A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

55. rész

A Tiltott Rentgeteg mélyén bolyongtunk Tom-al. Az égig nyúló fák teljesen elszigetelték a földet a fénytől.

Miután otthagytuk Lestrange-t, és Dolohov-ot, elvittem Tom-ot az egyik mosdóba, és elkezdtem letörölgetni arcáról Lestrange rászáradt vérét. Mikor azonban vissza akartunk volna térni a klubhelyiségbe, félúton láttuk, ahogy Lestrange és Dolohov Dippet igazgatónak készülték elmondani minden rejtegetni való titkunkat, ezért még időben kislisszoltunk a kastélyból, és elhatároztunk, hogy egy időre megszökünk. Csak mi ketten. Messziről még egy-egy pislákoló fényt láttunk, és azt is hallottuk, amint mindenki a neveinket kiáltozza.

Tom szerint a legjobb utazási hely ebben a pillanatban egy thesztrál háta, így elindultunk keresni 2 thesztrált a Tiltott Rentgetegben. Én kiskoromban találkoztam a halállal, mikor már idős nagymamám halálos ágyánál üldögélt az egész családom, így tökéletes szemtanúja voltam, amint lelke elhagyta a testét.
Tom viszont nem volt hajlandó elmondani, hogy mikor találkozott a halállal, bármennyit is faggattam.

- Hallottad ezt? - torpantam meg egy pillanatra, mivel magunk mögül furcsa zaj csapta meg a fülem.
Tom is azonnal visszafordult, és a néhány bokor irányából hangzó robaj felé lépdelt, óvatosan és csendesen.
- Igen. - suttogta teljes higgadtsággal. Talárja súrolta a földet, fekete haja a teljes sötétségben még feketébb hatást keltett, mint általában. Lassan közeledett a bokor felé, minden lépését jól megfontolva. Mikor odaért, óvatosan széthúzta az ágakat, és benézett közéjük. Ezután lassan visszapillantott rám, szája sarkában bujkáló mosollyal, mire nekem hatalmas kő esett le a szívemről. Nem mondtam semmit, csupán kérdőn néztem rá.

- Grace, megütöttük a főnyereményt. - mondta izgatottan, és maga mellé invitált. Kérésének eleget téve mellé léptem, mivel nagyon kíváncsi lettem, mi is lapulhat a növény mögött. Megpillantva a két fekvő thesztrált engem is afféle gondolatok fogtak el, mint Tom-ot. A két kísérteties kinézettel rendelkező állat egymás mellett feküdt, testük szinte csak csontból, és fekete bőrből állt. Fekete szemeikkel minket kémleltek. Tom egyáltalán nem tétovázott sokáig, melléjük lépett, mire mindkét thesztrál felállt. Ebben a pozícióban már sokkal magasabbnak látszottak, főleg mellettem.

Odaléptünk hozzájuk, kezemet odanyújtva feléjük pedig engedelmesen megszaglásztak. Látszólag egyáltalán nem voltak agresszívak.
- Ülj fel! - utasított Tom, és a másik thesztrál mellé lépve elkövette ugyanazokat a mozdulatokat, amelyeket nemrég én is.

A még mindig a kezemet szaglászó thesztrál felé tettem egy óvatos léptet, azonban hamar rájöttem, hogy magasságomnak köszönhetően ez így nem fog menni. Kérlelő szemekkel néztem Tom-ra, mire ő sóhajtva ugyan, de vette a lapot. Mögém lépve azonnal megéreztem kellemes levendula illatát, ő pedig derekamat átkarolva megemelt, legalábbis erre számítottam. Igazából mielőtt felemelt volna derekamnál fogva magához húzott, és szorosan hozzám simult. Fejét lehajtva a nyakamba fúrta, én pedig azonnal megéreztem melengető lehelletét a bőrömön.
- Tudod, hogy gyűlölök érzelmeket kimutatni, vagy ilyen információkat kimondani, de még mindig, minden egyes nap elvesztem a fejem, mikor csak meglátlak. - suttogta, továbbra sem eresztve el egy pillanat erejéig sem.
- Tudom. - válaszoltam önelégülten vigyorogva.
- Túl magabiztos vagy. - jelentette ki, de a mondat végén puha ajkait már megéreztem a nyakam vékony bőrén.
- Tom, mennünk kell, bármelyik pillanatban itt lehetnek. - állítottam le szembe fordítva magammal, és tenyerem a szájára tapasztottam, mielőtt bármi ellenvetés is elhagyta volna ajkait.
- Csak tegyél fel. - suttogtam a meglepettségtől csillogó tekintetének.

Nem ellenkezett egy percig sem, amit furcsálltam is. Velem tényleg egészen máshogy viselkedett, mint a többiekkel. Egy pillanat alatt felemelkedtem a talajról, a következőben pedig már a fekete thesztrál hátán találtam magam.

Tom könnyűszerrel felpattant a másik állatra is, így indulhattunk is. Csak azt nem tudtuk, hogy mégis hová.
- Szóval... Hová akarunk elrejtőzni? - kérdeztem.
Tom válaszra sem méltatott, csupán előrébb hajolt, és a thesztrál fülébe suttogott néhány szót, amit nem igazán tudtam kivenni. Abban a pillanatban elrugaszkodtak mindketten a talajtól, és egyre magasabbra emelkedve szép lassan belemerültünk az éjszaka sötétségébe. A szél vadul kúszott végig az egész testemen, szőke hajamba kapva pedig alaposan meglobogtatta azt. Fogalmam sem volt hová tartunk, de Tom és a thesztrálok tudták, én pedig vakon megbíztam bennük.