A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

9. rész

December 25. A karácsonyi bál napja, és életem egyik legmeghatározóbb pontja.

Reggel felkeltem, vagyis inkább kipattantam az ágyból, és lementem a klubhelyiségbe. Ott találtam Tomot, aki egy halom könyv közepén ült, és belemerült az egyikbe.
- Jó reggelt - köszöntem neki, mire felnézett rám csillogó szürke szemeivel.
- Jó reggelt - válaszolta kissé mogorván, amit nem tudtam, hová tenni. Ismerve Tomot, ha rákérdeztem volna, akkor lefejezett volna, szóval inkább csendben maradtam.

Elindultam a nagyterem felé reggelizni, egyedül. A szokásos sugdolózás fogadott, mikor beléptem. A tekintetek szinte égették a hátam közepét, ahogyan a helyemre vonultam. Tom még nem volt a szokásos helyén, mellettem, mivel az imént futottam össze vele a klubhelyiségben. Szokásosan zabkását vettem magam elé, és lassan elkezdtem megeszegetni. Vártam Tomra, de nem jött.
Nem! Ezentúl nem fogok nyálcsorgatva loholni Tom után, mint a többiek. Én más vagyok.

Nem jött el, de elhatároztam, hogy engem ez hidegen fog hagyni. Azt csinál, amit akar, ahogyan én is. Mindketten szabad életet élünk, nem fogok a nyakán lógni, ahogyan ő sem az enyémen. Ha eljön a bálba eljön, ha meg nem, akkor jól érzem magam egyedül. Rájöttem, hogy ez a gondolkodásmód helyesebb lesz a kapcsolatunkra, és magunkra nézve is.

A bál este 8-kor vette kezdetét, ezért 5 órakor elkezdtem készülődni. A ruhámat a szüleim a kérésemre elküldték nekem a család baglyával. Egy méregzöld selyemruhát választottam, ami csipkés, szűk felső résszel rendelkezik, földig érő szoknya része pedig kissé bővebb.

Grace ruhája:

Derékig érő szőke hajamat kontyba fogtam, arcomat pedig természetesen hagytam, mivel mindenki eredeti állapotában a legszebb.

Grace haja:

Felhúztam egy fehér magassarkú cipőt, és mire végeztem, már nyolcat ütött az óra. Lementem a klubhelyiségbe, hátha kedves partnerem megtisztel a jelenlétével. Nem kellett csalódnom, ugyanis Tom ott ült a kandalló előtt, feltehetőleg engem várt. Egy bézs zakót viselt, alatta pedig egy egyszerű fehér inget. Haja elegánsan hátra volt fésülve, fekete tincsei nem lógtak az arcába, mint az átlagos napokon.

Tom Denem a bál estéjén:

Mikor megpillantott, felállt a fotelből, hozzám lépett, és átölelte a derekam. Tartva magam a korábbi fogadalmaimhoz, nem viszonoztam az ölelést, csak álltam kemény tekintetét.
- Miből gondolod, hogy elmegyek veled a bálba? -kérdeztem felvont szemöldökkel. Tom leengedte karjait a derekamról, de távolabb nem lépett. Felnéztem az arcára. Egy fejjel egészen biztosan magasabb volt nálam.
- Abból, hogy bolondulsz értem - mondta ki egoista vigyorral a fején.
- Én egyáltalán nem bolondulok érted! - vágtam rá feldühödve.
- Talán belenézzek a kis fejecskédbe, és derítsem ki az igazi véleményed? - kérdezte.
- Tudtam, hogy ezt csinálod! - kiáltottam. - Nem bízol bennem, vagy mi? - kérdeztem.
- Senkiben nem lehet teljesen megbízni. Mindenkinek vannak sötét titkai - mondta higgadtan, végig a szemembe nézve.
- Ja, így már mindjárt más - vontam meg a vállam. - Köszönöm, hogy rávilágítottál arra, hogy én egy érzéketlen, sötét lélek vagyok, pont olyan mint te - böktem meg a mutatóujjammal a mellkasát.
- Nem titkolom, hogy ki vagyok - vonta meg a vállát.
- Hihetetlen vagy - néztem rá elképedve.
- Ezt eddig is tudtuk -mondta beképzelten.
- Húzz el a rohadt bálba, és válogass a nyálcsorgató banda tagjai közül! - vágtam hozzá a sértést, ami szemmel láthatóan lepergett róla.
Nem válaszolt semmit, csak elindult, gondolom a bál felé.

Nem arról van szó, hogy nem szeretem őt, ő az életem egyik értelme, de meg kell tanulnia, hogy engem nem ugráltathat kedve szerint, mert én nem vagyok olyan mint a többi lány. Meg kell értenie, hogy én nem borulok a lábai elé.

Leültem a fotelbe, és csak gondolkodtam; gondolkodtam a kapcsolatunkról, arról, hogy mi lenne, ha Alice most itt lehetne. Egészen biztosan vigaszt nyújtana. Gondolkodtam Tom jelenlegi tartózkodási helyéről, amit nem ismertem pontosan.

A monoton csendet léptek hangjai törték meg; valaki közeledett. Tom alakja rajzolódott ki a félhomályban. Nem tudom, hogy mit keresett ott, miért jött vissza.

Egyenesen felém jött, de nem szólt egy szót sem. Mikor mellém lépett, hirtelen felkapott, és elkezdett cipelni valamerre, amit már nem hagyhattam szó nélkül.
- Hé, hová viszel? - néztem mélyen a szemeibe, értetlenül.
- Tudom, hogy nem akartad kimutatni, de vártad a bált. Nem fogom hagyni, hogy kihagyd - válaszolta, mire halványan elmosolyodtam. A nagyterem előtt lerakott és velem szemben megállt.
- Gyönyörű vagy - mondta, majd egy elkószált hajtincset a fülem mögé tűrt.
- Én nem olvadok el minden egyes mondatod hallatán - néztem rá. - Nem vagyok olyan mint a legtöbb lány, aki rád néz.
- Tudom, hogy nem vagy olyan - vágta rá. - Ha ugyanolyan lennél, akkor nem kellenél nekem - mondta. - 4 évfolyamból minden egyes boszorkány bepróbálkozott már nálam. De te nem. Nem erőltetted a dolgot, csak élted tovább az életed, az érzéseiddel együtt. A többiek nem bírták türtőztetni magukat, de neked sikerült elrejtened előlem az érzelmeidet. Ez nagyon megfogott benned.