Kedves idegenek (JK ff.)

23. Fejezet

December huszadika van. Portugáliában vagyunk az utolsó Európai helyszínen. Ezután a fiúk hazarepülnek Koreába én pedig szintén otthon töltöm a karácsonyt apával. Már ha azt ünnepnek lehet hívni. Nemrég lett vége a Lisszaboni koncertnek és épp a parkolóba sétáltunk ki. Hála istennek Williamnek volt jogosítványa, ezért átvette a vezetést. Hátul ültem és gondolkodtam. Teljesen átváltozott a hangulata a turnénak ebben az egy hónapban, amióta Kook lesérült. Olyan nyomott és feszült az egész. A rajongók sosem éreznek belőle semmit, hiszen a fiúk igyekeznek a legjobb oldalukat mutatni, de amikor nincsenek ott a kamerák, nagyon gyászos a hangulat. Azzal, hogy Kooktól elvették azt, amit a legjobban szeret, teljesen megtört. Néha ingerült volt, legtöbbször szomorú és magába zárkózott. A fiúk mindig próbálkoztak és sokat foglalkoztak vele, de nem tudták jobb kedvre deríteni. Pár nap után mindenki észrevette, hogy annyira kaotikus lett a helyzet, hogy a menedzser odaköltöztetett a szobájába. Minden nap vele voltam, ahogy megígértem és gondoskodtam róla, de ezzel együtt minden nap egy kicsit összetörtem, amiatt, hogy így látom őt. Szörnyű volt. Kedvtelenül üldögélt az ágyon és némán szenvedett. Próbáltam beszélni vele erről, de mindig az volt a válasza, hogy nem érteném. Rettentő volt, amikor egyedül maradt, mert olyankor mindig csak szomorúbb lett. Bárhova mentem, kétségbeesetten velem akart jönni. De közben eltaszított magától és nem hagyta, hogy szeressem. Éjjel, bár egymás mellett aludtunk, mintha kilométerek választottak el volna minket. De megígértem neki, hogy együtt átvészeljük és ehhez tartom is magam. Mikor a hotelbe értünk és felmentem a szobába üres volt. Fogalmam sem volt, hogy Kook merre lehet, hiszen Elina azt mondta, hogy ne terhelje nagyon a lábát. Talán egy hete, hogy elkezdett a fiúkkal újra táncolni, de csak egy-két számot. Mikor először hazajött egy próba után tiszta ideg volt, mert nem ment minden elsőre. Türelmetlen és mindent hamar akar magának. Kisétáltam az erkélyre és körülnéztem a parton, hátha látom valahol. Sejtésem beigazolódott, szerelmem lent ült a homokba és figyelte az óceánt. Mióta itt vagyunk, nagyon sokszor lejárt a partra. Órákig nézelődött, aztán feljött és folytatódott minden úgy, ahogy eddig volt. Elhatároztam, hogy lemegyek hozzá. Pár perc alatt oda is értem, majd papucsomat kezembe fogva léptem rá a puha homokra. Lassan sétáltam felé, majd mikor melléértem, leültem a pokrócra. Kicsit megugrott, de amint meglátta, hogy csak én vagyok, visszaemelte tekintetét az óceánra. Ebben a csendben ültünk pár percig. Feltámadt a szél és éreztem, hogy kezd hűvösödni az idő. Kook észrevette, hogy fázom, mert levette a kabátját és rám terítette. Ültünk tovább egymás mellett. Olyan távoli volt. Egy hónapja nem érzem a közelségét és lassan beleőrülök. Odahúzódtam hozzá, hátha most más lesz, de nem karolt át. Most már nem hagyom annyiban. Talán ha beszél róla, akkor jobb lesz. De fogalmam sem volt, hogy hozzam fel ezt a témát. Egyszerűen csak elkezdtem vele beszélgetni és majd lesz, ahogy lesz. 

-Örülsz, hogy holnap hazautaztok? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Nem szólt, csak bólogatott. - Hiányzik már a családod?

-Kicsit. - válaszolt tömören. Olyan közömbös volt. Minden alkalommal, amikor így viselkedett, egy kést éreztem a szívemben. Ezt már nem hagyhatom tovább. Neki sem tesz jót. 

-Kook, kérlek mondd el, hogy pontosan mi bánt! Segíteni szeretnék, de ha ellöksz magadtól, nem tudok! - fordítottam magam felé arcát. Szemében már könnyek csillogtak. Végül beledőlt az ölembe, belefúrta arcát a pólómba és halkan zokogni kezdett. Miközben kiadta magából a sok stresszt, ami felgyülemlett, haját simogattam és próbáltam nyugtatgatni. Éreztem ebben az egy hónapban, hogy nagyon nagy rajta a nyomás és egyedül próbál megküzdeni ezzel az egésszel. Emiatt vált olyan védtelenné és sebezhetővé. Mikor egy picit megnyugodott, felült. Ahogy ránéztem, összeszorult a szívem. Szemeit ingujjával törölgette és szipogva vette a levegőt. Ilyenkor visszaváltozik azzá a kisfiúvá, aki mélyen benne lakik még.