A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

25. rész (különkiadás)

💚Tom Denem szemszöge💚

Egyszerűen képtelen voltam felfogni Grace viselkedését. Magába bolondít engem, én természetem ellenére nem bírok ellenállni neki, aztán pedig a hátam mögött kedvesen összemosolyog Lestrange-el. Elárultam neki a legféltettebb titkaim egyikét, ami nyilván nem egy kis dolog. De nem értem, miért pont Lestrange. Hetekkel ezelőtt mindketten megvertük őt, most pedig átpártol hozzá...

Dühösen haladtam a klubhelyiség felé, remélve, hogy messziről el tudom kerülni azt a kettőt. Lestrange-t még megértem, hiszen évek óta próbál rámászni Grace-re, de az biztos, hogy ezt nem úszhatja meg szárazon. Idegesen levágódtam a smaragdzöld fotelek egyikébe, és némán meredtem magam elé. Én nem az a típus vagyok, aki ennyiben hagy egy ilyen ügyet. Lestrange még nagyon magbánja amit tett de Grace... borzasztóan haragszok rá, ugyanakkor nem tudnék ártani neki.

Mivel a következő tanítási órámig még 2 óra  volt hátra, ami számmisztika lesz, gondoltam valamivel el kéne ütnöm az időt. Elővettem a féltve őrzött naplómat a talárom zsebéből, mivel mindig magamnál tartom. Elkezdtem gondolkodni a következő sárvérűek elleni merényleten, amelyen már hetek óta agyalok, nem sok sikerrel. Amióta magamnál tudom a naplót, minden ötletet a papírlapjaira írtam fel, nem csak ezzel kapcsolatban.

Képtelen voltam belátni, de Grace beleszőtte magát a fejembe, és nem tudtam másra gondolni. Egyfolytában csak ő járt a fejemben, és a viselkedése. A további órákon, amelyek számmisztika, rúnaismeret, és gyógynövénytan voltak, szerencsére repült az idő, és Grace csak a legutóbbin volt jelen. Néha a szemem sarkából láttam, hogy tekintetével engem fürkész, de én rá sem hederítettem. Nem bírtam elfogadni, hogy lecserélt Lestrange-re. Engem még sosem váltott le senki, és teszek róla, hogy ez így is maradjon. Tom Denemmel, azaz velem nem ajánlatos játszadozni.

Órák után örömmel vettem tudomásul, hogy kedvenc hobbimnak hódolhatok, ami nem más mint a fekete mágia alapos elemzése, és tanulmányozása rentgeteg, ismétlem, rentgeteg könyvből. A folyosón lépkedve egy nem várt személybe botlottam bele, akit mellesleg abban a pillanatban a legkevésbé akartam látni, de ha már így a karjaim közé sétált, gondoltam ellátom a baját. Lestrange-el néztem farkasszemet a folyosó közepén.

- Mi újság van, Denem? - kérdezte azzal a szokásos idegesítő vigyorral az arcán. A szemeim villámokat szórtak felé.
- Még van bátorságod ide tolni a képed és jópofizni nekem azok után, amiket ellenem követtél el? - emeltem fel a hangom, nem türtőztetve magam.
- Mit követtem el? - kérdezte hirtelen, értetlen arckifejezésre váltva. Úgy éreztem percek kérdése és holtan fog előttem heverni.
- Ugye most csak viccelsz?! - kérdeztem kínosan elnevetve magam.
Nem válaszolt, csak, mint aki nem ért semmit, széttárt karokkal rázta meg a fejét, és továbbra is engem nézett, remélve, hogy talán magyarázatot kap a hirtelen kirohanásomra.
- Elcsábítottad tőlem az egyetlen személyt akiben valaha igazán megbíztam! - üvöltöttem most már.
- Most kiről beszélsz pontosan - kérdezte tettetett higgadtsággal a hangjában. Éreztem, hogy nem tudja mire vélni, hogy letámadtam.
- Graceről, te barom! - ordítottam le a fejét, figyelmen kívül hagyva, hogy minden szem ránk szegeződik a folyosón. - Pedig ő volt az akit igazán tudtam, és tudok szeretni! - folytattam, és kínosan beletúrtam a hajamba. Magam sem hittem el a szavakat, amelyeket kimondtam. Pedig mindegyik igaz volt. Most döbbentem rá úgy igazán; szeretem Gracet. Jobban mint bárkit, vagy bármit a világon.

- Fogalmam sincs miről beszélsz, de mielőtt folytatod a dührohamod, gyere be ide - mondta, megfogta a talárom bal ujját, és behúzott a legközelebbi terembe. Még sosem jártam benne, látszólag évek óta használaton kívül volt.
Lestrange ráült az egyik padra, és szembenézett velem.
- Mostmár eldalolhatod nekem a problémád - szólalt meg elsőként.
- Láttam, Lestrange - folytattam, de látva még mindig értetlen arckifejezését, itt nem hagytam abba. - Láttam bűbájtanon.
- Mire gondolsz? - kérdezte. Már eszeveszettül idegesített, hogy úgy tesz, mint aki nem tud semmiről sem.
- Arra, hogy Grace hátrafordult hozzád, majd felfaltátok egymást a szemetekkel, és olyan kedvesen összemosolyogtatok - emlékeztem vissza a néhány órával ezelőtti eseményekre. Még a szavaim is csöpögősnek hatottak. Még most is nehezen ismerem be, de fájtak a kimondott szavak. Tényleg fájtak.

- Denem, valamit nagyon rosszul láttál - közölte velem. Pontosan tudtam mi következik most; megpróbál bemesélni nekem valami egészen hihető mesét. Csakhogy engem nem lehet ilyen könnyen átverni. Nem szólaltam meg, ezért Lestrange folytatta: - Morgan megérezte, hogy nézem, ezért hátrafordult, és én villantottam felé egy mosolyt. Ő szemforgatva visszafordult, és akkor látta meg, hogy őt nézed, és nyilván félreértetted a szituációt - magyarázta. - Azt pedig egyértelműen nem láttad, hogy miután Morgan felfogta a dolgot, lekevert nekem egy óriási pofont.

Nem tudtam mit higgyek el. Teljesen elbizonytalanodtam. Azt hittem, velem ez sosem történhet meg. Annyira abszurd volt amit Lestrange megpróbált elhitetni velem, hogy nem hittem neki.
- Ahelyett, hogy ilyen ostobaságokkal próbálsz engem megtéveszteni, menj inkább Gracehez, és folytassátok amit elkezdtetek. Engem nem érdekel. Minden jót! - köszöntem el, felálltam, és kisétáltam a helyiségből, magára hagyva Lestrange-t. Két dologban is hazudtam; az egyik, hogy nem érdekel mit csinálnak. A másik, hogy minden jót. Lestrange-nek inkább azt kívántam volna, hogy a Tiltott Rengetegben bolyongva véletlenül belebotoljon egy több száz személyes vérfarkas falkába, szétmarcangolják, aztán thesztrálok csapata agyontapossa a testéből még megmaradt húscafatokat. Talán egyszer majd valóra váltom ezt az ötletet.