Kedves idegenek (JK ff.)

45. Fejezet

Hajnalban keltem fel, amikor még sötét volt. Mellettem barátom szuszogott hasra fekve, fejét felém fordítva. Iszonyatosan aranyos volt. Végigsimítottam sűrű haján, majd egy gyors puszit nyomtam homlokára és elindultam ki. Ilyenkor már nem tudok visszaaludni. Főztem egy kávét, aztán halkan elkezdtem összerakni fejben, hogy mit kell vinnünk a hétvégén. Lelkes voltam, mert végre újra láthatom Kook szüleit és talán most több esélyem lesz összeismerkedni a bátyjával is. Jungkook nagyon szereti és tiszteli a testvérét és szeretném, ha elfogadna engem is, mint a család tagját. Miután megkávéztam, halkan osontam vissza a hálóba, majd a szekrényhez állva néztem a bőröndöt, ami közel sem volt olyan helyen, hogy én elérjem. Dúltam-fúltam egy sort magamba, majd kisétáltam és hoztam magamnak egy széket az ebédlőből. Letettem a szekrény elé, majd felálltam rá és elkezdtem lecibálni a bőröndöt. Félúton megakadt, ezért nagyobb erővel rántottam rajta egyet, mire hirtelen megmozdult és kiestem az egyensúlyomból. Ijedtemben a fejemhez kaptam a kezem, hogy, ha leesek akkor ne verjem be a fejem és ne essen rá a bőrönd, de mielőtt még földet értem volna, belepottyantam valakinek a karjaiba. Előbújtam kezeim védelméből és megpillantottam félálomba levő barátomat, ahogy laposakat pislogva bámul rám. Lerakott a kezéből, majd megdörzsölte a szemét.

-Te meg mi a fenét művelsz? - kérdezte ásítva. Tényleg éppen most kelt fel. 

-Csak le akartam venni a bőröndöt, hogy összepakoljak magunknak, de megcsúsztam. 

-Miért vagy ébren? Rémálmod volt? - jött közelebb, miközben átkarolta derekamat. 

-Nem dehogy! Csak felébredtem. Mióta veled alszom nem is nagyon volt álmom. - simítottam végig arcán mosolyogva. Láttam rajta, hogy kicsit megnyugodott.

-Ilyenkor inkább kelts fel, mert ha nem érzem meg, hogy üres az ágy, akkor nagyon nagyot estél volna! Legyen legalább valami hasznom itthon... - morgolódott. 

-De így legalább megint te lehettél a hősöm! - kuncogtam. Szégyenlős mosoly terült szét arcán. 

-Gyere vissza inkább az ágyba, mert túl üres nélküled! - húzott magával.

-De hát én már megkávéztam, így nem tudok majd aludni... - nyafogtam, de nem engedett el. Felpolcolta az egyik párnát, majd odaültetett és ráfeküdt a hasamra. Erős kezei újra átöleltek, én pedig boldogan kezdtem mozgatni kezeim csupasz hátán. 

-Mmmm, ez most jó... Simogatsz még így kicsit? - mormogta hasamba halkan, de pár másodperc múlva légzése egyenletessé vált és újra álomba merült. Hát akkor ennyit a pakolásról. Csak néztem a rajtam fekvő csodát és hálát adtam az égnek, hogy ő az enyém. Annyi mindenen mentünk keresztül és most már együtt élünk. Az én karjaimba alszik és ezt semmi pénzért nem adnám oda senkinek. Néha elgondolkodom, hogy mi lett volna, ha nem megyek el a turnéra és nem találkozunk. Soha nem hittem volna, hogy tudok ennyire boldog lenni. Órákig hagytam aludni, majd mikor már világos volt, finoman keltegetni kezdtem. 

-Nyuszi, ébresztő... - játszottam a hajával. - Indulnunk kell anyukádékhoz. - próbálkoztam. Belepuszilt a hasamba, majd elkezdett felfelé haladni és végül megállapodott ajkaimnál. Lelkesen viszonoztam mézédes csókját, de amikor maga alá gyűrt és áttért a nyakamra, eszembe jutott, hogy most nem érünk rá. - Kook, készülnünk kell, már apáék is biztos ébren vannak. Még egy pár puszi erejéig nem hagyta abba, de kicsivel később megtámaszkodott felettem.

-Francba ezzel az úttal, rohadtul kívánlak! - erősködött. Próbáltam visszatartani nevetésem, de nem igazán sikerült. - Hékás! Kinevet a saját barátnőm! Ezt még megbánod! - mondta, majd elkezdett csikizni. Vergődve próbáltam kiszabadulni, nem sok sikerrel. Végül mikor már nem kaptam levegőt, abbahagyta és felkelt az ágyról. - Ezt kapod, ha kinevetsz!