A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

53. rész

Lestrange egyetlen szóval újra rámszórta a Cruciatust, én pedig újra kínok közt kezdtem vergődni a padlón. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el közben, teljesen elvesztettem az időérzékelésemet.

Csak arra emlékszek, hogy homályosan láttam, mikor újra magamhoz tértem. Már a saját szobámban feküdtem, nem abban, amelyikbe Lestrange taszigált be. Lassan felemeltem fejem a padlóról, és ,,hatalmas örömmel" vettem tudomásul, hogy minden egyes porcikám közel áll a teljes széthasadáshoz. Szerettem volna felállni, és befeküdni a saját ágyamba, de a fájdalom, ami átjárta a testem meggátolt. Végül 5 kínkeserves próbálkozás után sikerült elvonszolnom magam az ágyig, amelyen egy tépett szélű cetlit találtam. Mindössze néhány fenyegető sor volt ráfirkantva:

,, Amennyiben bárkinek egy szót is szólsz a ma este történtekről, garantálom, hogy legközelebb nem úszod meg ennyivel. "

Lestrange

Kissé rémült tekintettel dőltem hátra a kényelmes ágyon. Nem tartozott szokásaim közé megijedni holmi szerencsétlen idiótáktól, most mégis sikerült. Éveken át csináltam hülyét Lestrange-ből szinte minden nap, és úgy néz ki, most meg akarja bosszulni. Kár, hogy én ezt nem fogom neki hagyni.

A cetlit összegyűrtem, és a helyiség sarkában lévő szemeteskukába hajítottam, egyenesen beletalálva. Alice-nek nyoma sem volt, az ágya bevetetlenül álldogállt a szoba közepén. Ezt azonban nem igazán bántam.

Reggel hangos veszekedésfoszlányokra keltem, amelyek beszűrődtek még a csukott ajtón is. Nem tudtam pontosan kivenni, hogy kiktől származnak a hangok, így utána néztem. A szobából kilépve még semmi szokatlant nem tapasztaltam, így távolabb merészkedtem. A klubhelyiségben Tom, Dolohov, és Lestrange álltak, és ahogy láttam, nagyon közel álltak ahhoz, hogy egymás fejét leválasszák a testétől.
- Denem, most túl messzire mentél, ezt már nem tűrhetjük! - fogta a fejét Dolohov, és kissé felemelte a hangját.
- Amennyiben nem akarjátok, hogy ti is pont úgy végezzétek, hallgattok, még az életetek árán is. Az a nyamvadt Bletchley igazán megérdemelte, amit kapott. - mondta Tom nyugodtan az arcukba, és higgadtan helyet foglalt az egyik smaragdzöld fotelben. Itt már erősen felkeltette a figyelmem a dolog.
- Figyelj, Denem, ha ezt folytatod, és tovább gyilkolászod fejvesztve a Roxfort diákjait, ráadásul nem is a sárvérűeket, még a végén az egész iskola megszűnik létezni, és ahogy hallottuk, ez bármikor be is következhet.
- Majd szólok, ha bármi közötök is lesz a dolgaimhoz, addig viszont nem vagyok hajlandó rátok pazarolni az időmet. - védte ki Tom továbbra is higgadt arccal, és kifejezéstelen tekintettel az őt ért támadásokat.
- Így is játszhatunk. - lépett közelebb hozzá Lestrange. - Ha nem vagy hajlandó abbahagyni ezt az értelmetlen kis játékot, amit mindnyájunkkal űzöl, azt a kis barátnőcskéd torka fogja bánni. - mosolygott gonoszul Lestrange, bennem pedig megállt az ütő.

A fiú rátapintott Tom nyengéjére, ugyanis abban a pillanatban, ahogy ezeket a szavakat kimondta, az orrát érte egy határozott, ugyanakkor erőteljes ütés, amelyet még nagyjából 100 másik követett. Tom a földön fekvő, vérben úszó Lestrange-t püfölte továbbra is minden erejéből, egészen addig, míg Dolohov szét nem választotta őket.
- Ha megpróbálod őt belekeverni, vagy akár csak egy ujjal is hozzáérsz, olyan kínok között foglak megölni, amilyeneket el sem tudsz képzelni! - ordította Tom.
- Ehhez már túl késő! - kiáltotta vissza Lestrange, vérző orrát tapogatva. Azóta sem tudom feldolgozni, hogy Lestrange akkor ennyire ostoba volt.
- Miről beszélsz? Mit műveltél vele? - kiabálta Tom, kitépve magát Dolohov szorításából.
Tudtam, hogy ezzel végleg kiütötte a mércét nála, mégis csak álltam ott, és meredten bámultam őket.

Tom egy szempillantás alatt újra a fekvő Lestrange felett, ezúttal viszont minden erejével püfölte őt.
Ekkor már nem bírtam tovább, hiába sodort Lestrange halálközeli állapotba, emiatt Tom-ot csapnák ki a Roxfortból, és Lestrange úszná meg szárazon.

Lerohantam a lépcsőn, és odasiettem Tom mellé, mivel pedig nem számított rám, karját megragadva könnyedén le tudtam rántani az alatta fekvő Lestrange-ről. Mellé térdelve arcát két kezem közé vettem, és mélyen a szemébe néztem.
- Hagyd abba. Nem ér ennyit. - suttogtam egy kis megnyugvást sugározva felé. Meg sem várva a válaszát Lestrange irányába léptem, és egy gyors mozdulattal előkaptam a pálcámat. A Tom-tól tanult néhány gyógyító-bűbáj közül kezdtem mormolni néhányat, és figyeltem, ahogy a vér lassan visszaszivárog a feltépett sebekbe a testén, a sebek pedig beforrnak. Nem tartott túl sokáig a folyamat, és Lestrange már újra ép volt.
- Ne hidd, hogy a te érdekedben cselekedtem. Mindössze azért csináltam mindezt, hogy Tom-ot ne tanácsolják el. Ha bárkinek is szólsz ezekről a történtekről, ahogy Tom is mondta, a legborzasztóbb kínok közt fogunk véget vetni az életednek. - néztem rá fenyegetően, összehúzott szemekkel. - Ugyanez vonatkozik rád is! - böktem a tétlenül álló Dolohov felé.