A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

15. rész (különkiadás)

💚Tom Denem szemszöge💚

Idegesen becsaptam magam mögött az ajtót, és mélyen Grace szemébe néztem. Tudtam, hogy magyarázatot vár tőlem. Ha nem róla lett volna szó, eszembe sem jutott volna magyarázkodni. Egyre szokatlanabb dolgokat és érzéseket vált ki belőlem ez a lány. Mindig is azon a véleményen voltam, hogy a szeretet elgyengít, ezért ezidáig csak a mágiának szenteltem minden időmet.

- Kezdd - nézett rám kemény tekintetével.
- Nézd Grace, nem akarok magyarázkodni, csak beavatni téged a részletekbe - dőltem neki a falnak, és csak néztem őt, ahogyan a düh még halványan mindig parázslott kék szemeiben.
- Oh tényleg? - kérdezte gúnyosan. - Kérlek avass be - mért végig lenézően.
- Tavaly elkezdtem nyomozni a felmenőim után, mert ugye fogalmam sem volt kik a szüleim vagy rokonaim. Rátaláltam, hogy a Gomold család legifjabb leszármazottja vagyok. A Gomoldok ősei után is kutattam éjjel nappal, míg végül rábukkantam egy meglepő dologra; Mardekár Malazárig visszavezethető a családfa. A Titkok Kamrájának legendája minden egyes Gomoldokról szóló könyvben szembejött, szóval a részletekkel tisztában voltam. Azután hatodéves lettem, és újra kezdhettem a kutatást. Végül rátaláltam a Kamra bejáratára, és nem volt mit tenni, lementem. Szinte ösztönösen formálódtak bennem a szavak párszaszóul. Lent folyamatosan sziszegtem, nem tudtam abbahagyni, míg végül előkúszott a baziliszkusz. Tudod mi az? - kérdeztem hadarva.
- Nem - válaszolta elképedten, és a padlót tanulmányozta.
- Egy kígyófajta, amely a pillantásával képes ölni. Aki a szemébe néz, azonnal meghal - magyaráztam.
- Aha - motyogta továbbra is a kőpadlót pásztázva.
- Azutan kiengedtem, azzal a parancsal, hogy gyilkoljon, de csak sárvérű diákokat. Egy napon Alice barántnőd a folyosón kóvájgott, a baziliszkusz pedig éppen arra kereste áldozatait.
- Akkor Alice halott? - kérdezte, tekintete rémületet és dühöt sugárzott.
- Nem, mert Alice éppen a folyosón kószált, amikor maga mögött meglátta a baziliszkuszt - meséltem.
- És az a sárvérű griffendéles? - érdeklődött még mindig lesokkolva.
- Az a szerencsétlen egy tükörben látta meg maga mögött a baziliszkuszt - válaszoltam. - Pedig a tervben nem csak a kővé dermesztése szerepelt - tűnődtem.
- Mennem kell - állt fel hirtelen, és elindult a terem ajtaja felé. Nem tartottam vissza. Maga után becsapva az ajtót kisuhant rajta.

Nem igazán éreztem hibásnak magam bármiért is, hiszen csak a kötelességemet csináltam, folytattam nemes őseim rég elkezdett munkáját. A Roxfort egyszer még hálás lesz nekem a mocskos sárvérűek kiirtásáért.