A zongora hangja | Niall Horan FF

▫30.Fejezet▫

Niall

Odaadtam Kimberlynek a teremnek kulcsát, hogy legalább ő menjen be, amíg nekem az a kihagyhatatlan megbeszélésem van. Mondanom sem kell, nem sok kedvem volt hozzá. Alapból sem csípjük egymást Mrs.Benettel, erre még berakja nekünk ezt, amikor tudja jól, hogy legtöbbünknek ilyenkor órája lenne.
Az igazgatói irodába lépve kollégáimmal és a dirinővel találtam szembe magamat, akik úgy nézett ki, csak rám várnak.
-Rég találkoztunk, Horan-lépett mellém Brian röhögve, mialatt Benett elkezdte a fontos mondandóját. Válaszul csak unottan megforgattam a szememet, ezzel kifejezve, hogy jelenleg lenne jobb dolgom is, mint ezt a flúgos nőt hallgatni.
-Nagyon boldog vagyok, hogy mindenki eljött! Örömmel látom, hogy ennyi pedagógustól jelentkezik diák a hamarosan megrendezésre kerülő adományozó koncertünkre-vágott bele Mrs.Benett széles vigyorral az arcán a dolgokba. Igazi ördögi vigyor. Esküszöm, olyan, mintha ez a zeneiskola lenne az élete. Fogadni merek, hogy hazamegy és azon gondolkozik, milyen színes programokkal szerezhetne még ennél is jobb hírt a sulinak.
Türelmesen figyelt rá mindenki, kivéve én. Sosem bírtam a nő pofáját, de azért most igazán elgondolkoztam, hogy hogyan hordhat össze valaki ennyi baromságot ilyen rövid időn belül. Az egészben az dühített fel a legjobban, hogy negyedórán keresztül magyarázta azt, amit három perc alatt letudhatott volna egy gyors e-mailben. Semmi extrát nem mondott, az egyetlen olyan, amiért érdemes volt beülni az az volt, hogy megtudtam, a koncert április huszonhatodikán lesz, pénteken. Már megvan a fellépők sorrendje, amit természetesen e-mailben fog elküldeni a héten, mert ugye miért mondta volna el nekünk most. Az is megvan, hogy ki milyen számmal fog fellépni, ami szeretné, ha nem változna. Ha esetleg mégis változtatásra kerülne a sor, akkor neki kell szólni.
Unottan bólogattam minden szavára, csak hadd menjek már. Talán kár volt beígérnem Kimberlynek, hogy tovább tartom az órát a megbeszélés miatt. Ha így folytatja a nő, akkor nem csak Kimberlyt fogom megváratni, még Nicole-tól is el fogok késni. Késős típusú ember vagyok, de randikról sosem kések. Most sem állt szándékomban, ezért percről percre csak jobban reménykedtem abban, hogy hamarosan befejezi a szervezkedést.

Kimberly

Szokásomhoz híven pár perccel korábban megérkeztem a zeneiskola épületéhez. Ez az első órám Niall-lel az a bizonyos péntek óta. Nagyon izgatott voltam, mert tudtam, azzal az estével valami megváltozott közöttünk. Attól fogva sosem fogunk már egymásra úgy tekinteni, mint normális tanár a normális diákjára.
Niall látványától már az iskola előtt elolvadtam, ahogy lazán egy másik tanár úrral beszélgetett. Egyre inkább megbizonyosodtam arról, hogy nagyon kedvelem. Talán minden alkalommal, amikor újra és újra találkozok vele, egyre jobban megszeretem. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Mert azért valljuk be, ő sem úgy viszonyul hozzám, mint a többi tanítványához... Vagy egyszerűen csak jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben. Alig vártam már, hogy végre kettesben tölthessük ezt az egy órát, még annak ellenére is, hogy sajnos biztos voltam a válaszaiban a fel nem tett kérdéseimre. El kellett kergetnem magamtól a rózsaszín felhőket, amik elvakítottak. Ő nem szerethet. Ő a tanárom. Ő velem ellentétben nem egy idióta. Csak kedves velem. Nagyon kedves.
A terem előtt kicsit csalódnom kellett, ugyanis Niall ma viszonylag korán érkezett az órára, de azonnal távoznia is kellett. Valami értekezlet hirtelen közbejött neki, amit nem hagyhat ki, mivel a koncertről lesz szó, amin pár diákja részt vesz. Csak a kulcsot és a tanári zsebkönyvét adta a kezembe, hogy menjek be a terembe, amíg ő távol van. Esetlenül vettem át a cuccait, ugyanis az én telefonom és a kabátom is a kezemben volt még mellettük. Szomorúan pillantottam utána, majd mivel mást nem tudtam tenni, bementem a terembe.
A zongoratanárom nélkül üresnek és szomorúnak tűnt a szoba, amiért egyedül voltam bent. A magányomra viszont nem sokáig tudtam gondolni, ugyanis amikor beszerettem volna csukni az ajtót magam mögött, valahogyan elvesztettem az egyensúlyt a kezemben tartott tárgyak között, és mindent, ami addig a kezemben volt, a földre ejtettem. A kulcs nagy csattanással ért földet, a tanári zsebkönyv kinyitva érkezett meg, ráadásul még néhány lap is kiesett belőle. Az csak ráadás volt, hogy a telefonom is leesett, de azon már meg sem lepődtem.
-Szép volt, Kim. Gravitáció, te szívtelen démon!-hajoltam le sóhajtva a földre leesett holmikért. Mikor a zsebkönyvből kirepült lapokért nyúltam, kíváncsiságból rájuk lestem. Ezt nagyon nem szabadott volna, mivel tutira valami olyan dolog van rajta, ami nem rám tartozik. Valami tanári dolog. Az érdeklődésem azonban erősebb volt, így már késő volt úgy tenni, mintha nem láttam volna semmit.
Lassan sétálva elindultam a helyem felé, közben jobban szemügyre vettem a lapokat. Az egyiken egy gyorsan összedobott kotta volt, a másikon pedig látszólag versszakokba szedett szöveg volt néhány áthúzással és satírozással színezve. Tekintetemmel átfutottam a sorokon, de elolvasni már nem olvastam, bármennyire is érdekelt. Ez Niall cucca, a tanári dolgai között volt, valószínűleg nem véletlen. Így is többet láttam, mint kellett volna.
A könyvet és a kulcsot letettem a tanári asztalra, én pedig leültem azzal szembe, és vártam. Ismét elolvastam a falra felírt idézetet, ami még mindig nagyon tetszik, átismételtem magamban a dalt, amivel duettben fellépek Horannel, gyakoroltam az Attentiont zongorán, már ameddig eljutottam a tanulásában. Még Instára is felléptem pár percre, de a tanárom nem akart jönni. Alapból sem szeretek várni, de így, hogy egyszer itt volt Niall, csak lelépett, na az már tényleg sok nekem. Arról nem is beszélve, hogy az a két lap nagyon felcsigázta a gondolataimat. Farkasszemet néztem Niall könyvével, hátha azzal jutok valamire. Érdekelt, mi volt az a leírt szöveg, mi volt az a kotta, még zongorán is szívesen megpróbáltam volna eljátszani. Tudtam, hogy nem szabad, az már tényleg több lenne a soknál. A kíváncsiság viszont ismét mindent legyőzött, így az alkalmat kihasználva, hogy a zongoratanárom még hosszú percek után sem jött vissza, gyorsan elővettem azt a két papírt.
Szapora szívveréssel kezdtem olvasni a bekezdéseket, ami hamarosan kiderült számomra, hogy egy dalszöveg. A papír tetejére Slow Hands volt felfirkantva címnek Niall kézírásával. Életemben nem hallottam még ezt a dalt, de tetszett a szövege. Romantikus, ugyanakkor van benne valami kicsi pimaszság, ami olyan rosszfiússá teszi a hangulatát:
We should take this back to my place
That's what she said right to my face
'Cause I want you bad
Yeah, I want you, baby
I've been thinking 'bout it all day
And I hope you feel the same, babe
'Cause I want you bad
Yeah, I want you, baby