Kedves idegenek (JK ff.)

39. Fejezet

Három hét telt el. Jelenleg a a kertbe üldögélek és olvasok. Nagy hosszúnak tűnt ez az időszak. Két hétig voltam kórházban a tüdőgyulladással és nagyon megküzdöttem vele, de felépültem. Viszont ott kellett ünnepelni a szülinapomat. Érdekes volt egy kórházi ágyban végigülni, ahogy apa és Lucy bohóckodott, hogy jobb kedvem legyen és élvezzem a szülinapomat. Kaptam egy pár könyvet ajándékba és apa mesélte, hogy a fiúk is felhívták, meg a doki is, hogy boldog szülinapot kívánjanak. Már az első naptól foglalkozott velem egy pszichológus, akit apáék kerestek meg. Dr. Dale minden egyes nap bejött és órákat beszélgettünk. Nagyon kedves ember és nélküle nem tudom, hol tartanék jelenleg. Rengeteget sírtam és szomorkodtam, de ő azt mondta, hogy ez is a felépülésemhez tartozik. Rávezetett arra, hogy mik voltak a problémák, amik miatt nem tudtam továbblépni és miután elismertem azokat, elindultam a javulás útján. A félelmeimmel kellett szembenéznem és egy-kettő még mindig megvan, de nagyon sokat haladtunk. Végül arra a szintre is eljutottunk, hogy egyedül képes legyek a fürdőben tartózkodni és egy kád vízben mosakodjak meg. Szörnyűségesen nehéz volt. Az elején még egy vödör víztől is irtóztam és nem voltam hajlandó a közelébe menni. Idővel viszont elmúltak az emlékképek, amiket addig a víztükörbe láttam. Az első alkalommal, amikor beültettek a kádba, Dr. Dale is beült velem és úgy beszélgettünk. Ezt még megismételtük párszor, mire egyedül is tudtam nyugodtan lenni. A medencéket még mindig messziről elkerülöm, de az biztosan így marad még hosszú ideig. A turnénak két hete vége van, lassan rendeződnek a dolgok és Elsa is hazajön. Pár napja beszéltem vele először telefonon. Furcsa volt apán, Lucyn és a dokin kívül más hangját hallani. A koreai koncertek miatt még maradnia kellett egy kis ideig, de azt mondta nagyon siet haza. Dr. Dale azt mondta, hogy fokozatosan felvehetem mindenkivel a kapcsolatot, akivel szeretném. Azt is említette, hogy ez is egy nehéz folyamat, mert bennem olyan gondolatok foganhatnak meg, hogy már nem kíváncsiak rám, vagy meguntak, ezért nagyon kell figyelnem ezekre és kizárni őket. Lassacskán visszatér minden a régi kerékvágásba. Épp becsuktam a könyvemet, amikor apa jelent meg.

-Igyál egy kicsit, ma még semmit sem vittél be a szervezetedbe! - nyomta majdnem arcomba a pohár vizet. Ebben a pár hétben hihetetlenül gondoskodó volt, egy igazi mintaapuka. Egy ideig a szobámba aludt egy matracon, hogy érezzem nem vagyok egyedül.

-Köszönöm! - vettem el a kezéből a poharat és belekortyoltam. 

-Beszéltél Elsával, hogy mikor érkezik? - ült le mellém a hintaágyra. 

-Elvileg este hatkor száll le a gép. Még nem tudja, hogy eljön-e ma, vagy pihen-e inkább és majd csak holnap jön. 

-Itt is aludhat, ha szeretne. - mosolygott. - Csak vele beszéltél telefonon?

-Igen. - válaszoltam tömören. Tudtam, hogy azt akarja kipuhatolózni, hogy Jungkookkal beszéltem-e már. Tudom, hogy hatalmas szenvedéseket okoztam neki, de egyszerűen nem voltam képes felhívni. Csomószor a kezembe volt már a telefon és csak a gombra kellett volna rányomjak, de nem ment. Nem álltam még készen rá és fogalmam sincs miért. 

-Minden nap telefonál... Megkérdezi, hogy vagy, hogy eszel-e rendesen és azt is, hogy beszélgettetek-e Tommal. - utalt a dokira. - Aggódik érted és majdnem minden esetben az lesz a vége, hogy azért tesszük le, mert már kezd elcsuklani a hangja a sírástól. Biztos nem szeretnél vele beszélni?

-Ne erőltesd rám kérlek! - álltam fel és indultam el be. Nem akartam ott maradni, mert csak nekem is jobban fájt volna. Besétáltam a nappaliba és ott folytattam az olvasgatást, amíg meg nem érkezett Dr. Dale. 

-Üdvözletem Kis hölgy! - ült le jókedvűen a kanapé melletti fotelba. - Mi újság van, hogy telt a napod? - kérdezte. Thomas Dale egy alacsony, kopaszodó, mégis hihetetlenül elegáns és határozott kisugárzású ember volt. Fekete garbója és szövetnadrágja, mindig szépen eligazgatva állt rajta és egy öreg szemüveg takarta az arcát. Apa is hozzá járt anya halála után és nagyon sokat segített a családnak. Ősz haja arra engedett következtetni, hogy jócskán túl van az ötvenen, de a mosolya olyan fiatalos volt, mint egy kamasznak. Nagyon megkedveltem és neki mindig szívesen beszéltem a gondolataimról.