A Véghez Közeledve - Tom Denem ff [BEFEJEZETT]

35. rész (különkiadás)

💚Tom Denem szemszöge💚

Tudom, hogy még soha nem mondtam senkinek, de Hazel Clark, azt hiszem szeretlek - mondtam ki a szavakat, amelyek a legnagyobb ürességet keltették bennem, mégis megtettem. Egyszerűn hihetetlen vonzalmat éreztem Hazel iránt, ami a semmiből jött.
- Én is szeretlek - mondta az előttem álló lány, és egy gyengéd csókot lehelt a számra. Immár rossz szokásommá vált, hogy folyton Grace-hez hasonlítgatom; Hazel csókja rövid, és eléggé semmitmondó, de Grace-é hosszantartó, és kellemesen lágy. Hazel magassága kisebb eltéréssel ugyan, de megegyezik az enyémmel, míg Grace jóval alacsonyabb nálam...

Megráztam a fejem, kizökkentve magam a hasonlítgatásból, és újra a valóságra koncentráltam. Hazel egy vörös fürtjét a füle mögé tűrtem, mire ő ismételten elmosolyodott. Igyekeztem viszonozni a vigyorgást, de nem sikeredett igazira. Egy hatalmas műmosollyal az arcomon álldogáltam a folyosón, újdonsült barátnő-félém társaságában. Grace mellett soha nem volt erőltetett a mosolyom... Ilyen és efféle gondolatok cikáztak a fejemben, pedig minden erőmet bevetve igyekeztem kizárni Grace-t a fejemből.

Nem bírtam tovább Hazel-re koncentrálni, így mielőtt valami meggondolatlant mondtam volna, lassan eltávolodtam tőle, és sarkon fordulva szép lassan távoztam a helyszínről.

Ezt nem csinálhatom tovább.... Grace elárult, eljátszotta a bizalmamat, és többször is próbara tette türelmemet... Grace már csak a múltam egy darabja, nem több holmi régebben elkövetett hibától. Egy elsőre ésszerűnek tűnő döntéstől, egy boldoggá tevő rövid, mérgező kapcsolattól...

Lementem a számomra egyetlen teljesen magányt nyújtó helyre, a Kamrába. A kígyószobrok közt lépkedve még mindig rámtört néha az a tipikus hátborzongató érzés, de tudtam, hogy úgysincs mitől tartanom; a baziliszkusz csak rám hallgat, egyedül rám. Nem jelent veszélyt rám nézve.

Szemtől szemben álltam a nagyjából 10 méteres kígyóval, ami így kimondva eléggé furcsán hangzik, tekintve, hogy ha valóban így lett volna, már holtan hevernék a hideg kőpadlón. Rendkívül érdekes, micsoda köteléket lehet ezekben a pillanatokban érzékelni; szavak formálódnak bennem, és úgy érzem, muszáj parancsokat adnom a hatalmas állatnak. Sziszegtem neki pár mondatot, amiknek lényege az volt, hogy a Roxfort alatt húzódó csőrendszerben kúszva mérje fel a terepet, és ha kell, támadjon meg valakit. A baziliszkusz ilyenkor csak egy bólintással jelzi utasításom megértését, majd elsiklik a rentgeteg cső közül az egyik felé. Eltelik 2 perc, 3 perc, majd 4 perc is, míg végül a farka hegye is eltűnik.

A végtelen lépcsősorozat végét meglátva óvatosan kilestem, nehogy megint úgy járjak, mint a Robins lánnyal. Megnyugodva felléptem az alagút tetejére, és a levegőt kifújva kiléptem a kőpadlóra állva. Mögöttem a csap még visszaállt eredeti helyére, eléggé nagy zajt csapva, ezért gyorsan szedve lépteimet távoztam a lánymosdóból.

A szokásos helyemre igyekeztem, ami a könyvtár volt. Évek óta könyvekbe fojtom minden gondom, ami be kell, hogy valljam, egy jó megoldásnak bizonyult. Prefektus létemre simán besurranhatok a zárolt-szekcióba is, ami az igazán érdekes, és számomra értelmes is.

Leültem a könyvespolcok közé, és egy halom könyvet magam elé rakva elvettem az elsőt, és az első lapnál kinyitva olvasni kezdtem a sorokat. Természetesen egytől egyig mknd a feketemágiáról szólt, mivel ez a téma érdekel engem leginkább a mágia terén. Egyszer csak léptek zaja törte meg a csendet, amire ösztönösen felkaptam a fejem. Egy fejet láttam meg az mögött a könyvespolc mögött, aminek neki voltam dőlve. Szép lassan előbukkantak a vörös fürtök is, és mire észbe kaptam, Hazel már előttem guggolt a padlón.
- Tom, el kell mondanom valami fontos dolgot - kezdte, mire automatikusan felgyorsult a szívverésem. Ha valaki így kezdmeményez velem beszélgetést, annak soha nem lesz jó vége.
- Hallgatlak - néztem rá kifejezéstelen arccal, ösztönözve, hogy mondja el.
- Te... te nem őszintén szeretsz engem - mondta, és könnybe lábadtak a szemei. Felvont szemöldökkel vizslattam arcát, ami fájdalmat tükrözött. - Lestrange megkeresett engem nagyjából egy hete, és alkut kötöttünk. Segített nekem megkapni téged, szerelmi bájitallal - szipogta, én pedig fel sem fogtam a hallottakat. - Az első találkozásunk alkalmával a süteményt meglocsoltam vele, te pedig szó nélkül elfogyasztottad - magyarázta, mire én értetlenül meredtem rá. Hogy nem vettem ezt észre?
- Na de mi oka volt Lestrange-nek erre? - kérdeztem, és érezni kezdtem az egész testemet elöntő dühöt.
- Hogy végre fel tudja szedni Morgant, és ő féltékenységből az ő karjaiba meneküljön - suttogta szaggatottan, és felpattant a helyéről, meg sem várva a reakciómat. Hazel még hátranézett a válla felett máskor gondtalan tekintetével, majd megszólalt:
- Azt hittem ez a fajta szeretet ugyanolyan jó tud lenni, mint a természetes. Nos, tévedtem - suttogta, és megperdülve eltűnt a homályban.