A zongora hangja | Niall Horan FF

▫40.Fejezet▫

Kimberly

Még akkor is levakarhatatlan vigyor volt az arcomon, amikor beültem a kocsimba. Sokat gondolkodtam már azon, milyen lehet egy csók Niall-lel. Igaz, sosem hittem volna, hogy egyszer ez megtörténhet közöttünk, de most mégis így történt. Beindítottam a kocsi motorját, és csak akkor jöttem rá, mekkora baromságot csináltam. Pontosabban csináltunk. A kormányra hajtottam a fejemet, közben nem túl erősen, de ütögetni kezdtem a fejemet belé. Szomorú, hogy egy jó pillanatot elront az a tény, hogy Niall a tanárom, és ez nem lett volna szabad. Főleg nem az iskolában. És azt se hagyjuk ki, hogy a kapott információk szerint Niallnek barátnője van. Ez a másik, ami miatt utálom magam. Tényleg képes voltam a harmadiknak lenni? Mondjuk azért Niall sem olyan nagyon ártatlan. Még ott panaszolta nekem napokkal ezelőtt, hogy a lány, akit tiszta szívvel szeretett, megcsalta még jó pár éve. Erre tessék, itt a friss kapcsolata, és megcsalta velem a barátnőjét. Szégyen. Ráadásul a "kedves" anyuka miatt meg sem tudtuk beszélni a dolgokat. Megfordult a fejemben, hogy megvárom Niallt, de az anyukát látva valószínűleg nem öt percig fog tartani az a megbeszélnivaló. Nehezen hoztam meg a döntést, de inkább elhajtottam az iskola elől. Majd következő óra előtt még megbeszéljük a dolgokat remélhetőleg. Nem sok időnk van rá, de én nem akarom emiatt kényelmetlenül érezni magamat az órák közben.
Bekapcsoltam az autórádiót és feltekertem a zene hangerejét, hátha kicsit eltereli a gondolataimat valami más irányba a rádióból hangosan üvöltő Ariana Grande szám. Alig vártam már, hogy hazaérjek.
Otthon a kutyám, Cujo boldogan fogadott. Alig tudtam tenni pár lépést, ő mindig a lában útjában volt, ezzel kényszerítve arra, hogy simogassam. Mosolyogva borzoltam össze a szőrét a feje tetején, és nevetve hagytam, hogy ellepje az arcomat nyálas puszijaival. Bár Cujo nem ember, de Lily mellett ő az, akire akkor is tudok számítani, ha nem éppen a legboldogabb napjaimat élem.
-Sziasztok!-léptem be a házunkba. Igyekeztem nem mutatni az arcomon, mennyire hülyén érzem jelenleg magamat a történtek miatt, bár szerintem nem nagyon jött össze. Egyszerre voltam boldog és baromi szomorú. Undorodtam magamtól.
-Szia, kicsim!-mosolygott rám anyu. Hatalmas mosoly volt az arcán, mellette apu viszont nem volt túl boldog. Egy zombi módjára bámulta a tévét.-Nem vagy éhes? Bent van a tegnapi kaja a hűtőben.
-Köszi, de most nem kívánok semmit. Ettem a munkahelyemen-mondtam. Tény, tényleg ettem korábban, de a csók óta szerintem egy falat kaja nem menne le már a torkomon.-Mizu van itthon?
-Adamhez átjött egy barátja-újságolta anyu. Erre apu gondterhelten megdörzsölte a halántékát, közben lopva rám pillantott. Aha, szóval az öcsém és a hülye haverja a baja.
-Oké. Köszönök nekik, aztán átöltözök és elviszem Cujot sétálni-mosolyodtam el halványan.
-Ahogy gondolod. És, milyen napod volt?-érdeklődött továbbra is. Nagyon át kellett gondolnom magamban a dolgokat, hogy mit mondjak. Pár mondatban végül sikerült összefoglalnom, de természetesen a csókot kihagytam. Már csak az kéne, hogy a szüleim ítélkezni kezdjenek. Főleg anyu, aki köztudottan nagyon bírta Logant, így a szakításunknak sem örült. Ki lenne készülve, ha megtudná, ilyen gyorsan túlléptem, méghozzá a tanárom személyében.
-Na, köszönök Adamnek-pattantam fel a kanapéról. Elindultam a lépcsőn, és ahogy haladtam feljebb, egyre hangosabban hallottam az öcsém és a haverja ordítását, amiért nem úgy alakult a játékuk menete, mint ahogyan az elvárták. Igazán érett dolog, azonban nem ez volt az egyedüli megdöbbentő. Fogadni mertem volna, hogy Logan hangját hallom. Először azt hittem, az agyamra ment a mai nap, de nem. A lépcsőfokok múlásával egyre jobban megbizonyosodtam arról, hogy az exem a vendége.
-Sziasztok!-nyitottam be. Igazam volt. Ott feküdt Logan a tesóm ágyán, kezében egy konzollal. Ahogy köszöntem, már jöttem is ki azonnal. Annyira mérges lettem hirtelen! De egy pillanat alatt összeállt a fejemben, nagyjából minden: anyum azért ilyen baromi boldog, mert itt van a számára istenített Logan, de direkt nem mondta el, hogy köszönjek neki, esetleg kibéküljek vele. Apu pedig ezért volt ideges, mert ő nem bírja Logant, de tisztában van anyu szándékaival. Nevetséges.
Idegesen csaptam be magam mögött az ajtaját, közben átviharoztam a szobámba. Elindultam a szekrényem felé, hogy kicsit lazítsak az öltözékemen a sétához. Felvettem egy rövidnadrágot, és a pulcsimat is lecseréltem egy agyon hordott szürke kapucnis melegítőfelsőre, közben tűrtem az öcsém türelmetlen kopogását.
-Kimberly, engedj már be!-szólt sokadszorra. Megadva magamat elindultam az ajtó irányába, majd kinyitottam azt. Már egy újabb kopogásra állt a keze, így elégedetten tette le azt, mikor végre beengedtem.-Gyere!-húztam be a szobámba, mielőtt bármit is mondhatott volna.-Amikor reggel azt mondtam, hogy találkozz vele, nem pont erre gondoltam!
-Nyugodj meg, eredetileg hozzád jött, csak nem voltál itthon, amikor megérkezett. Elfelejtette, hogy órád van.
-Jellemző-forgattam meg a szememet unottan.-Mit akar tőlem?
-Megbeszélni, hogy milyen idő van? Szerinted, Kimberly, mit akar?
-Nem fogok neki megbocsájtani. Már attól rosszul vagyok, hogy egy házban vagyok vele-túrtam bele a hajamba idegesen, majd az íróasztalomra pillantottam. Ahogy elkezdtem készülni a felvételire az állatorvosihoz, nem csak a könyveim és a füzeteim kerültek elő. Nagyon stresszesen éltem meg a felvételi korszakát tavaly, így akkor vettem egy doboz cigarettát. Világ életemben undorítónak gondoltam. Az volt az első és utolsó, amit eddigi életemben vettem. Nem sűrűn nyúltam érte, ezt a benne megmaradt szálak is bizonyítják. Párszor gyújtottam csak rá, főleg akkor, amikor már tényleg nagyon elegem lett a világból. Alapból nem éreztem fontosnak, hogy ezzel vezessem le a feszültséget, ebből kifolyólag könnyen le is tudtam tenni a továbbtanulásos korszak után, a dobozt viszont megtartottam. Mintha éreztem volna, hogy később még hasznomra lesz. Jelenleg az a doboz az összegyűrt papírok, régi dolgozataim mellett hevert, röviden azok a tárgyak mellett, amelyek a szemétbe lettek ítélve korábban, de még nem jutottak el odáig. Kaptam az öcsémtől egy megvető pillantást, amikor eltettem a pulcsim zsebébe a cigit.
-Nem tudom, mi bajod van. Egy pár szót igazán megérdemelne.
-Nem tudod, mi történt közöttünk-biccentettem a fejemet oldalra lenézően. Mivel nem volt szükségem a tanácsaira, egyszerűen kikerültem, majd elindultam le a lépcsőn.
Lent anyám kíváncsi és reménnyel teli tekintete fogadott, ami jelen esetben nagyon felhúzott. Nem hiszem el, hogy komolyan kerítőt szeretne játszani, amikor érthetően elmondtam neki, hogy befejeztem Logannel. Nem akarok már tőle semmit, számomra a kapcsolatunk már lezártnak van tekintve.
-Te mégis mit gondoltál?-néztem rá értetlenül, széttárt karokkal. Ártatlan arcot vágott, jellemzően, mint aki úgy tesz, hogy semmiről sem tud.-Mondtam, hogy Logan és én befejeztük. Anya, lassan húsz leszek, tudom intézni a párkapcsolati dolgaimat!
-Tudom, Kim, de tudod, hogy Logant én nagyon...
-Igen, tudom, hogy nagyon bírtad!-szakítottam félbe idegesen.-Szerintem jobban bírtad, mint én-ráztam meg a fejemet dühösen. Erre már apu is megérkezett. "Én megmondtam" fejjel nézett anyámra, majd rám. Látszott, hogy teljes mértékben megért engem.-Csakhogy tudd, anya... Ez a drága Loganed, amikor mondtam, hogy szakítani akarok, leribancozott és bántott. Amikor volt a kezemen a kötés, akkor az valójában miatta volt rajta, csak én voltam olyan hülye, hogy bevédtem előttetek-mondtam. A szüleim teljesen ledöbbentek, ahogy azt vártam. Anyu szóhoz sem jutott, apu pedig teljesen dühös lett. Úgy éreztem, ideje távozni.
Kinyitottam magam előtt a bejárati ajtót, majd hangosan be is csaptam azt magam mögött, ezzel jelezve, hogy ne jöjjenek utánam. Tisztára, mint öt évvel ezelőtt. Akkor volt a "hiszti korszakom", akkor sok ajtót csapkodtam.
Lassan, de egy hatalmasat sóhajtottam, közben leültem a házunk elé a lépcsőre. A szememet lehunyva fújtam ki a levegőt, fejemet az ég felé emeltem, ahol a nap erősebb sugarai próbálták magukat áttörni egy vastagabb felhőrétegen. Elszámoltam magamban tízig, majd elővettem a zsebemből a cigarettákat tartalmazó dobozomat. Olyan okos voltam, hogy tavaly még az öngyújtómat is benne hagytam, így minden probléma nélkül meg tudtam gyújtani az egyik szálat. Mivel sosem voltam nagy dohányos, ráadásul a cigi is volt már egy éves, ezért az első szippantásnál mondhatni fuldokolva kezdtem el köhögni, de ez hamarosan szerencsére elmúlt. A fejemet támasztva tartottam a kezemben a csikket, közben bámultam a semmibe. Még a kutyám, Cujo is inkább elment a közelemből, amikor meglátta a szerencsétlen képemet. Szó szerint a kutya sem kíváncsi rám. Tényleg ide jutottam? Felhúz az exem, felhúz anyám, összetöri a zongoratanárom a szívemet, utána pedig csókolózunk, de ahelyett, hogy megbeszélnénk a dolgokat, nekem le kell lépnem... Komolyan? Ennyi után már a cigiért nyúlok? Hova kerültem.
Töprengésemet az ajtó nyitodó, majd záródó hangja zavartam meg. Nem kaptam a hang irányába a fejemet, csak akkor, amikor már Logan mellettem ült. Ahogy megláttam, unottan megforgattam a szememet. Legalább képes volt kitolni a hülye fejét, ha már ilyen jól sikerült manipulálnia anyámat.
-Indulsz haza?-törtem meg a csendet. Igen, a volt barátom hirtelen tényleg olyan életképtelen lett, hogy kiült hozzám, de az égvilágon nem szólt egy szót sem.
-Nem.
-Akkor minek jöttél ki?
-Beszélni szeretnék veled-mondta el végül a célját, majd meglepve a kezemre nézett.-Mióta cigizel?
-Nem cigizek-zártam le egyszerűen annyival, hogy a csikket elnyomtam a földön.-Ennyit akartál? Mert ha igen, akkor mehetsz is. Mondtam, hogy nem akarok veled beszélni.
-Kettőnkről akarok beszélni-fordult felém.-Sajnálom, ami... Akkor történt közöttünk. Nem kellett volna ezt tennem veled-mondta. Mivel nem mondtam semmit, folytatta.-Elmentem a zeneiskolához... Asszem pénteken. Azt hittem, akkor van órád.
-Jellemző, hogy nem tudtad, hogy hétfőn és szerdán van órám-fordultam felé most már én is közömbösen. Nem egészen arra a látványra számítottam, ami akkor fogadott. Látszott rajta, hogy bántja a dolog, ez pedig megijesztett. Sosem láttam rajta a bűntudat egy halvány formáját sem. A megjegyzésemet figyelmen kívül hagyva folytatta. 
-Odamentem. Megkérdeztem a tanárodat, mikor jössz ki. Ekkor közölte azt, amit te is mondtál. Hogy máskor van órád. Elmondtam, mit akarok. Bár kicsit furán nézett rám miatta... Elég fura ember, de nem nézett ki rossz arcnak. Na, mindegy. Először nem akart tanácsot adni, majd azt mondta, hogy jöjjek ide. Látszott, hogy nem tartja jó ötletnek, de mindegy. Eskü úgy viselkedett, minta lenne valami köztetek. Szóval, most ittvagyok.
-Te tényleg a tanáromtól kértél párkapcsolati tanácsot?!-esett le az állam a története végére. Jézusom, mit gondolhatott Niall! Lehet, hogy akkor ezért kérdezett rá tegnap a dolgokra. De miért nem említette, hogy ott volt Logan és ezért kíváncsi?
-Nem az volt az eredeti szándékom, amikor odamentem-próbált szépíteni a dolgokon. de nem igazán hatott meg. Már eleve az kínos, hogy egy tanárral beszél erről. Erre ráadásul a tanár még Niall. Rémesen hangzik. Nagy csoda, hogy nem említette meg, hogy mennyire gáz már. Helyette megcsókolt. Azt hittem eddig, hogy értem, mi folyik körülöttem, de rá kellett jönnöm, hogy ez sajnos nagyon nem így van. Szerintem jobban össze lettem zavarodva, mint voltam.
-Akkor is hülye ötlet volt.
-De szivi, nem érted a lényeget? Megbántam, szeretlek, békülni akarok!
-Logan, ez nekem nem megy...-túrtam bele a hajamba idegesen. Ha mégegyszer szivinek hív, én megölöm. Próbál puhítani a szívemen, nyilván esélytelenül.-Nem véletlen szakítottam veled.
-Ja. Szar pasi voltam, meg már más jön be neked...-mondta kelletlenül, szomorkásan elmosolyodva.
-Hát... Olyasmi-néztem a kutyám irányába, addig sem kellett Logan mondhatni már szánalomra méltó fejét néznem. Bárcsak olyan egyszerűek lennének a dolgok, ahogyan azokat ő elmondja.
-Hát oké-állt fel mellőlem egy idő után. Valószínűleg gondolkodott, mit mondhatna még, amivel meg tudja változtatni a gondolataimat, aztán mikor nem jutott semmire, inkább a távozást választotta.-Ugye tudod, hogy nagy hibát követsz el?
-Hibát? Nem hinném-vontam össze a szemöldökömet, közben kicsit elnevettem magamat.
-Ha esetleg meggondolnád magadat, tudod, hol keress. Szia, Kimberly-indult el a kapu felé. Néhány pillanaton belül elhajtott a kocsijával, én pedig a gondolataimmal maradtam. Természetesen nem azon járt az eszem, hogy újra kéne kezdenünk. Dehogy. Erre a kérdésre a válasz már egy határozott nem formájában megfogalmazódott bennem. Niallt nem tudtam egyszerűen kiverni a fejemből. Mit jelentsen az, amit Logan mondott? Hogy eskü olyan, mintha lenne köztetek valami? Miért nem említette ezeket nekem Niall? És ha már itt tartunk, mi volt ez az egész ma? Olyan jó volt, de mégis annyira idegesít. Elvileg van valakije. Meg a diákja vagyok. Nyilván nem fogom elmondani senkinek, de akkor is... Természetesen megfordult a fejemben, hogy én vagyok-e az első ilyen, vagy volt-e már más korombeli is a zeneiskolából. A legjobban mégis az zavart, hogy a csók után nagyon meg sem tudtuk beszélni a dolgokat. Sőt, egyeltalán nem tudtuk, hála annak a türelmetlen anyukának. Mondjuk, én is megvárhattam volna Niallt. De ha ott lett volna vele akkor is az anyuka, akkor pedig lebuktunk volna előtte. Ez mindenhogyan rosszul alakult volna. Egy valamiben biztos voltam: nem akarom erre szánni a következő órát. Szemtől szembe meg akarom ezt vele beszélni. Sosem voltam chatben a szavak embere, meg én úgyis inkább az a "face to face" típus vagyok, szóval legkésőbb holnap délutánig beszélnem kell vele. Igen, valószínűleg ez lesz a legjobb, tekintve, hogy ezért nem fogom bejelölni a közösségin, mert csak emiatt nagyon kínos lenne. A telefonszáma pedig nincs meg, szóval ez is elúszott. Az egyedüli ésszerű megoldás, ha holnap, munka után elmegyek a zeneiskolához tisztázni a dolgokat. Lehet, hogy ezennel be is fejeződött a zenei pályafutásom. Talán mégis meg kellene próbálkoznom a társastánccal...
Amíg én a gondolataimban elmélyülve ültem a lépcsőn, a napot eltakaró nagy felhőből eleredt az eső, amely halk zápor formájában köszöntött be a késői délutánomba. Úgy látszik, a kutyámmal most elmarad a séta. Nem sok kedvem volt visszamenni a házba, főleg anyu miatt, de végül bementem az eső miatt. Igyekeztem kedves lenni hozzá, bár így is ott volt közöttünk egy kisebb, érezhető feszkó. Erősen elgondolkoztam azon, hogy Lilyvel néznem kéne valami albérletet, valahol itt, a városban, csak egy kicsit távol a családi fészektől...

Sziasztook!❤
Ugye ti sem hittétek, hogy azt fogom elhozni, amire mind vártok😜
Remélem tetszett mindenkinek ez a fejezet. Köszönöm az előző alá érkezett kommenteket! Nagyon jól esnek.
Pusza,
K