A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

56. rész

Átrepültünk a Fekete-tó teljes felszíne felett, majd végül kiértünk a roxforti-birtokról, ami már úgy, ahogy biztonságos hely volt. Nem is érzékeltem már, hogy mióta repülünk, a hűvös, fagyos szél szinte teljesen megfosztott az időérzékemtől.

Nem sokkal később a thesztrálok elkezdtek lassan leereszkedni a föld felé, én pedig ennek hatására szorosabban kapaszkodtam az alattam lévő állatba. Egy sötét erdő közepére érkeztünk, amely egyáltalán nem hasonlított a Tiltott Rengetegre. Tűlevelű, magasra nyúló fák helyett kissé alacsony, ám sűrűre nőtt lomblevelű fák borították be az egész erdő területét. Egy - a többihez képest - magas tölgy előtt szálltunk le. Félig lefordultam a thesztrálról, Tom pedig szinte azonnal mellettem is termett. Gyengéden megragadva a derekamat leemelt a fekete állat bőr borította hátáról, és magával szembe tett le.

- Mi ez a hely? - kérdeztem egyrészt magamtól, másrészt viszont Tom-tól. - Hová hoztál? -suttogtam ezúttal kicsit kétségbeesett hangnemben.

- Arra a helyre, ahol a legnagyobb biztonságban vagy, és soha senki nem találhat meg. - magyarázta. Akaratlanul is elmosolyodtam, mivel szavaival egyedül engem emlegetett, úgy magyarázkodott, mintha neki csak az én biztonságom és épségem számítana. Kétlem, hogy akaratán kívül mondta volna így.

- Hol vagyunk? És mennyi ideig repültünk nagyjából? - kérdeztem kíváncsi, és csillogó szemet rávetve.
- Nem messze Londontól, néhány keserves árvaházi ,, kirándulás " alkalmával elszöktem ide még nagyon régen, és egyszer rábukkantam egy elhanyagolt faházra, amit megpróbáltam kicsit rendbe hozni, és a végén egy egész hangulatos hely lett. - mesélte régi emlékei között nosztalgiázva. Ezután szó nélkül elindult a másik irányba, én pedig azonnal utána eredtem. Szorosan a nyomában tudtam maradni, láthatóan nem a megfuttatásom volt a célja. Legalábbis most nem.

- Egyébként... - kezdtem. - Mikor Dolohov-al és Lestrange-el veszekedtél, említettél valamit Alice-ről... Szóval, mi lett volna az? - kérdeztem megtörve a köztünk fellépő csendet.

Tom-ot láthatóan zavarba hozta a kérdésem. Idegesen megvakarta a tarkóját, majd egy mély sóhaj után végre válaszolt:
- Alice-t... Megölte a baziliszkusz. - mondta ki gyorsan a fájó mondatot, nekem pedig megakadt a levegő a torkomon.
- Tessék? - kérdeztem kissé fulladozva. - De hát miért ölted meg? - kérdeztem megrettenve.
- Újra ártani készült neked, és nekem is. Azt tervezte, hogy magát bevédve mindent elmond kettőnk titkairól. - magyarázta. Bevallom, az utóbbi hetekben Alice-t sikeresen kitéptem a szívemből, mert muszáj volt, de az a tátongó seb ott maradt, az emlékekkel együtt.
- És ezt... Lestrange-ék tudják? - kérdeztem kissé megrémülve. Minden új információval azt hittem, hogy már nem lehet rosszabb. És minden alkalommal tévedtem.
- Észrevették, mikor megtaláltam őt abban a lánymosdóban. Az utána történt eseményeket pedig már tudod. - magyarázta, mintha teljesen hétköznapi mondatnak számítana, hogy épp lebukott, miközben egy hullát akart eltüntetni egy mosdóból.

Nem szóltam többet, csupán megpróbáltam megemészteni a történteket, és kicsit összeszedni a gondolataimat. Mire feleszméltem, már egy apró faház előtt álltunk. Deszkákból készült falaiból hiányzott néhány darab, a réseken pedig besüvített a szél. Ablakain néhány ujjlenyomat díszelgett, ami bevallom, kissé aggasztott. Összességében rendbehozhatónak láttuk, boldogok voltunk, mert találtunk végre egy olyan helyet, ahol biztonságban lehettünk, csak mi ketten.

Beléptünk a kissé rozoga faajtón, belül pedig egy nem is vészes nappali fogadott minket. Az egyik sarokban kapott helyet a konyha, amely szekrényei közül néhány ajtaja a földön hevert. Három barna fotel kapott helyet a helyiség másik felében, egy fa lábakon álló üvegasztal köré elrendezve. Továbbléptem, és egy következő ajtó tárult elém. Belépve rajta a hálószobában találtam magam. Egyetlen ablak világosította be a szobát, rajta egy alul szaggatott függönnyel. A vele szembeni fal előtt helyezkedett el egy franciaágy, amelyben meglepő módon még - ugyan koszos és gyűrött - ágynemű is helyet kapott. Az ágy két oldalán kissé messzire tolva egy-egy éjjeli szekrény ácsorgott, amelyek tetején félig elhasználódott gyertyák sorakoztak.

A hálóból nyílt a fürdőszoba, amely az összes szoba közül a legjobb állapotban volt; mindössze egy zuhanyzóból, egy mosdókagylóból, és egy wc-ből állt, mégis egészen tisztának tűnt.

- Szóval ezt a helyet hoztad rendbe egykor? - kérdeztem odalépve Tom-hoz, kezeimet pedig gyengéden vállaira csúsztattam.
- Ezt. - válaszolt szűkszavúan, tenyere pedig egy pillanat alatt derekamra vándorolt.
- Miért teszed meg mindezt értem? - kérdeztem közelebb hajolva hozzá.
- Egyszerűen csak szeretlek. - válaszolta, mire én csak elmosolyodtam.
- Mikor tanultál te meg ilyeneket mondani? - kérdeztem, ügyelve, hogy ne nevessem el magam.
- Tudod, ha az embernek egy ilyen társa van, mint te, akkor gondolkodás nélkül kicsúsznak a száján az efféle sablonos szövegek. - válaszolta. Ez már sokkal jobban vallott rá.

Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, Tom viszont egy csókkal megakadályozta ezt.
- Tudod, a világon te vagy az egyetlen személy, akiért mindezt hajlandó vagyok megtenni.