Kedves idegenek (JK ff.)

33. Fejezet

Reggel szörnyű fejfájásra ébredtem. Mikor kinyitottam a szememet, homályosan, de láttam, hogy a saját szobámban vagyok. Felültem és körbenéztem a szobába. Szép rend volt és a bőröndömbe már be volt pakolva mindenem, kivéve a pizsamám. Kook a fotelba ült és éppen egy pohár vizet kortyolgatott. 

-Jó reggelt! - köszönt. Kiismerhetetlen volt a hangja.

-Neked is! Tegnap nagyon sokat ittam... Nem viselkedtem nagyon gázul? - kérdeztem óvatosan.

-Nem, dehogy. 

-Minden oké? Olyan bőbeszédű vagy. Mondtam valami rosszat? - ijedtem meg.

-Rosszat nem, csak érdekeset. Beszéltem a dokival. Nem akarsz esetleg valamit elmondani? - kérdezte félelmetesen nyugodt hangon. Pontosan tudtam, hogy ilyenkor a legidegesebb. 

-Nem. - válaszoltam tömören. Fogalmam sem volt, hogy mennyit tudhat vajon. Elinát kértem, hogy ne beszéljen róla...

-Mikor akartad velem közölni, hogy kaptál egy állásajánlatot? - kérdezte. Hangjában fájdalmat éreztem. - Miért nem szóltál róla nekem egy szót se? 

-Én... Én csak nem tudtam, hogy közöljem. - hajtottam le a fejem. Elszégyelltem magam. 

-Azt hittem, hogy bízol bennem... Hogy van olyan komoly ez az egész, hogy ilyen dolgokat elmondj nekem. Persze kicsit szomorú vagyok, hogy nem mondtál rá igent, de az sokkal jobban fáj, hogy megint bezárkózol és nem osztod meg velem az életed! - emelte fel a hangját. Teljesen igaza volt.

-Megértem, hogy dühös vagy, ne haragudj! Csak annyira bizonytalan vagyok ebben az egészben. Tudom, hogy nem így kellett volna intézni... - magyarázkodtam.  

-Hát nagyon nem így kellett volna. Megbeszélhettük volna és akkor már sokkal előrébb lennénk és nem vitáznánk kora reggel!

-De ha azt mondtam volna, hogy nem biztos, hogy oda akarok költözni, akkor meg teljesen úgy jött volna ki, hogy nem akarok veled lenni! És ez nem igaz!

-Döntened kell Rose! Ha nem akarsz odaköltözni, akkor tudom, hogy félsz az egésztől és én komolyabban gondolom, mint te. Tudom, hogy csak fél éve vagyunk együtt, de nekem terveim voltak veled. És így most fogalmam sincs, hogy mit gondoljak! Csak játszol velem? - kérdezte már remegő hangon. Villámként hasított belém a tudat, hogy mennyire fél. Még rosszabbul éreztem magam. 

-Dehogyis! Szeretlek Jungkook! Nekem is ugyanolyan sokat jelentett ez a fél év, mint neked! De ez egy életre szóló döntés, amit nagyon nehéz meghoznom! Tudom, hogy hibáztam, de próbáld megérteni, kérlek... - könyörögtem neki. 

-Nekem ehhez idő kell! - mondta, majd kiviharzott a szobából. Hát persze, hogy nem telhet el sok idő veszekedés nélkül... Én voltam a ludas tudom... Valahogy helyre kell hoznom... Az idő már sürgetett és a gép is indult, ezért már nem volt esélyem elkapni Kookot. Amikor a rajongók körében álltak, láttam, hogy mosolyog, de jobban ismertem ennél. Ez nem az őszinte fülig érő Kook mosoly volt. Rettentő bűntudatom volt az egész miatt. Végig ezen járt az agyam, amíg a repülőn ültünk. Végül kiszálltunk a gépből és elindultunk a kocsik felé. Egyszer csak kaptunk egy üzenetet a menedzsertől, hogy változott a terv. A doki még a papírokat intézte, ezért engem küldött oda Sejinhez. Mikor odaértem, már neki is kezdett:

-Változtatni kellett mindenen, mert kiszagolták, hogy hol szállnánk meg. Van egy farmja a város mellett egy ismerősömnek, oda megyünk mindannyian. A következő két hetet ott töltjük, ti is gyertek oda. 

-Értem. Sejin, lehet egy kérdésem? - próbáltam meg.

-Mond!

-Lesz esetleg pár nap pihenője a fiúknak? Ha esetleg lesz, akkor szeretnék elmenni a hegyekbe kirándulni. Természetesen csak, ha elengedi Jungkookot.