A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

3.rész

A saját verejtékemben úszva ébredtem. A szívem vadul kalapált, a hajam pedig nyirkosan tapadt a tarkómra. A szokásos álom gyötört, mint minden héten. A tegnapi események után lehetetlenségnek tűnt, hogy visszaaludjak, ezért szokásomhoz híven, nem törődve azzal, hogy a nap folyamán kialvatlanul kell végig ülnöm az órákat, lementem a klubhelyiségbe. Magammal vittem kedvenc könyvemet is, gondoltam majd azt bújom ameddig el nem álmosodok.
- Mit keresel itt hajnali fél 4-kor? - kérdezte mögöttem egy hang, mire összerezzentem.
Megfordultam, és ott állt előttem Tom Denem. Azt hittem szívrohamot kaptam, annyira megijedtem.
- Nem tudok aludni. - válaszoltam higgadtan. Legalábbis próbáltam.
- Úgy hallom nyugtalan vagy. Miért? - kérdezte gyanakvóan, egyre közelebb lépve hozzám.
- Nem vagyok nyugtalan - hazudtam, bár mint kiderült, nem túl meggyőzően.
- Ja persze, meg nem vagy totál belém esve - mondta, mire kishíján újra szívrohamot kaptam.
- Honnan veszed ezt? - kérdeztem, bár visszagondolva elég nagy hülyeség volt.
- Te magad mondtad - válaszolt kifejezéstelen arccal, és leült mellém egy fotelbe, mire ösztönösen felpattantam a helyemről, azzal a szándékkal, hogy visszafeküdjek az ágyamba.
- Ne menj, maradj még, beszélni akarok veled. - mondta, mire én úgy éreztem, hogy el fogok ájulni. Lassan visszaereszkedtem mellé a fotelbe.
- Szóval, mióta tart? - kérdezte, szinte idegesítően nyugodtan.
- Micsoda? - kérdeztem vissza mintha nem tudnám pontosan mire is kérdez rá.
- Ne tettesd magad, Grace. Túl jól ismerlek.
- Nem Tom, te egyáltalán nem ismersz engem. - mondtam, mire könny szökött a szemembe.
- Bebizonyítsam? - kérdezte, és közelebb hajolt hozzám.
- Bizonyítsd. - mondtam, és ismét rámtört az eszméletvesztés érzése. De ez amolyan kellemes érzés volt.
- Megtehetem, de ahogy látom, a jelenlegi állapotodból ítélve magas az elhalálozás esélye - mondta, és államnál fogva kényszerített, hogy a szemébe nézzek. 

- Bizonyítsd. - ismételtem meg magam. Azt hiszem, ez volt életem legmeghatározóbb mondata.

Még közelebb hajolt hozzám, és mire lehunytam szemeim, ajkait már számon éreztem. Még a jól ismert álmomban sem volt ennyire szenvedélyes A kezeimet átkulcsoltam a nyaka körül, ő pedig kezeit a derekam köré fonta. A szerelmem iránta kiteljesedni látszott.

Reggel arra ébredtem, hogy ugyanabban a fotelben fekszünk mindketten. Én a mellkasán feküdtem, ő pedig szorosan átölelt. Szerencsére még senki nem volt ébren. Megpróbáltam észrevétlenül felkelni, hogy elkezdhessek készülődni.
- Ne menj sehová! - szólalt meg szinte suttogva. - Maradj mellettem.

Gondoltam hát, majd gyorsan elkészülök. Visszafeküdtem mellé, mire kinyitott szürke szemeit, és mélyen tekintetembe fúrta őket.
- Jó reggelt Grace. - mondta, és fölém hajolva újra megcsókolt, a tegnap este emlékére. Nem hagyott szóhoz jutni, így én nem kívántam neki jó reggelt.

Felszaladtam a szobánkba, és szerencsére még mindenki aludt. Nem szívesen szakadtam el Tom-tól, de ma muszáj volt órákra mennem, a tegnapi dolog után.
Felöltöztem, és mire végeztem, már mindenki ébren volt.
- Hol voltál az éjjel, Gracie? - kérdezte Alice, és megpróbált kikecmeregni az ágyából.
- Hát... Volt egy kis esemény lent a klubhelyiségben az éjszaka folyamán - mondtam titokzatosan, és elpirultam.
- Nee! - mondta csodálkozva. - Végre megtörtént! - mondta lelkesen.
- Még én sem fogtam fel! - mondtam boldogan.

Elindultunk a nagyterembe reggelizni. Úgy gondoltam, kihagyom a szokásos zabkását, így inkább pirítóst ettem. Egyszer csak valaki leült mellém. Szorosan mellém.
- Üdv, Grace - köszönt Tom.
- Jó reggelt, Tom! - köszöntem vissza, mintha még nem találkoztunk volna a mai nap folyamán.