeletre összepakolni. Barátom folyamatosan a nyomomba volt és egy pillanatra sem hagyott magamra. Miután mindennel kész voltunk, elköszöntünk Jungkook szüleitől és beszálltunk a kocsiba.  Lucy és Kook egész úton beszélgettek és próbálták eltüntetni a gyászos hangulatot. Mire Szöulba értünk már apa is és én is felnevettünk néha. Még elmentünk egy kávét meginni, majd kikísértük őket a reptérre és elbúcsúztunk. 

-Hosszú hétvége volt... - sóhajtottam fel. - Gyere Hősöm, menjünk haza! - álltam lábujjhegyre, majd megpusziltam az arcát. Nyuszifogai előtűntek és vigyorogva fogta meg a kezem.