A zongora hangja | Niall Horan FF

◽68.Fejezet◽

Kimberly

Izgatottan kevergettem a kávémat a kertben a kerti bútorokon ülve, miközben a másik kezemben az életrajzom kinyomtatott példányát tanulmányoztam át utoljára. A betegségem miatt itthon voltam a héten, így bőven volt időm átírni és javítani azt. Kicsit fényesítettem benne magamat, hiszen nagyon kell nekem ez a munka. Nem volt B tervem, C meg főleg nem. Tetszett ez az állás, rögtön ahogy megláttam, és úgy álltam hozzá, hogy én ezt megszerzem bármi áron. Mármint... bármi áron egy bizonyos keretek között. Mondjuk nem annyira aggódom, Lily szerint vagy megszerzem a munkát, vagy találok jobbat. Valamelyik nap fel is hívtam a számot és beszéltem a nővel, hogy érdekelne az állás. Megadta a címet, ahova mennem kell, mondta, hogy ha van valami, akkor ezen a számon elérem, aztán hozzátette, hogy vasárnap 10:30-ra vár engem. Szimpatikusnak tűnt a hangja alapján, és ez valamennyire megnyugtatott. Úgy álltam hozzá, hogy az állásinterjún önmagamat fogom adni, önmagamnak is a legjobb oldalát. Sokat készültem rá fejben, ezért úgy voltam vele, hogy talán minden rendben lesz.

Ébredés után rendbe szedtem magam. Előkerestem a szettemet, ami egy egymáshoz passzoló bézs szoknyából és blézerből állt, hozzá egy fehér blúzt társítottam. Sminkemet minimálisra vettem, mondhatni már a "no make up-make up" szintet súrolta. Hajamat egyszerűen csak copfba kötöttem a fejem tetejére. Úgy voltam vele, hogy ezen a munkahelyen most nem a külsőmmel fogom magamat felvetetni. Komolynak hangzik, ezért azt szeretném, ha engem is komolyan vennének.
-Na készen állsz?-lépett ki Niall hozzám két orrfújás között. Bármennyire is erősködött, hogy ő ugyan ezt a betegséget nem kapja el tőlem, mivel nem fertőző, azért a hétnek a végére sikerült megbetegednie. Én kigyógyultam, ő megbetegedett. A férfi-betegségnél nincsen rosszabb, ezért már tegnap lefőztem neki egy fazék húslevest, hátha az gyorsabban elűzi az a betegségét, vagy esetleg ha csak megkívánná, amikor én nem vagyok itthon.
Szegény Niallt nagyon kikészíti a betegsége. Én sem szeretek beteg lenni, főleg nem nyáron. Pluszban Niall esetében még az is hozzájön, hogy pasiból van, és ahogy a mondás is tartja, a férfi betegségnél nincsen rosszabb. És tényleg nincsen. Ott vagyok neki, ha szüksége van rám, mivel én nekem is itt volt ő. Csak a történethez hozzátartozik, hogy ő már a hőemelkedésnél megszeretne halni, a köhögésnél elkezd fuldokolni és ehhez hasonló dolgok. Az elején még kicsit mosolyogtam rajta, de most már még jobban támogatom a gyógyulását. A suliba se mehet be tanítani, a tananyagot online adja le, viszont a zeneiskolákban a jövő hétre vonatkozóan vissza kellett mondania a zongoraórákat. Emiatt persze el volt keseredve, mert tehetetlennek érezte magát. Itthon kell maradnia egész héten. Próbáltam nyugtatni, hogy ha nagyon akarja, akkor taníthat nekem valamit, mert én szeretem a zongorát, és bár értékelte a kedvességemet, azért mindketten tudtuk, hogy az nem lenne az igazi.
-Készen-bólintottam, majd a vállára hajtottam a fejemet, ahogy leült mellém. Elmosolyodtam, ahogy minden levegővételnél az orra halk sípoló hangot adott. Sajnáltam, de azért vicces volt.-Ha így folytatod, sosem gyógyulsz meg-simítottam végig a karján, ezzel utalva arra, hogy mára nagyon elromlott az idő, ő viszont a betegsége ellenére is rövid ujjú pólóban és rövidnadrágban ült mellettem.
-Te neked is sikerült-mondta, majd köhögésbe kezdett. Ahogy befejezte, gyengén megütögette a mellkasát, miközben én az egész jelenetet vigyorogva néztem és közben megforgattam a szememet.-Biztos ne vigyelek el?
-Nem szükséges. Te csak pihenj-adtam egy puszit az arcára. Felém fordult és szemembe nézett. Ahogy találkozott a tekintetünk, egyszerre mosolyodtunk el, majd ő közelebb húzott magához egy csókra.
-Oké. Akkor pihenek.
-A kaja a hűtőben, ha esetleg megéheznél. Szerintem én lassan elindulok, mert nem tudom, hogy mekkora lesz a forgalom. Meg inkább legyek ott korábban, mint később-álltam fel mellőle, majd a kezembe vettem a telefonomat és az önéletrajzomat.
-Rendben van, kicsim. Sok sikert, csodás leszel-adott egy puszit a homlokomra, aztán mosolyogva megsimította az arcomat. Visszamosolyogtam rá, és bár eddig nem izgultam, most rám tört egy kicsi izgalom. Úgy gondoltam, hogy ez még nem probléma, természetes ez a reakció. Az lenne a baj, ha teljesen nyugodtan mennék oda.
Összeszedtem az irataimat és a kocsikulcsomat, majd egy gyors mozdulattal bepattantam a kocsimba. Kitolattam a ház elől, majd bekapcsoltam az autóban a rádiót, feltettem a fejemre a napszemüveget és letekertem az ablakot. Kívülről úgy nézhettem ki, mintha valami béna film jelenetében lennék, de azért élveztem ezt a helyzetet. Kellemes szellő fújta a hajamat, miközben a rádióban Shawn Mendes és Camila Cabello közös száma szólt. Az úton tökéletesen lehetett haladni, így öt perccel korábban értem oda az állásinterjú helyszínére.