A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

2.rész

Lementem a lépcsőkön, miközben barátnőim beszélgetését hallgattam. Nekem persze továbbra is csak egyetlen személy foglalt helyet a fejemben... Igen, Tom Denemről beszélek. A Nagyteremben leültem a mardekár asztalához és magam elé vettem a szokásos zabkásámat. Próbáltam enni legalább pár falatot, de valahogy egyet sem sikerült letuszkolnom a torkomon. Gondoltam hát, ha enni nem tudok, legalább iszok egy kávét, úgyis rettentő keveset aludtam.
- Üdv Grace! - szólt a hang közvetlenül mellőlem.
- Üdv Tom! - mondtam kissé fáradtan.
Ennyivel ki is merült a beszélgetésünk, ő is meg én is ettünk tovább. Egyszer csak lepattant mellé két nyávogó hangú ötödéves.
- Szijjaa Tom. Mi újság? Miért üldögélsz ilyen fertőben? Gyere inkább hozzánk, ott biztosan jobban éreznéd magad.
- Kösz, de én itt is élvezem a társaságot. Már amennyire Grace-ét lehet - mondta kifejezéstelen arccal.
Úgy éreztem közbe kell lépnem:
- Jó el lehet tűnni innen, rontsátok a levegőt inkább ott, az amúgy is romlott társaságotokban! - csattantam fel
- Lám lám, a kis szöszi életében először megszólalt - mondta a ,,vezérük" gúnyosan.
- Eddig is beszéltem, jaj ne haragudj, elfelejtettem, hogy te nem hallhattad, ahhoz túl kevés eszed van - szóltam vissza
Itt telt be a pohár. Nekem ugrott, én pedig neki. Téptem a haját, a talárját, amit csak értem. Majd a következő pillanatban Tom közénk állt.
- Hé fejezzétek be, nem kell miattam verekedni! - mondta az egoista.
- Nem veszed észre hogy ez nem rólad szól?! - üvöltöttem le a fejét. Kissé meghökkenve állt, és nézett rám, mivel én alapból igen csendes vagyok.
- Gyere velem! - mondta és a karomnál fogva húzott maga után. Egy üres terembe vezetett.
Ott bent a falhoz nyomott és mélyen a szemembe nézett.
- Na halljam, ez mégis mi volt Grace? Nem ilyennek ismertelek meg. - mondta és még közelebb hajolt. A lélegzetem is elakadt.
- Hát nem is tudom... Idegesített, hogy ott nyávogtak neked. Mintha egyesek a gondolataikban még sosem képzelték el az életüket veled - szaladt ki véletlenül a számon
- Micsoda? - vonta fel a szemöldökét.
- Semmi. - mondtam kissé megszeppenve.
- Ne nézz olyan hülyének mint azokat az ötödéveseket. - szólt rám. - Nagyon is jól hallottam mit mondtál az előbb.
- Tudod mit? Igaz amit mondtam! Igaz! Ha nem akarod ne érdekeljen, de én akkor is szeretni foglak! - mondtam ki a feltörő érzelmeimet. Az arcomat eláztatták a könnyeim. Az elkövezkezendő percek eseményeit még mindig nem fogtam fel. Ilyenkor általában jön a nagy egymásra találás, meg a happy end. Igen. A történetekben. A valóságban Tom engedett a szorításból, és kiviharzott a teremből. Ott maradtam egyedül, a földre borultam és könnyekkel áztattam a padlót.
- Most már mindegy, a kapcsolatunknak egyébként sem volt soha jövője. - gondoltam
Nem tudom mennyi idő telhetett el. Órák, percek vagy napok, mindenesetre soknak éreztem. Valószínűleg lekéstem az összes órámat és mindenki aggódva kutat utánam. Mindeközben Tom azt mondja, hogy fogalma sincs hol lehetek. Pedig nagyon jól tudja. Tudja, hogy ezen a helyen beszélt velem valószínűleg utoljára, ezért nekem ez a terem örökké fontos marad. Ahogyan ő is. Miközben ilyen megható gondolatok jártak a fejemben, nyílt az ajtó és berohant rajta Alice.
- Úristen, Gracie, tudod, hogy mióta keresünk téged? Bejártuk az egész kastélyt! Mit keresel itt? Ezt a termet már évek óta nem használja senki.
- Elrontottam, Alice. Mindent elrontottam. - mondtam és könnyeim újra utat törtek maguknak, ahogyan elkezdtem a mondatot.
- Mit rontottál el? Ha a sötét varázslatok kivédése dolgozatodat akkor nem tudom mit csinálok ve...
- Engem nem érdekel a sötét varázslatok kivédése! - háborodtam fel. - Engem csak Tom érdekel! Csak ő!
- Tudod mit? Lemegyünk a klubhelyiségbe, kényelmesen elhelyezkedsz és elmeséled, mi a bánatod.
- Rendben - egyeztem bele enyhe indulattal a hangomban.
Így is tettünk. Mindent elmeséltem Alice-nek, töviről hegyire.
- Nem rontottál el semmit. Majd lép ha akar. Csak várj.
- De már 4 éve csak várok! 3 évet vártam mire hozzám szólt. Mire észreveszi, hogy létezem, már 500 éve nem fogok élni!
- Nyugodj meg, csak idő kérdése és észreveszi, hogy ti összetartoztok.
-Nagyon remélem, mert már nagyon erősen kell ellenállnom, hogy ne ugorjak a nyakába és ne csókoljam meg - mondtam elszomorodva.
- Ja, egyébként egy csomó büntetőmunkát kaptál, mert nem voltál semmilyen órán, sajnálom. Így nem tudsz több időt fordítani Denem-re.
- Majd ő keres ha akar. Nem fogok utána úgy loholni mint eddig - jelentettem ki magabiztosan.
- Ez a beszéd, Gracie - nevetett Alice és szorosan átölelt.