Kedves idegenek (JK ff.)

47. Fejezet

Sziasztok! Kirakok még egy részt, mert most egész sok időm lett. Egy kérés miatt a rész két szemszögből lesz megírva. Remélem így is tetszeni fog.

----------------------------------------------------------------------------

Jungkook szemszöge

A hideg levegő teljesen kitisztította a fejemet, ahogy sétáltam egy nagy szatyor nasival. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog sikerülni ez a hétvége. Holnap reggel korán indulunk haza a repülő indulása miatt, de pont tökéletes befejezése ez az este az ismerkedésnek. Ahogy láttam mindenki kijött mindenkivel és végre megismerte egymást a két család. Eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódni. Egyre biztosabb voltam benne, hogy meg akarom kérni Rosie kezét. Az életem teljesen megváltozott miatta és a lehető legjobb irányba. Sosem gondoltam volna, hogy ezzel az életmóddal megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy szerelmes legyek. Ahogy ezen agyaltam észre se vettem, hogy hazaértem. Kinyitottam a bejárati ajtót, de nagy meglepetésemre nem hallottam a kitörő nevetéseket. Síri csend volt. Benéztem a nappaliba, de senki nem volt ott.

-Anyu, megjöttem! - kiabáltam.

-Az ebédlőben vagyunk fiam! - hallottam meg hangját. Odasétáltam, majd értetlenül bámultam rájuk. A szüleim az asztalt nézték, mindenki kínosan feszengve kerülte a szemkontaktust. Viszont az első dolog, ami feltűnt, hogy Rose nincs sehol. 

-Hol van? - kérdeztem és kezdtem megijedni.

-Kérlek ülj le fiam. - szólalt meg apa is.

-Mi a fene folyik itt? - foglaltam el a helyemet.

-Azt hiszem itt most nem nekünk kell beszélni... - mondta Mr. Black. 

-Gyerünk Junghyun, vállalj felelősséget a tetteidért, meséld el neki mit csináltál! - köpte oda a szavakat anya a bátyám felé. Ránéztem és kezdtem megrémülni. Arca valamiért kicsit piros volt és egy zacskó fagyasztott borsó hevert előtte az asztalon. Akkor rájöttem... Megütötték...

-Én... Csak azt szeretném mondani, hogy kérlek ne ítélj el... - kezdett bele. - Amit tettem az megbocsáthatatlan és tudom, hogy haragudni fogsz rám, csak kérlek ne gyűlölj meg! 

-Mit csináltál? - suttogtam. Szívem olyan erővel dobogott, hogy szerintem mindenki hallotta. Féltem, hogy mit fog mondani. Bűnt követett el? Megoldjuk együtt, hiszen testvérek vagyunk és nagyon szeretem őt. 

-Az egész akkor kezdődött, amikor anyáék felhívtak, hogy meglesz a nagy bemutatás és négyen jöttök. Hetekkel ezelőtt szakítottam a barátnőmmel, az állásomat is majdnem elveszítettem és bevallom, hogy féltékeny voltam rád, az életedre. Neked minden összejött. Az életed majdnem tökéletes volt egyet kivéve... Nem voltak normális emberi kapcsolataid. Csak mi voltunk neked és a banda. Aztán ez is változott, mert jött Rose. Egyszerűen nem tudtam kezelni, hogy ebben is jobb lettél nálam... - magyarázta. Nem értettem semmit.

-De hát én nem is vagyok jobb nálad!

-De én úgy éreztem. És amikor megjöttetek és láttam mennyire boldoggá tesz... Elborult az agyam. Én is ilyen boldog akartam lenni. Azt hittem, hogy talán...

-Talán mi?

-Hogy talán ő tud nekem is segíteni majd. - Ugye nem...

-Nem is tudom mit gondoltam. Én is férfi vagyok, követhetek el hibákat nem? - nevetett fel kínosan, de amint meglátta az arcomat, azonnal megkomolyodott.

-Mit. Műveltél. - szorult ökölbe a kezem. Akkor pedig anya a kezébe fogta Rose telefonját és elindított rajta valamit. Csendben végighallgattam. Minden másodperc belevésődött az agyamba. Hallani Rose kétségbeesett hangját. Aztán egy pillanat alatt kitisztult minden. Rosie azért volt olyan stresszes, azért volt mindig a közelembe, mert a testvéremtől félt. És amikor pánikrohama volt... Mi történhetett kettejük között? Másodpercek alatt ugrottam fel és kerültem meg az asztalt, majd akkorát bevertem Junghyunnak, hogy leesett a székről. Lucy annyira megijedt, hogy felsikoltott. Ráültem derekára és sorba vertem be neki az ütéseket. Az öklöm egyszerre volt véres az ő arcától és a kezemtől. Végül apám és Mr. Black ráncigáltak le róla, de meggyűlt velem a bajuk, mert könnyen kiszabadultam és újra el kellett tőle szakítaniuk. - Hogy tehetted ezt?! Mindig szerettelek és tiszteltelek hyung és te mégis képes voltál erre? Azt hittem igazi testvérek vagyunk... És te bántottad, akit a legjobban szeretek! Ezt sosem bocsátom meg! - ordítottam torkom szakadtából.