A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

11. rész

Leguggoltam, és befogtam a számat, remélve, hogy nem fedeznek fel a sarok mögött. Nem tudtam felfedni a két professzor kilétét, ugyanis a szájról olvasásban, és hangfelismerésben a teljesítményem egyenlő egy csirkéjével. Ezzel ellenben Tom nagy mestere az ilyesmiknek...

- Attól tartok, hogy be kell látnunk - szólalt meg elsőnek az egyik professzor, azt hiszem a bal oldali.
- Valóban, a legenda megvalósulni látszik - válaszolta a másik.
- Feltéve, hogy igazak a feltételezéseink, az elkövető diákot az eltanácsolás büntetése fogja sújtani.
- Ha az elmúlt közel 1000 évben nem volt erre példa, nem értem, hogy miért pont most történik ez...
- Talán az a bizonyos diák olyan felmenőkkel rendelkezik, akik nem ebbe a boszorkány és varázslóképző szakiskolába jártak - vetette fel az elméletét az egyik professzor, miközben talárja már szinte súrolta a karomat.

Elkezdtem hangtalanul hátrafelé lépdelni, de pontosan tudtam, hogy a beszélgetésük végén két opció közül választhatnak; vagy elindulnak a sarkon túli folyosón, vagy másik irányba, azaz felém. Az utóbbi esetben meg kéne magyaráznom a késői mászkálást, és egyebeket... például, hogy mit hallottam a beszélgetésükből, ami valljuk be, azért nem egy sima beszélgetés, amit nyilvánosságra tudnának hozni.

- Egy biztos, ha ez így folytatódik, akkor nem jósolok nagy jövőt az iskolának - folytatták privát beszélgetésüket.
Egyre csak gyorsabban hátráltam, de a 16. lépésnél háttal nekiütköztem valaminek, mire a lélegzetem elakadt. Most jönne, hogy Tom volt ott, és együtt hallgattuk végig az egészet... Aha, pontosan így lett volna, bármelyik könyvben. Csakhogy ez a valóság, és éppen szökésben voltam.

Riadtan hátrafordultam, és szemben találtam magam Lestrange-el. A látványától hihetetlenül ,,feldobódtam". Azt nem tudtam, hogy mi a francot keres itt ilyenkor, tekintve, hogy a klubhelyiségünkbe tartva nem kerülhetett a kastély egyik teljesen máshol lévő szegletébe.

Kaján vigyorral az arcán megpróbált közelebb húzni magához, mire két kis kezem egyikével lekevertem neki egy csattanós pofont. Látszott rajta, hogy ez meglepte, ugyanis engem az iskola háromnegyede egy kedves, védtelen, ártatlan kislánynak képzel. A maradék negyede mardekáros...

Ha kell, tudok ugrani, és a saját magam védelmére tudok kelni. Kívülről báránykának néznek, a következő pillanatban pedig borzalmas kínok között megismerik a valódi énem. Az én esetemben a látszat nagyot csal. A kedves arc, alacsony termet, hosszú szőke haj mögött lakozik egy kegyetlenebb, és valósabb személyiség, azaz én. A valódi énem.

A jól megérdemelt pofonja után dramatikusan az arcához kapott a kezével.
- Ezt miért kaptam? - kérdezte továbbra is pislogás nélkül rám meredve.
- Csakhogy tudd, hogy pontosan hol a helyed - válaszoltam meg a kérdését.
- Na és hol a helyem? - kérdezte, és leengedte a karját maga mellé.
- A lábaim előtt heverve - oltottam le egy pillanat alatt, és kikerülve elindultam a folyosó túlsó fele felé.

Örömmel szemügyre vettem volna a meglepődést az arcán, de nem néztem hátra.
Léptek monoton hangja zengett fel mögöttem. Azonnal tudtam, hogy utánam jön. Ha elfutottam volna, bizonyítottam volna a félelmemet iránta. Mar pedig az nem létezik. Megtorpantam, mert le akartam rendezni a ,,nem érdekelsz Lestrange, húzz a francba" ügyet. Hátrafordultam, mire ő a nsgy rohanás közepette kis híján rám esett.
- Lestrange, hagyj békén, ha Tom múltkori esete nem lett volna elegendő, én is megismételhetem - fenyegettem meg, és a talárom zsebéből előhúztam a pálcámat.

Rászegeztem a homlokára a pálcát, mire ő ijedten a szemembe fúrta a tekintetét.
- Nem mered - provokált tovább, mire megelégeltem a stílusát, ezért hát visszavágtam.
- Petrificus totalus! - kiáltottam egy kisebb pálcamozdulat kíséretében. Lestrange tekintete üvegessé vált, és sóbálványként dőlt hanyatt a kőpadlóra.
- Nem merem, igaz? - kérdeztem fölé lépve, nem kevés gúnnyal a hangomban. Amekkorát csak bírtam, belerúgtam először az arcába, azután a gyomrába. Ott hagytam őt a folyosón feküdve mereven, és boldogan elindultam a klubhelyiségbe. Egy álmom vált valóra azzal, hogy végre elintézhettem Lestranget.