A zongora hangja | Niall Horan FF

▫19.Fejezet▫

(írói megjegyzés: tudom, a What a time-ban Niall is énekel, de a történet kedvéért tekintsünk el ettől, és nézzük csak egy szóló számnak. Köszönöm. Jó olvasást!)

Kimberly

Mr.Horannel szemben ülve próbáltam felfogni a szavait, amiket az imént ejtett ki. Próbáltam nem felhúzni magamat rajta, de egyszerűen kudarcot vallottam. Olyan könnyedén közölte velem, hogy énekelni fogok a koncerten, mintha én kértem volna meg rá, hogy írasson fel. Így is elég dühös voltam, amiért nem tartotta tiszteletben a kérésemet, de amikor közölte, hogy duettezni fogunk... Na, akkor tényleg átfutott az agyamon az a kósza gondolat, hogy én most egy széles mosollyal az arcomon kisétálok a teremből, azzal a céllal, hogy többé be nem teszem ide a lábamat. Annyira felidegesített a tanár úr! Nem véletlen mondtam azt, hogy nem akarok énekelni. Nem szeretem a hangomat, erre pedig még az is rátesz egy lapáttal, hogy az utóbbi időben nem sok önbizalmam volt. Viszont úgy látszik, Horan nagyban tett az érzéseimre és a véleményemre. Szerintem gondolkodás nélkül íratta fel a nevemet, méghozzá egy duettbe. Vele. Biztos nagyon király lesz figyelni arra, hogy ne legyek totálisan egy szerencsétlen a színpadon úgy, hogy közben mellettem ő is ott van.
Szerintem Mr.Horannek feltűnt, hogy nem vagyok elájjulva a hírétől, ezért tanácstalanul várta a válaszomat.
-Mondtam, Mr.Horan, hogy nem szeretnék jelentkezni, mert utálom a hangomat. Direkt szivat engem?!-szegeztem felé kérdésemet. Nyugodt voltam, de azért lehetett hallani a hangomon, hogy kicsit mérges vagyok.
-Nem szivatlak, csak tehetséges vagy, ezért segíteni szeretnék-mondta egyszerűen, miközben hanyagul megvonta a vállát egy halvány mosoly kíséretében.
-Segítsen a többi diáknak énekelni, nekem pedig a zongorában-dobtam fel az ötletet, mire nevetve megrázta a fejét.
-Kimberly, csak próbáld meg! Egyszerű a szövege, ráadásul direkt olyan előadótól kerestem neked dalt, akihez hasonló a hangszíned. Ha nem tetszik a dal, vagy bevallom, hogy tényleg nem vagy jó, akkor nem erőltetem. És én itt lezárom a témát. Itt az Attention, kezdjük el megtanulni, hogyan kell eljátszani zongorán!-szedett ki egy lapot a sok-sok papír közül, mire én felháborodva széttártam a karomat.
-Ne zárjuk le!-válaszoltam dühösen, amin kicsit meglepődött, ahogy én is.-Tartsa tiszteletben a kérésemet, Mr.Horan. Nem vagyok tehetséges az éneklésben. Nem fogok több száz ember előtt énekelni, fogja már fel. Ne kezeljen úgy, mint egy gyereket! Oké, hogy ugyanolyan diák vagyok, mint a többi, de a diákoknak vannak jogai, és én most ezzel szeretnék élni!
-Ha most lenne valamilyen napló, beírnék egy szaktanárit-reagálta le egyszerűen a kiakadásomat egy rövidebb szünet után. Látszott rajta, hogy igyekszik visszatartani a mosolyát, hogy szigorúnak nézzen ki valamennyire. Igazán boldog voltam, amiért ő ennyire jól érezi magát, hogy felidegesített. Kár, hogy én nem tudtam ezen ennyire jól szórakozni.
-Azt a szaktanárit büszkén elfogadnám.
-Édes, hogy ennyire dühös vagy egy ilyen semmiség miatt. Kimberly, az órák alatt rájöttem, hogy neked az a legnagyobb bajod, hogy nem hiszel magadban. Nincs önbizalmad, ami számomra elég meglepő, mert nem olyannak tűntél, aki ennek hiányában szenved. Nem értem, miért van így, biztos van rá okod, amit remélhetőleg hamarosan meg fogok tudni. Hidd el, tehetséges vagy-kezdte el mondani nekem a számomra már nem új tanári-dumát. Unottan megforgattam a szememet, amikor az önbizalmamról beszélt. Naná, hogy megvan rá az okom, amiért ilyen vagyok, de az biztos, hogy ezt nem ma fogja ő megtudni, ha egyeltalán elmondom neki. Utálok róla beszélni, sőt utálni is gondolok rá.
-Nem vagyok tehetséges-vágtam rá azonnal, mire ő legnagyobb meglepetésemre konkrétan jóízűen a szemembe röhögött.
-Kinek van zenetanári diplomája kettőnk közül? Szerinted melyikünk tudja jobban, hogy tehetséges vagy-e vagy sem?
-Nem ér bedobni a tanár-vagyok-kártyát!-fontam össze magam előtt dühösen a karomat, közben puffogva hátradőltem a széken. Mr.Horan ismét elnevette magát, közben kikereste a What a time kottáját és szövegét is. Rá se nézve a szövegre vettem fel az asztalról, majd összehajtva csúsztattam be a táskám mélyére, a büdös aerobicos cuccaim mellé.
-De, sajnos ér!-állt fel a tanári asztaltól egy szórakozott mosollyal a fején.-Na, gyere! Fejezd be a hisztit, és kezdjünk el zongorázni! A dalra van időd, nagyjából két hét múlva fogom megnézni, megy-e.
A szememet megforgatva sétáltam oda a hangszerhez az Attentionnel a kezemben. Mr.Horan már ott állt a zongora mellett, csak rám várt.
-Csüccs!-mutatott a hangszerrel szemben elhelyezett székre kedvesen, amire kérésére le is ültem. Tényleg úgy kezel, mint egy gyereket. Kezdem megérteni, miről magyarázott nekem Bella. Mr.Horan egy szörnyen makacs tanár. Amit a fejébe vesz, az úgy van, ő nem tágít, ha jó úgy, ha nem. Meglepve fordultam hirtelen oldalra, amikor leült mellém a jobbomra. A kezemben szorongatott kottára nézett, amin hosszabb ideig elidőzött a szeme, aztán rám kapta tekintetét. Mélyen a szemeimbe nézett, ezért zavartan fordultam vissza a zongora felé, mielőtt elöntötte volna az arcomat a pír. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a férfias parfümének az illatát, amitől a hasamban lévő "pillangók" azonnal felébredtek. Mivel nem nagyon voltam hajlandó beszélni a tanár úrral a történtek végett, ezért a kialakult kínos csend miatt, szinte hallottam, ahogyan szabályosan veszi a levegőt. Annyira aranyos volt. Rohadjon meg, hogy még haragudni sem lehet rá rendesen!-Mivel ez egy nehezebb dal, ezért lépésről lépésre fogunk haladni. Ha kell, a mai órán az első sort fogjuk csak gyakorolni, de az jól menjen!
Mivel tudtam, hogy nincs beleszólásom semmibe sem, ezért szó nélkül belementem a dologba. Rendes volt, mert a nehezebb részeket bejelöltük a lapon, aztán eljátszotta egyszer a dalt, hátha úgy kicsivel könnyebb lesz nekem megtanulni. Értem, hogy zongoratanár, de akkor is nagyon szépen játszott. Látszott, hogy szereti ezt a hangszert. Igazán aranyos volt, és velem is türelmes volt.