A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

50. rész

Hétvége volt ugyan, mégis szerettem volna ezt a napot tanulással tölteni, mivel az elmúlt napokban néhány tantárggyal elmaradtam. Miután Tom-tól sikerült elszakadnom, elindultam a könyvtárba. Lépteim monoton zúgással törték meg a délelőtti csendet, amely kiült a folyosókra. Mióta Tom decemberben akcióba lendült, valahogy eltűnt az önfeledt vidámság a kastély falai közül, s néha még a hangok is. Néha már belegondoltam a dolog súlyosságába, amelyeket elkövetett, és amikben én is nyakig benne vagyok. De ez van, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni.

Egy kissé elzárt sarokban lévő asztalhoz huppantam le, és a magammal hozott hosszú papírtekercset kis erőlködés árán ugyan, de sikerült kiterítenem. Egy sóhaj kíséretében jeleztem önmagamnak, hogy ideje belevágni. Az átváltoztatástannal kezdtem, amely valljuk be, sosem tartozott a kedvenceim közé, ezt jelezte hogy sosem származtak belőle fényes eredményeim. Egy négyoldalas házidolgozatot kellett írnom, a varangyosbéka fiolává varázsolásának folyamatáról. Igyekeztem minél bővebben kifejteni a tudásom segítségével, mikor azonban elakadtamn 2 és fél oldalnál, feltápászkodtam a helyemről, és a legközelebbi könyvespolchoz léptem. Rajtam kívül senki sem volt a helyiségben, így önfeledten tudtam kutakodni a varázskönyvek között. Ujjaim végigfuttattam a polcokon elhelyezkedő könyvek gerincén, majd kezem megállapodott egy felett, amely a ,, Varázslatos lények, és tárggyakká változtatásuk " címre hallgatott. Kihúztam a helyéről, és oldalait fellapozva vettem szemügyre a tartalmát. A 183. fejezetben meg is találtam amit kerestem.

Letettem a könyvet az asztalra, amelynél eddig ültem, majd egyszer csak mocorgásra, és suttogásra lettem figyelmes, amely egészen távolról jött. Ki lennék én, ha nem keltette volna fel azonnal az érdeklődésemet?  A könyvespolcok között kezdtem közelíteni a rejtélyes hangok irányába, amelyeket egyre csak hangosabban, és tisztábban hallottam. Egészen addig mentem, míg végül megpillantottam a hangok gazdáit; Lestrange, és Dolohov voltak az egyik hatalmas polcnak támaszkodva, és mint hallottam, érdekes dolgokról beszélgettek;
- De mi van ha tévedünk? Ha az átok ránk pattan vissza? - kérdezte Lestrange.
- Nem tévedünk, ebben biztos lehetsz. A minap láttam bemenni Denem-et a harmadik emeleti lánymosdóba, méghozzá a Morgan lány társaságában. Azonnal észrevettem, hogy itt valami bűzlik. Odaosontam az ajtóhoz, majd miután résnyire kinyitottam és szemügyre vettem a bent történő dolgokat, nem hittem a szememnek; Denem az egyik csapnál állva sziszegett. Először azt hittem megbolondult, aztán eszembe jutott, amit egyszer apám mesélt, még évekkel ezelőtt; A hírhedt Titkok Kamrájának feltárásához szükséges 2 dolog. Az egyik, hogy beszélj párszaszóul, amely a kígyók nyelve. A másik, hogy neked kell lenned Mardekár Malazár utódjának, mivel a lent lakozó szörnyeteg csak az ő szavára hajlandó hallgatni. Miután Denem elsuttogta azokat a rendkívül furcsa szavakat, a csap mozogni kezdett, és pillanatokon belül egy alagút tárult kettejük elé, amelybe beleugrottak - sorolta Dolohov az információkat, mire nekem megfagyott a vér az ereimben, és egész testem remegni kezdett. De még mielőtt a rémületen kívül más is eszembe juthatott volna, Dolohov folytatta:
- Ha mindezt elmondjuk Dippet-nek is...
- Morgan-t és Denem-et eltanácsolják, és nem fogják többé a katélybeli levegőt rontani - fejezte be helyette Lestrange, csillogó szemekkel. Ó, hogy én mennyire gyűlölöm.
- Pontosan - helyeselt Dolohov, megvillantva gonosz vigyorát, amely leegtöbbször csak szánalmat ébresztett bennem, most azonban félelmet és pánikot egyaránt.
- De mi lesz, ha netán ezek az információk hamisak, és kiderült hogy tévesen informáltad Dippet-et?
- Ugyan, Dippet a maga együgyűségével azonnal megbocsájtana nekünk, és élnénk tovább az életünket - legyintett a sötét hajú fiú. - Na és, hogy haladsz Morgan-el?
- Reménytelen eset. Mikor végre sikerülne az ujjam köré csavarni, megjelenik Denem és eltöri az orrom. Sőt, volt már hogy szó szerint ez történt - tűnődött el Lestrange, majd reménytelenül megrázta a fejét.
- Hát igen, vagy Denem lohol folyton Morgan nyomában, vagy Morgan logol folyton Denem nyomában. Egyik sem szerencsés eset.
- Te nem gondolod furának, hogy mióta az áldozatok száma nőni kezdett, úgy tapadtak ők is egymáshoz? - kérdezte Lestrange. Vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak oda rögtön közéjük, és ne öljem meg mindkettejüket.

Inkább gyorsan visszafutottam az eldugott kis asztalhoz, amelynél eddig ültem, és felkapva a dolgaimat igyekeztem magam mögött hagyni a könyvtárat mihamarabb, és szólni Tom-nak a veszélyről. A folyosókon mindenki furcsán méregetett. Nem is csodálom, ugyanis egyik kezemben a papírtekerccsel, amelyet nem volt időm összegöngyölni, a másikban pedig egy emberméretű könyvvel rohantam, miközben a fulladás szélén álltam. Tom nem volt sem a klubhelyiségben, sem a folyosók egyikében, sem a Nagyteremben. Pontosan tudtam hol lehet, de jelen esetben a kockázat borzasztó nagy lenne. Nem mehettem le. Feleslegesen kutakodtam volna utána tovább, így felmentem a hálókörletbe, és a szobámba benyitva tudatosítottam, hogy szerencsére egyedül vagyok. Gondolkodás nélkül odaléptem a szekrényemhez, majd a középső fiókot kihúzva vettem ki a legközelebbi könyvet. Fellapoztam, és az egyik oldala sarkát letéptem. Ráfirkantottam néhány szót, és újra futásnak eredtem. A klubhelyiség másik irányába indultam el, amerre még sohasem jártam. Pontosan tudtam, hogy melyik Tom szobája, mivel párszor már említette szóváltásaink során. Lassan lenyomtam a kilincset, nála azonban nem kellett attól félnem, hogy társaságom akad, mivel Tom egyedül lakott abban a szobában.

Bevallom, életemben nem láttam még annál komorabb és ridegebb helyiséget, mint ami akkor tárult elém; A falak egytől egyik feketében pompáztak, amely csak még nyomottabbá tette az egész összhatást. A sötét falakra mindenféle régi újságcikkek voltak ragasztva, és érdekes módon mindegyiknek a sötét mágiához volt köze. Odaléptem a gondosan bevetett ágyhoz, és letettem rá a kis cetlit, amelyet eddig a kezemben szorongattam. Reméltem, hogy Tom minél hamarabb visszatér a szobájába, és elolvassa az üzenetet, amelyen mindössze ennyi állt:
,, Este hatkor a csillagvizsgáló toronyban. Ne késs el, fontos "