A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

46. rész

Egy hétig lábadoztam a gyengélkedőn, ugyanis néhány nap alatt nem sikerült kihevernem a történteket. Bármilyen szó, ami kapcsolódott a megrázó eseményekhez, azonnali ájulást váltott ki bennem. Titkon vártam Tom felbukkanását, bár tudtam, hogy ez esetben öntudatlanul véget vetnék a kapcsolatunknak. Tudván, hogy a húgom mindössze pár méterre fekszik tőlem, elfogott egyfajta tehetetlenség-érzés, némi veszteség-érzéssel keveredve.

Péntek este, még ha sok győzködés árán is, de az ápolónő elengedett a gyengélkedőről, mindössze néhány nap pihenés kellett megígérnem neki. Kívül ragyogva, belül összetörve álltam fel a gyengélkedői ágy széléről, és ahhoz a bizonyos fekvőhelyhez érve megtorpantam. Végigsimítottam a fémkeretet, pillantásomat azonban képtelen voltam rávetni. Azonnali visszaesést eredményezett volna. Féltem attól, ami az elkövetkezendő napokban, hetekben várt rám. Féltem a magánytól, az összeroppanástól, a folyosókon kúszó-mászó baziliszkusztól, amely mint kiderült, nem nagyon válogat áldozatai között, így simán lehetek én is a következő. De legfőképpen a Tom-al való első szóváltás borította el az agyam. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Ha ő nincs, az életem fele teljes lenne, a másik viszont teljesen üres. Ott lenne nekem Emmeline, Alice, aki jobb esetben nem használt volna ki Tom létezése nélkül, nem hordoznék egy életbevágó titkok magamban, a többi diák pedig nem gyilkolna meg szimpla tekintetekkel. Nem lenne azonban aki kiállna mellettem Lestrange-el szemben, nem tudnék soha világot nem látó fontos titkokat, nem lenne kit szeretnem. Nem ismerném a másik felem.

A klubhelyiségbe belépve az a bizonyos beszélgetés hamarabb bekövetkezett, mint gondoltam volna. Tom ott ült a kandalló előtt, egy könyvvel a kezében, érkezésemre azonban felkapta a fejét. Az egész testem kővé vált, képtelen voltam vissza, vagy előre lépni. Felállt, mire a beszélgetés elkerülése érdekében végre erőt vettem magamon, és gyors léptekkel a hálótermek felé vettem az irányt. Próbáltam minél nagyobb ívben elkerülni, azonban még ez is kevésnek bizonyult; egy óvatlan pillanatban elkapta a karom, és egyetlen rántás kíséretében azonnal szemben találtam magam vele. Ráadásként közelebb volt arcunk egymáshoz, mint azt előre gondoltam volna. Forró leheletét a bőrömön éreztem, levendula illata körbejárta a helyiséget, szürke tekintete pedig beleégett az emlékezetembe. Igyekeztem nem összerogyni ennek a hármasnak összhatásától, ami nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltam.
- Tudod, hogy nem én parancsoltam - suttogta a nyakamba, én pedig összrezzentem a gyengédségétől. Tom még soha sem volt hozzám ilyen, mint akkor, ott, a klubhelyiség falai közt. Egész testéből áradt felém a törődés, és a megnyugtatás. Felemelve a fejem egyenesen a szemébe néztem, amelyben tükröződött a megbánás, én legbelül azonban tisztában voltam vele, hogy Tom-nál nem létezik olyan, hogy sajnálat. Még ha minden erejével próbálja is elhitetni velem, én tudom az igazságot. A megbánás olyan, mint egy bátorító mosoly; ha őszinte, képes meggyőzni, ha erőltetett, akkor viszont üvölt róla a sivárság.
Egy pillanatra úgy éreztem, hogy elgyengülök, aztán arra gondoltam, ami a húgommal történt részben az ő hibájából, és azonnal visszatért az erőm.
- Tudod, hogy nem hiszem el - válaszoltam lehunyt szemmel, ügyelve, hogy némi megvetést, és gúnyt ki lehessen venni a hangszínemből. Erre a mondatra elkapta fejét a vállam felől, majd gyengéden az állam alá nyúlt, és egy hirtelen mozdulattal sikerült rákényszerítenie, hogy a szemébe nézzek.
- Azt hiszel amit akarsz, de tudom, hogy legbelül pontosan tudod, hogy igazam van! - mondta kissé összehúzott tekintettel vizslatva az arcomat, lesve a reakcióimat.
- Adhatok egy tanácsot? - kérdeztem tettetett, széles mosolyra húzva számat.
Tom nem válaszolt, amivel egyenes utat adott nekem a megalázásához. Legalábbis kísérletekhez.
- Uszítsd magadra a lent lapuló kígyót! Akkor végre mindenkit elvehetsz tőlem!
Arcom két tenyere közé fogta.
- Grace, nézd. Ha az utóbbi lenne a célom, már rég megtettem volna. Ennyi idő után tudatában lehetnél, hogy én e téren nem ismerek lehetetlent.