Kedves idegenek (JK ff.)

44. Fejezet

Péntek délután lelkesen szálltam be a kocsiba, hogy elinduljak a reptérre apáékért. Bevallom, nagyon hiányoztak az utóbbi időbe és már nagyon vártam, hogy újra lássam őket. Lucy is annyi mindent tett értem, hogy nagyon megkedveltem. Volt bennem egy kisebb félelem azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha odaérünk holnap Kook szüleihez, de igyekeztem ezt félretenni, mert az én tökéletesen aranyos barátom mindig eloszlatta a kételyeimet. Izgatottan szálltam ki a kocsiból és siettem be az épületbe a reptéren. Rengetegen voltak és természetesen a törpe magasságommal nem láttam őket, de szerencsére írtam egy táblát, amin rajta volt, hogy "Apu" és biztos vagyok benne, hogy fel fogja ismerni. Talán öt perc, ha eltelt és megláttam Lucyt felénk sietni, nyomában apámmal. Mikor odaértek a nő szoros ölelésébe fogott.

-Jaj úgy örülök, hogy látlak kedvesem! - mosolygott rám, mint a tejbe tök. Nem is tudtam hirtelen hova tenni ezt az örömet. 

-Na jól van most már engedj oda engem is! - hallottam mögüle a morgolódós hangot, de nem volt komoly a haragja, mert amikor elém került már megnyugtató mosolyával találkoztam. Megöleltük egymást és rájöttem, hogy mennyire hiányzott apukám. Ez az elköltözés még nagyon új nekem, hiszen mindig a közelembe volt eddig. - Szia Pici! 

-Szia apu! Na gyertek ne csak álldogáljunk itt, már biztos nagyon fáradtak vagytok az utazás miatt és még a vacsorának se kezdtem neki... - tereltem őket kifelé a parkolóba.

-Jungkook nem jött ki? Azt hittem ő is itt lesz. - kérdezte apa. 

-Sokáig próbál, majd egyszer jön vagy nem tudom, nem akarok ezzel foglalkozni. - válaszoltam kicsit erélyesebben, mint kellett volna, mire mindenki csendbe maradt. Haragudtam Kookra, mert direkt megbeszéltük, hogy együtt jövünk ki és vesszük fel őket. A forgalom rettenetes ebben az időben, mindenki most végzett a munkába és egyszerre indul meg az egész város. Tegnap este össze is kaptunk ezen, mert elfelejtette, hogy megbeszéltük és még egy plusz próbát szervezett a fiúkkal és amikor ez kiderült, a többiek aranyosan mondták, hogy menjen csak és majd átrakják a próbát, de Kook azt mondta már ne variáljunk. Reggel nem is beszéltünk egy szót se, miközben készülődtünk és el se köszöntünk induláskor, ami azért eléggé hiányzott. Újra átgondolva a teljes vitát, megint egy kicsit ideges lettem, de már nem haragudtam rá annyira, mint tegnap. Az egész kocsiúton csend volt és apáék kínosan feszengve ültek hátul. Végül megérkeztünk épségben és elindultunk fel. 

-Azta! A legfelső emeleten laktok? -kérdezte Lucy ámuldozva.

-Igen. Az elején nekem is olyan szokatlan volt, de nagyon szeretem azt a lakást! - mosolyogtam. Mikor felértünk, kinyitottam az ajtót, majd beléptünk és levettük a cipőket. - Gyertek, körbevezetlek titeket. - invitáltam őket. Minden szobát megnéztünk, majd leültettem a vendégeket a pulthoz, hogy miközben főzök, tudjunk beszélgetni. 

-Rose, ez a lakás egyszerűen gyönyörű! És a kilátással még mindig nem tudok betelni... Nagyon szépen berendeztétek, gratulálok! - dicsért Lucy. Pironkodva megköszöntem, majd egyszerű témákról beszélgettünk tovább. Megkérdezték milyen a munka és én is, hogy minden rendben van-e otthon. Kezdett egy picit oldódni a hangulat, mikor apának természetesen ezt le kellett gyilkolni...

-Külön aludtatok? - kérdezte kertelés nélkül, amint egy pillanatra csend lett. Meglepődve néztem fel rá.

-Nem. Miért érdekel?

-Akkor nem lehet akkora baj nem? Mi, ha anyáddal nagyon összekaptunk, akkor én kivonultam a kanapéra. 

-Hát én nem akartam elküldeni... - válaszoltam. Így belegondolva lehetett volna rosszabb is a tegnapi helyzet...