A zongora hangja | Niall Horan FF

▫34.Fejezet▫

Kimberly

A tegnapi nap szerencsére jobban fejeződött be, mint amilyennek kora délután elterveztem. Nagyon jól éreztem magamat Niall társaságában, és szerintem ő is hasonlóan érzett, ami tagadhatatlanul jó érzéssel töltött el. Még arra is jutott időm, hogy megsüssem azt a sütit, amit eredetileg délután szerettem volna, majd pihentem utána, szóval összességében én csak jól jártam. Egyedül Niall nem hagyott annyira nyugodni azzal, hogy felhozta az állatorvosos-témát. Hogy őszinte legyek, sikerült teljesen összezavarnia. Eddig úgy gondoltam, minden megfelelő úgy, ahogy most van. Erre jön ő, és bebizonyítja, hogy bizony én ezt rosszul hiszem. A hatására tegnap felmentem az egyetem oldalára, ahová még tavaly jelentkeztem, de ennyi volt. Nem olvastam el semmit, csak rákerestem, majd lemondóan leraktam inkább a mobilomat a szoba másik oldalába. Nem kellene erőltetni.

Munka után még volt időm arra, hogy hazamenjek, és összeszedjem zongorára azokat a cuccaimat, amiket reggel sikeresen otthon felejtettem. Összeszedtem a papírjaimat, egy tollat és egy füzetet (amit ugyan még sosem kellett használnom, de biztos, ami biztos) a táskámba, majd gyorsan felhúztam a lábamra a cipőmet. Közben folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy amúgy ma szeretném közölni a tanárommal azt, hogy mással szeretnék fellépni a koncerten. Ez a "más" pedig nem más lenne, mint az általa megírt dal, amit természetesen zongorán adnék elő. Kicsit görcsbe rándult a gyomrom, amikor belegondoltam, hogy ezt meg kellene vele beszélnem. Mégis mit fog szólni? Mert ha úgy nézzük, mégiscsak beleolvastam a dolgaiba, amihez nekem semmi közöm nem lett volna. Ráadásul ezzel is akarok fellépni. De nem tehetek róla! Annyira jó lett a Slow Hands szövege, hogy folyamatosan csak az jár a fejemben. Meg az, hogy kiről írhatta... Persze megérteném, ha nemet mondana, de legalább tudná, hogy nekem tetszik az, amit írt. Nem mintha annyit számítana neki az én véleményem...
A kulcsomat kerestem éppen, már indulni akartam, amikor eszembe jutottak Bella korábbi szavai. ,,Vigyél kaját neki, ha nem akarsz tanulni". Nos, jelen esetben én szeretnék tanulni, viszont sikerült annyit megtudnom Niallról, hogy kajával könnyebben rá lehet beszélni a dolgokra. Könnyen "működik", mint az általános iskolás tanárok többsége. Ha visz valamit a gyerek, amit meg lehet enni, már nem is fontos annyira a tanítás. Szerintem ez Niallre is igaz, de nem baj. A mai órát hajlandó vagyok feláldozni egy szakmai beszélgetésre. A többi már csak rajta múlik.
Nincs mit veszteni alapon tehát visszamentem a konyhába, és vágtam pár brownie-t (azért nem sokat, mivel magamnak csináltam. Még az öcsém sem ehetett belőle, de mondjuk ő egy barom), amit gondosan becsomagoltam egy dobozba. Mintha egy nyalis kicsi gyerek lennék. Vagy csak simán kedves vagyok. Meg persze okos.
Bepattantam a kocsimba, és bár időben elindultam otthonról, a városban kialakult délutáni dugó gondoskodott arról, hogy pontban négyre érjek oda a zeneiskola elé. Az iskola bejáratán felvezető lépcsőn gyorsan felsiettem, miközben valamelyik teremből kiszűrődött egy hamiskás hegedű hangja. Az aulába érve kikerültem pár diákot, majd újabb lépcsőzést követően megérkeztem a terem elé. Résnyire nyitva volt az ajtó, így kíváncsian benyitottam. Mr.Horan bent ült a tanári asztalnál, ami számomra igen meglepő volt, tekintettel arra, hogy mindig késik. Úgy látszik, amikor ő időben van, akkor én kések.
-Jó napot, Mr.Horan!-köszöntem, aztán leültem a szokásos helyemre. Mr.Horan. Annyira fura, de az órákon nyilván nem fogom a keresztnevén hívni. Eddig az volt a fura, hogy Niallnek hívtam. Valószínűleg minél több időt töltök el vele az iskolán kívül, annál furább lesz. Na, de álljunk meg! Miért töltenék el vele időt az iskolán kívül? Eddig is csak véletlen futottam vele össze.
-Szia, Kimberly!-mosolyodott el, mikor leültem.
-Elnézést, hogy késtem, csak a forgalom, meg minden...-kezdtem magyarázkodni, amit ő gyorsan félbe is szakított.
-Nem probléma. Én mindig kések-mondta, amitől muszáj volt nevetnem. Édes pasi, az biztos. Még mielőtt elkalandoztak volna a gondolataim, a táskámhoz nyúltam.
-Amúgy, hoztam valamit. Remélem, a tanár úr szereti a brownie-t...-vettem elő a dobozt, aminek le is szedtem a tetejét. Hálásan rám pillantott, majd kivett egy darabot.
-Nem most van a szülinapom.
-Tudom! Vagyis...-csavartam fel egy hajtincset zavartan az ujjamra. Nem tudhatja meg, hogy tudom, mikor van a szülinapja. Tökre hülyén jönne ki, ha kiderülne, az első óra után utánanéztem Lilyvel a közösségin.-Nem azért hoztam.
-Neked van szülinapod?-vonta össze a szemöldökét. Nagyon édesen nézett ki így összezavarodva.
-Nem-ráztam meg a fejemet nemlegesen, majd mikor beleharapott a sütibe, sejtelmesen elmosolyodott.
-A többiek mondták, hogy ezt csináld, ha nincs kedved tanulni. Ugye?
-Valóban mondtak nekem ilyet, de nem erről van szó. Esetleg, ha elmondhatnám...-utaltam arra, hogy ha nincs több tippje, elmondhatom a valódi okot is. Értette a célzást, így a fejével biccentett, jelezve, hogy mondjam.-Szóval... Új számmal szeretnék fellépni.
-Mi? Ne már! Tök jól haladsz a mostanival. Nekem nem tart semeddig új lapot nyomtatni, viszont ezzel magadat szivatod meg. Újra kell kezdened a tanulást, talán még otthon is tanulnod kell, vagy ide bejárnod hétvégén, ha nagyon komolyan gondolod. Jól átgondoltad te ezt?-bombázott Niall a kérdésekkel, amitől kicsit megingott a bizalmam, de én továbbra is kiálltam a döntésem mellett.-Milyen király számot találtál, amiért ilyen hirtelen azt választottad?
-Ez nagyon vicces-húzkodtam idegesen a pulcsim ujját. Talán mégsem gondoltam át komolyan a dolgokat.-Slow Hands a címe-mondtam higgadtan, pedig legbelül nagyon ideges voltam. Nem csak azért voltam az, mert ezt szeretném. Hanem mert nem tudtam, mit fog mondani. Hogyan fog reagálni.
Niall éppen egy újabb darab brownie után nyúlt, amikor meghallotta annak a "király számnak" a címét. Keze meglepve állt meg a levegőben, és lassan rám emelte a tekintetét. Nem mondott semmit, csak összefonta karjait maga előtt és hátradőlt a székén. Azt hittem megbolondulok, amiért nem mondott semmit, én viszont álltam a tekintetét.
-Honnan tudsz róla?-kérdezte végül óráknak tűnő másodpercek elteltével. Fejét kíváncsian oldalra döntötte egy kicsit, ettől pedig igyekeztem nem elolvadni. Hihetetlen ez az ember. Arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Nem tűnt mérgesnek vagy esetleg boldognak, semmi. Egyszerűen csak engem nézett azzal az imádnivaló szempárral. Talán kicsit csalódott bennem.
-Véletlen megláttam, aztán elolvastam.
-És véletlen olvastad el?-vonta fel a szemöldökét cinikusan. Na, csodás.
-Nem, az nem volt véletlen, de ugyan már, Niall! Mr.Horan...-javítottam ki magamat gyorsan, majd felbátorodva folytattam.-Megpróbáltam eljátszani zongorán, és nagyon tetszett! A szövege is nagyon tetszett.
-Örülök, hogy tetszett, de nem hinném, hogy egy jótékonysági koncertre illene-túrt bele zavartan hajába. Wow. Sikerült zavarba hoznom. Végre nem csak neki sikerült engem.-Meg amúgy is, kéne keresni melléd egy énekest. Gondolom, nincs kedved énekelni.
-Az énekes a legkevesebb szerintem.
-Miért ragaszkodsz ennyire hozzá?-nevette el magát értetlenül.-Miért nem csinálod azt, amit a többi korodbeli? Hogy jött az, hogy egyeltalán zongorázz?-kérdezte. Mintha nem tudná... Nagyon szarul tereli a témát.
-Nem tudom. De ragaszkodom hozzá. Szeretnék megtanulni zongorázni, mert van benne kihívás, és ezt a dalt is szeretném előadni, mert van benne kihívás-mondtam. Ezt követően kialakult ismét egy hosszabb csend közöttünk, amitől majd' megbolondultam. Tudtam, hogy azért van ez, mert Niall gondolkodik a dolgokon, hogy akkor mégis hogyan legyen, de akkor is. Nagyon idegesített, hogy nem mondott semmit.
-Mi a véleményed a szövegről?-kérdezte. Először nem értettem, mit akar ezzel, ezért újra feltette nekem a kérdést.
-Tetszett. Nem egy szokásos szerelmes dal-mondtam. Elmondhatalanul idegesített, de igen, ez egy szerelmes dal, amit valószínűleg valami bombázó, huszonéves csajról írt, akivel random összefutott valahol. És mivel Niall nem ronda, a csaj is tutira megkedvelte, aztán kitudja mik történtek utána. Ennek ellenére odavagyok a Slow Hands-ért, szóval nekem biztosan van valami bajom. Bár nem mintha annyira az én véleményem számítana ebben a szituációban.
-Akkor jó. Te vagy az első, aki látta. Bármennyire is nem tartozott rád-vágta oda szúrósan.
-Tudom. Sajnálom.-Dehogy sajnáltam. Oké, egy kicsit igen, de nem annyira, mint amennyire azt mutattam.
Niall hosszasan kifújta a levegőt a száján keresztül, majd ismét beletúrt jólfésült barna hajába. Lélegzetet visszafojtva néztem végig a mozdulatát. Biztos puha lehet a haja. De Kim, komolyan ezen kell gondolkodni egy zongoraóra közepén? Te beteg vagy.
Tehetetlenül megvonta a vállát végül, aztán bíztatóan elmosolyodott.
-Legyen, a fenébe is. Keresünk melléd egy énekes srácot, aztán majd vele fogsz próbálni. Nem fogok nemet mondani, mivel nem hittem volna, hogy egyeltalán ez tetszeni fog valakinek-adta meg magát.-De te fogsz beszélni az igazgatónővel, remélem tudod!
-Igen, természetesen-kezdtem bólogatni jógyerek módjára. Könnyebben belement, mint elsőre gondoltam volna.
-Akkor jó. Hát, mivel nincs értelme tovább gyakorolni a régi számot, én elmegyek, és lemásolom neked az újat, te pedig addig beszélsz az igazgatónővel. Ha utána lesz még időnk, akkor elkezdjük gyakorolni. Bár... Mrs.Benettről van szó... Nem fogsz könnyen szabadulni.
-Rendben, nagyon köszönöm-mosolyodtam el boldogan kisgyerek módjára.
-Van mit-állt fel a székről, és magához vette a süteménnyel teli dobozomat, majd elindult az ajtó felé, én pedig utána.
Izgatottan sétáltam mellette a félig kihalt folyosón, közben ő nyugodtan ette a sütimet. Ahogy közeledtünk a tanári felé, egyre jobban elgondolkoztam, hogy jól döntöttem-e. Most kezdek igazán rájönni, mennyire bizonytalan ember is vagyok valójában. Mindegy, megkértem már Horant, nem fogom azt mondani, hogy megint meggondoltam magamat.
-Te csináltad? Nagyon finom-adta a kezembe a most már üres dobozt a tanári ajtaja előtt. Gyorsabban ideértünk, mint azt elterveztem.
-Igen, én. És köszönöm-válaszoltam a kérdéseire, abban a pillanatban pedig kinyitotta a tanári ajtaját. Szinte üres volt, csak egy tanár volt bent. Az a tanár úr, akivel a múltkor beszélgetett Niall a suli előtt. Fogalmam sincs, mi a neve, mit tanít, de szerintem kedves lehet.
Niall a kezével mutatta, hogy menjek be nyugodtan, nincs bent senki olyan, akit zavarna egy diák jelenléte, szóval mentem utána.
-Jó napot, tanár úr!-köszöntem az asztalnál ülő tanárnak. A hangomra elkapta a tekintetét a számítógépe monitorjáról, majd először rám, aztán Niallre nézett.
-Jó napot!-köszönt vissza, aztán a zongoratanáromhoz intézte a szavait.-Meguntátok a zongorát?
-Nem mondanám-válaszolta helyettem, közben kihúzta az asztalának a fiókját, valószínűleg a dalszöveg és a kotta után kutatva. Néhány másodperc múlva sikeresen megtalálta azt, így útja a fénymásológéphez vezetett.-Kimberly, a tanár úr, Mr.Marsh. Brian, ő pedig...
-Ő pedig Kimberly-fejezte be szélesen mosolyogva a tanárom mondatát. Niall ezt látva elkerekedett szemekkel inkább a fénymásoló felé fordult, én viszont csak zavartan visszamosolyogtam. Ne már! Ő tudja a nevem, akkor én miért nem tudtam az övét? Miért ilyen rossz a névmemóriám? Vagyis... Ha már itt tartunk... Én mikor mutatkoztam be neki? Ja, Niall mutatott be neki egy másodpercre. Jézusom, hol járnak a gondolataim? Teljesen szét vagyok csúszva. Mindegy, jelenleg ez a legkevesebb.-És, Kimberly... Jó tanár Mr.Horan? Mert ha nem, én is megtaníthatlak zongorázni.
-Te nem is zongoratanár vagy!-fordult felénk Niall elképedve. Nagyon vicces jelenet volt. Szegény Niall, mit is mondhatnék róla.
-Hát, ha már itt tartunk...-kezdtem, ezzel húzva az agyát. A kezét értetlenül széttárva megrázta a fejét, én pedig addig bírtam. Kitört belőlem a nevetés a reakcióját látva, majd komolyan, a szemébe nézve válaszoltam Mr.Marsh kérdésére.-Jó tanár. Tényleg.
-Vagy csak nem mersz mást mondani-állt fel az asztalától Mr.Marsh, ezzel tönkretéve az amúgy aranyosnak tűnő pillanatot.-És, mi járatban erre?
-Mr.Horan fénymásol, nekem pedig az igazgatónővel kell beszélnem arról, hogy más számmal szeretnék fellépni a koncerten-mondtam. Indulni is készültem, mivel Mr.Horan már elkezdte a nyomtatást, viszont én még mindig itt voltam, amikor Mr.Marsh csatlakozott hozzám.
-Elkísérlek, oké? Ha már Horan egyből beledob a mély vízbe. Komolyan, egyedül beengeded ahhoz a nőhöz?-nézett az említettre, aki értetlenül kapkodta a fejét kettőnk között. Hihetetlen páros ez a két ember.
-Csak képes magát megvédeni!-forgatta meg a szemét. Nem tetszett neki ez a beszélgetés, sőt, ha már itt tartunk, elég kellemetlenül érezte magát, én viszont nagyon jól szórakoztam.

Mr.Marsh-al az oldalamon sétáltam el az igazgatói iroda irányába. Hirtelen nagyon sötét lett kint, így a folyosón is sötétebb lett. Sötét és hosszú, mondhatni végeláthatatlan volt. Mintha a halálomra várva sétálnék. A kihalt csend pedig erre csak rátett egy lapáttal.
Egészen addig nem értettem a két tanár szavait az igazgatónőről, amíg be nem léptem az irodájába. A beiratkozáskor láttam először és eddig még utoljára is, de nem tűnt olyannak, akit nagyon lehet utálni. Amikor viszont már vele szemben ültem, és a koncertről beszéltünk, megértettem a tanáraimat. Rá kellett jönnöm, hogy túl kevés ideje járok ide ahhoz, hogy kiismerjem ezt a nőt.
Mr.Marsh bíztatóan rám nézett az igazgatói ajtó előtt, majd bekopogott helyettem. A halk, az ajtón túlról érkező válasz után benyitottam, nyomomban a tanár úrral.
-Jó napot, igazgatónő! Kimberly Davies vagyok. A jótékonysági koncerttel kapcsolatban szeretnék önnel beszélni-tértem a lényegre, hogy lehetőleg ne nagyon húzzuk egymás idejét. Nagyjából nulla életkedvvel nézett rám a szemüvegén keresztül, és nagyjából ekkora lelkesedéssel mutatott az asztalával szemben elhelyezett székre.
-Foglaljon helyet, Miss Davies!-mondta szárazon, majd a hátam mögé nézett.-A maga tanítványa, Mr.Marsh?
-Nem, Mr.Horan diákja!-válaszolta. A név hallatán még inkább eltűnt az arcáról az életkedv egy halvány jele is, amitől nem éreztem magamat sokkal jobban. Szegény Niall. Úgy érzem, ez a beszélgetés nem fog neki kedvezni. Eddig sem nagyon kedvelték egymást, úgy látszik.
-Szóval Mr.Horannél tanul-pillantott most már rám.
-Igen-mondtam szűkszavúan. Mást nem nagyon tudtam mondani.
-Akkor miért nem Mr.Horan jött magával?
-A tanár úr éppen fénymásol nekem a koncertre-álltam a védelmébe.-Egy másik számmal szeretnék fellépni, ahhoz másol anyagot.
-Amilyen a tanár, olyan a diákja-mormogta magának idegesen, de pont úgy, hogy én még tudjam hallani.-Már megvolt a beosztás, már jól haladt minden, már minden megvolt...
-Igen, nagyon sajnálom, de ez nem Mr.Horan hibája!-tettem hozzá még mielőtt átrohant volna a tanáriba, hogy egy kanál vízbe megfojtsa Niallt.-Én döntöttem így, Mr.Horan pedig támogatta a döntésemet. Mondjuk... Igen. Azt mondta, segíteni fog a felkészülésben, illetve azt, hogy hétvégén is gyakorol velem, ha szükség van rám.
Mrs.Benett nem mondott semmit, csak idegesen malmozott az ujjaival. Pár másodperc elteltével a gépén kezdett valamit nézni, dühösen nyomkodta az egeret, én pedig úgy éreztem, sikerült magamat tökéletesen megutáltatnom vele. Egyre idegesebben vártam, hogy mégis mit fog már mondani, ugyanis neki ez nem nagy dolog. Csak átírja a táblázatban a nevem mellett a választott számot, és kész. Nekem kell a koncertre felkészülni. Ha beégek, az nekem lesz kínos, nem neki.
-Chopin, Beethoven, esetleg Mozart amivel inkább fel szeretne lépni?-kérdezte gúnyosan.-Jöjjön be vasárnaponként gyakorolni, ha szükségesnek érzi. Máskülönben nem vagyok hajlandó belemenni. Roppant kellemetlen lenne, ha nem úgy sikerülne a koncert, ahogy már csodásan meg lett tervezve. Remélem Mr.Horan tényleg ott lesz maga mellett-mondta végül, vagy három perc után. Egészen addig szótlanul ült a gépe előtt. Idegölő volt.
-Ígérem, tökéletes produkciót fogok a színpadra vinni.
-Elvárom öntöl, kisasszony. Ez a minimum-vágta rá azonnal, mire meglepve felvontam a szemöldökömet. Durva ez a nő.-Van még valami?
-Nincs.
-Akkor viszont látásra-mondta, rám se nézve.
Nem kellett kétszer mondani. Felálltam a székről, és elhúztam a csíkot, közben eldöntöttem fejben, hogy soha többé be nem teszem a lábamat a sárkány barlangjába, ha nem szükséges. Ez a nő ijesztő. Mint akinek nincsenek érzései.
-Ne is foglalkozz vele! A zeneiskola az élete, azért ilyen csak-mondta Mr.Marsh, kilépve az irodából. Hát, biztos igaza van.
Bármennyire is rossz volt ez a beszélgetés, azért sikerült elérnem a célomat: azzal a számmal léphetek fel, amivel szeretnék. Már csak a dirinek kell bizonyítanom, de főleg Niallnek. Meg akarom neki mutatni, hogy igenis jó tanárom volt. Nem mellesleg pedig azt is, hogy nagyon fontos számomra.

Nagyon vicces, és egyben szomorú belegondolni abba, hogy mennyi változást hozhat egy nap. Csupán huszonnégy óráról van szó, néha mégis rengeteg időnek tűnik. Fura belegondolni, hogy most minden oké, de lehet huszonnégy óra elteltével már semmi sem lesz rendben. Minden, amit elterveztünk, jónak hittünk, képes egy nap alatt megváltozni. Akár pozitív, akár negatív értelemben legyen róla szó.

Sziasztook!♡
Itt az új fejezet, remélem tetszett. Nagyon hiányzott már az írás, alig várom, hogy megosszam veletek a folytatást. Még valamikor a héten fogom (I hope).
Pusza,
K♡